A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Csak nem szakítani akarsz?

A férfiak csak nagyon ritkán mondják ki kerek perec, hogy a kapcsolatnak vége, viszlát. Ehelyett inkább el-eltűnnek, sok dolguk akad, vagy csak simán félrelépnek.

Fotó: Shutterstock.com

De ez nem ám azért van, mert nem becsületesek, hanem azért, mert félnek a szakítás okozta feszültségtől, konfliktustól, vagyis mert a látszat ellenére nekik is van szívük. De ha nem is vállalják fel a karakán döntést, az, hogy asztrológiailag melyik elemhez tartoznak, sokat elárul abból, ha a szakítást fontolgatják.

A víz jegyűek érzelmesek, őket roppant megrázza, ha szakítaniuk kell, a föld jegyűek nem drámáznak, csak egyszerűen továbblépnek, már ha lépnek. A tűz jegyűek kerülik a nagy veszekedéseket, mert csak a pozitív előjelű szenvedélyt szeretik. A levegő jegyűek pedig lebegtetnek, így sosem tudhatjuk igazán, hányadán állunk velük…

Fellobbannak, ellobbannak…

A tűz jegyűek – a Kos, a Nyilas és az Oroszlán – a szerelmi szenvedély megtestesítői, és amíg szeretnek, tényleg őszintén és forrón szeretnek.

A 34 éves Dia például két hosszú kapcsolaton van túl, és mindkét kedvese Kos volt. Így mesél róluk: „Mindketten hatalmas elánnal kezdtek udvarolni, már az első hét után azt éreztem, hogy az ég is egymásnak teremtett minket. Aztán a kezdeti szenvedély lanyhulni kezdett, majd egészen elmaradt. Két-három év múlva egyre több olyan dolguk akadt, amihez magányra volt szükségük.

Az egyikük külföldön próbált szerencsét, ahová később engem is magával vitt volna, de többé nem jelentkezett. A másik pedig úgy érezte, hogy az érzelmi válsága miatt átmenetileg egyedül kell lennie…” De azért nem kell ám menekülni a tüzesektől, mert tény, hogy nincs náluk forróbb vérű, melegebb szívű, vidámabb és kedvesebb társ.

De ha úgy érzik, nincs többé kaland, kihívás, rizikó a kapcsolatban, unatkozni kezdenek, aminek az lesz a vége, hogy eltűnnek a naplementében. Dehogy akarnak ők megbántani, csak egy kis kimenőt kérnek, és talán így is gondolják. Csakhogy amíg távol vannak, azonnal lángra is lobbannak valaki más iránt.

Amerre a szél fú

A szakítást fontolgató levegő jegyűekre, vagyis a Vízöntőre, Ikrekre, Mérlegre a legjellemzőbb, hogy kifogásokat, füllentéseket és fals alibiket egymásra halmozva úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, aztán majdcsak lesz valahogy. Igazi életművészek ők, mindig a napos oldalon járnak, és nem hajlandók sokáig bánkódni. Ami nem kell, azt eldobják, lesz majd helyette másik. Drámázni sem hajlandók, szerintük egy szakítás is lehet kedves és vidám, hisz az élet szép.

Igaz, a Mérlegek kissé nehezebben hozzák meg a döntést, de ha túl vannak a töprengésen, nyomban új életet kezdenek. A Vízöntő ha nem elég boldog, akkor tesz róla, hogy mással az legyen, az Ikrek csapodársága pedig legendás.

Egy barátnőm Vízöntő pasija például másfél éven át folytatott viszonyt két lánnyal párhuzamosan. Amikor lebukott, azzal magyarázta a tettét, hogy nem tudott dönteni, mert mindkettő iránt szerelmet érzett, és bár az újabb kapcsolathoz nagyobb testi vonzalom fűzte, a régihez erősebb hűség. A két elképedt lánynak csak ennyit mondott: „Egyikőtöknek sem akartam fájdalmat okozni, ezért inkább mindkettőtöket boldoggá tettelek.” A barátnőm végül már nem is tudta, haragudjon-e csalfa kedvesére, vagy inkább avassa szentté.

