Dér Denisa lucernalegyezője
Szerencsés vagyok! Egy színésznővel ülök szemben, aki verset mond. Csak nekem, de persze mindenkinek szól. Dér Denisa Lao Ce művét idézi, Weöres Sándor fordításában. De nem a vers a kedvence, nem is a költő, hanem a tartalom, a megfoghatatlan és mégis mindenben ott lévő tér, a titok. No meg az energiaitalait megbűvölő lucernalegyezője.
„Választunk egy kedvencet, aztán egy másikat – morfondírozik a szlovák származású és identitású, magyarul tökéletesen beszélő színésznő. – Ha valami űrt érez magában az ember, azt be kell tölteni. Kijelöl hát magának valamit kedvencül. Mint a gyerek egy játékot, amit aztán ha megun, sutba dob. De valójában az örök, megfoghatatlan hely az, amit mindenki ismer. Én is, amikor rám mosolyog egy ember, mikor elönt a jó érzés, hogy élek, amikor megérzem a határtalanságomat.
Van egy polgári foglalkozásom, ahogy mindenkinek. Amit szeretek, nagyon szeretem. Ez a színészet. Működik egy szlovák színház Budapesten, a Vertigo. Az anyanyelvünkön adunk elő, kortárs szlovák szerzők darabjait. Kicsit úgy élünk, mint a vándorszínészek.
A fővárosi bemutató után járjuk a vidéket, aprófalvakban, kisebb-nagyobb városokban lépünk fel, ahol szlovák nemzetiségűek élnek. Faluházakban, gyönyörű kultúrházakban vagy iskolák tornatermében játszunk. Ez a szakmám, és végtelenül szeretem. Ősztől filmforgatásra is készülök, ahol újságírót alakítok majd”.
Csakhogy a színésznőnek van még egy harmadik foglalkozása, amit akár „civil"-nek is nevezhetnénk, ha nem járulna mellé Denisa sajátos életszemlélete: „Nagy kedvencem a masszázs. Aki megtisztel azzal, hogy eljön hozzám, elmondja, mi a problémája, azzal szívesen megbeszélem azt is, mit egyen, mit igyon. Persze, nem gondolok senkiről semmit, de tudom, hogy az ember legtöbbször a félelmeit fogalmazza meg.”
Denisának úgy tizenöt évvel ezelőtt sokat fájt a nyaka, ezért ismerkedett meg a gyógymasszázs fortélyaival. Aztán vonzani kezdte ez a tevékenység, és a színészet mellett kereste, hol tanulhatná meg a mesterség fortélyait. Beiratkozott egy többéves shiatsu-iskolába, de végül közelebb érezte magához az ajurvédikus chavutti masszázstechnikát. Ezt továbbfejlesztve úgynevezett deni-chavutti kezelést nyújt a hozzá fordulóknak.
„A régi keleti világban a bölcsek a gyógyító masszőrök voltak. Ők rendelkeztek azzal a természetes tudással, amit még nem rontott el a technika, és ami a napi élethez hozzátartozott. Tisztában voltak vele, milyen lesz az idő, mi érkezik a levegőből, milyen év vár ránk. Ezeket ma jóslatoknak mondanánk, holott csupán figyeltek és ráéreztek a másik emberre, az energiákra, a rezgésekre. A chavutti masszázs kétezer éves technikákat ötvöz, s a harcművészetből fejlődött ki.”
Denisa nemcsak a masszázstechnikával segít szívesen másokon, hanem táplálkozási tanácsokat is ad, mégpedig az általa kidolgozott sajátos nyerskoszt-étkezés alapján.
„Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor azt hisszük, a külső világ segít rajtunk, megoldja valamilyen problémánkat. És rájövünk, hogy nem így van. Végül, amikor már senki sem segíthet rajtunk, rájövünk, hogy mi magunk vagyunk a megoldás. Ilyen válságos helyzet lehet egy betegség, egy válás, egy haláleset. Nálam egy kullancscsípés következtében elkapott borreliosis váltotta ki ezt a szembesülést.
A Borrelia nevű kórokozó lassan jut el a sejtekbe, s végül az agyba is, ami már nagy bajt jelent. Bár elfogadtam mindenfajta orvosi kezelést, egyre rosszabbul lettem. Rájöttem, hogy ha a betegség jelentkezik, akkor már távozni akar tőlünk. Ha nem bízunk, ha lebénít bennünket a félelem, ha a védekezés labirintusában mozog a lélek, akkor nem nyílik meg a gyógyulás ajtaja, de ha felkészülünk rá, hogy elhagyjon a kór, akkor csak meg kell köszönnünk, hogy jelzett nekünk, és bízni kell, időt adni a betegségnek, hogy eltűnjön.
Egy ősi kínai mondás szerint az az ember, aki nem figyel a táplálkozására és a lelkére, az elpazarolja az orvosa tudását. Én tehát elkezdtem nyers kosztot enni, nagyon odafigyelek rá, hogy mit fogyasztok.”
Denisa nem fanatikus. Saját bevallása szerint 95 százalékban csak nyers, növényi eredetű ételeket eszik, de 5 százalékot meghagy azoknak a finom réteseknek, amelyekkel a vidéki fellépéseken várják a színházrajongó helybéliek. Családjára sem erőlteti rá a reggeli füvekből, növényekből készülő koktélját, gyümölcsből, salátából, rizsből álló ebédjét és vacsoráját.
Felnőtt – és mind színházzal foglalkozó – gyerekei mégis azt kérik tőle, adjon nekik abból az energiaitalból, amit magának is készít. Ilyenkor Denisa – aki megtanulta a füvek és növények erejét – fogja gyönyörű lucernalegyezőjét, hozzáteszi még a zöldségeket, amelyekben bízik, és elkészül a zöld vagy piros „energiaital”.
„Sokat gondolkodtam azon, tudnék-e színjátszás nélkül élni – válaszol a kimondatlan kérdésre Denisa. – De éppen az a csodálatos a színházban, filmezésben, hogy olyan illúziót teremthetek, ahol felépül egy másik valóság, új realitásban, új személyiséggel, új igazságokkal és energiával. Éppen ezért alig várom, hogy megkezdjük a forgatást a korábbi nagy sikerű film, a Fair Play rendezőjével, Andrea Sedláčkovával. Jó az átjárás ezek között a világok között.”
S hogy tovább gazdagítsa az átjárható világok számát, az őszi munkákig Denisa még elment férjével, Dér András rendezővel egy médiatáborba, ahol a párjának segített az egyetemistákkal való közös munkában.
Még nincs hozzászólás