Dió - nem dió
Pekándió
Ez a különleges dió Észak-Amerikában honos; a vékony, hosszúkás, barna, ovális csonthéjban vörösesbarna, a közönséges diónál édeskésebb ízű bél lapul.
Királyi, avagy közönséges dió
A frissen szedett, hártyavékony héját még könnyen adó dió szezonját éljük. Így azonban kevesen pucolgatják, inkább szárított formában esszük, tesszük süteménybe vagy ízesítjük vele ételeinket. Jobban mondva, nem tesszük, pedig tele van tápértékkel, olajban gazdag és valóságos energiabomba. A táplálkozásunkból mégis hiányzik: a statisztika szerint évente a hazai átlagfogyasztás fejenként nem éri el a 35 dekát. A közönséges, vagy más néven királyi dió itthon a legismertebb, ez mézbe keverve, üvegben sokáig eláll.
A fekete dió
A fekete diófát Amerikában a termése, Európában inkább a szépsége miatt termesztik. Az egyik legrégibb gyógynövényünk, az indián népek például porrá őrölték a fa kérgét, s ezzel gyógyították a gombás bőrfertőzéseket.
Egy dió – ami nem dió
A kesudió nem dióféle, hanem egy pirosas-sárgás, fán termő, alma nagyságú gyümölcs magja. A mag a gyümölcs alsó részén lóg, s nehéz onnan eltávolítani, ugyanis kemény héj veszi körül. Az élvezhetetlen ízű héj ráadásul olyan mérgező olajat tartalmaz, amely a bőrrel érintkezve maró hatású, ezért a magot rövid pörkölés után lehet csak meghámozni. Ez a magyarázata a kesudió magas árának: a betakarítása és feldolgozása nagy ráfordítást igényel.
Még nincs hozzászólás