Fotó: Shutterstock.com

A Föld jegyűek legyökereznek

Azt mondják, hogy aki a Bak, a Szűz vagy a Bika jegyében született, az a stabilitáshoz, a maradandóhoz, a mozdíthatatlanhoz ragaszkodik. Számukra nagyon fontos a biztonság, a kiszámíthatóság. Ezért van az, hogy ezek a férfiak inkább poshadnak életük végéig egy rossz kapcsolatban, mint hogy a biztosat a bizonytalanra cseréljék.

Ha valakinek az a fontos, hogy a holtomiglan eskü igazzá váljon, mindenképp Föld jegyű férjet válasszon, mert ők aztán állhatatosak és a végsőkig kitartóak. Az alaptermészetükhöz tartozik, hogy kissé mindig melankolikusak, így talán fel sem tűnik nekik, ha már rég nem érzik jól magukat a kapcsolatban. Ha így van, belevetik magukat a munkába, és szekálással, féltékenykedéssel keserítik meg a nő életét, amiért társként csalódtak benne.

Válásról viszont szó sem lehet, mert ők sosem borítanák fel a jól megalapozott családi egzisztenciát egy szerelmi hiszti miatt. A tanácsunk, ha ő nem lép, lépj le te! Semmiképp ne maradj együtt valakivel csak azért, mert ő a röghözkötöttsége miatt nem híve a váltásnak.

Könnypatakok és tornádók

A víz jegyűek – vagyis a Skorpió, a Rák és a Halak – a fejük búbjától a lábuk ujjáig csupa-csupa érzésből vannak. Szerelmük nem holmi szalmaláng, akár az életüket is feláldoznák a szeretteikért, de épp ezért végtelenül meg is tudnak bántódni. Ha csalódnak, a csendes víztükör hirtelen szörnyű hullámokká dagad, és elpusztít mindent, ami az útjába kerül.

A Skorpiók még évtizedekkel a szakítás után is képesek bosszút állni, ha alkalmuk adódik rá. A Halak hamar továbbficánkol, hogy újabb világraszóló szerelembe essen. A Rák pedig sérül és sérül, üldögél a kis bérelt csigaházában, és gyűjtögeti a soha nem csillapodó könnyeit.

A nagy szerelmi csalódásokról szóló romantikus irodalom főhősei valószínűleg egytől egyig a víz jegyűek közül kerültek ki, akiket megbántott egy tűz jegyű vagy egy levegő jegyű széllelbélelt. Nem jellemző, hogy ők kezdeményeznék a szakítást, hisz akit megszeretnek, ahhoz ragaszkodnak, aköré színes álmot szőnek.

Hogy a kapcsolat már nem az igazi, onnan lehet látni, hogy a víz jegyű már nem mosolyog, nem boldog, nem tervezget, inkább kesereg, féltékeny, panaszos, de még mindig remél. Ha a szerelmünk végleg zátonyra fut vele, nekünk kell megtenni az utolsó lépést.

Fotó: Shutterstock.com

Nem kár érte!

Szakított a párod? Itt áll a legutálatosabb tulajdonsága. Ne bánkódj sokáig!

  • Bika: Borzasztóan csökönyös!
  • Szűz: Mindenbe beleköt!
  • Bak: Komor és makacs.
  • Ikrek: Folyton csak beszél. De miről?
  • Mérleg: Egyfolytában vacillál.
  • Vízöntő: Teljesen el van szédülve!
  • Kos: Csak neki lehet igaza!
  • Oroszlán: Leordítja a hajadat
  • Nyilas: Most például merre sprintel?
  • Rák: Már megint mi baja van?
  • Skorpió: Folyton ez a szurkapiszka…
  • Halak: Elég a könnyes nyafogásból!

Címkék: jegyek és jellenek, jegyek és vérmérséklet, melyik jegy hogyan szakít

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!