Divat a miniház
A gazdasági világválság eredményeként az utóbbi években kezdett hódítani, elsősorban Amerikában és Japánban, a takarékos miniházak divatja.
Sok jó ember kis helyen is elfér – tartják, a legtöbben azonban csak kényszer hatására szembesülnek vele, mennyire igaz a mondás. Alapvetően mindenből nagyobbra, többre, jobbra, drágábbra vágyunk. A boldogságunkat keressük benne, vagy egyszerűen csak le szeretnénk nyűgözni másokat. Megbecsülést és tiszteletet remélünk, egy kis irigységet is. Mindezzel azonban nemcsak a saját anyagi, de mindannyiunk ökológiai határait is feszegetjük.
A kisebb ház kisebb ökológiai lábnyomot és nagyobb pénzügyi szabadságot jelent, ezért választják egyre többen ezt a megoldást, egyelőre főleg Amerikában és Japánban. Akik kipróbálták, esküsznek rá, hogy boldogabb és kiegyensúlyozottabb lett az életük. Kevesebb a stressz, ugyanis alacsonyabbak a számlák, kevesebb a felesleges holmi, és persze a takarítás is. Mindez összességében egy másfajta szemlélet kialakulását feltételezi. Nem az anyagi javak, a nagyobb tévé, ülőgarnitúra vagy konyhabútor, és nem is az egyre terebélyesedő, haszontalan gyűjtemények határozzák meg az életünket.
A kényelemről természetesen egy miniházban sem kell lemondanunk, ügyes kialakítással minden földi jóval felruházhatjuk, és abban a boldog tudatban élhetünk, hogy az ökológiai környezetünkért is tettünk valamit. Mondhatnánk, persze, hogy mindez mentalitás kérdése, hiszen alapvetően gyűjtögető és kidobáló típusú emberekből áll a társadalmunk. De valóban szükségünk van minden tárgyra, ami körülvesz bennünket? Nem irigyeljük egy kicsit azokat, akik minderről le tudnak mondani?
Még nincs hozzászólás