Bringatavasz
Jön a jó idő, nyakunkon a tavasz. A hard-core bringások, persze, már idén is túl vannak pár száz kilométeren, ám a csendes többség csak mostanában szedi elő a kétkerekűt a fészerek, tárolók, garázsok mélyéről. Én már megtettem.
Nem tartozom a bringa-sznobok közé. Számomra a kerékpár – az autóhoz hasonlóan – használati tárgy, így annak formája, színe, márkája lényegtelen. Nekem az a fontos, hogy menni lehessen vele, eljussak oda, ahova szeretnék, és ha lehet, ne lopják el.
Sajnos az elmúlt években ennek megfelelően tartottam karban, így tavaly is a „na, majd tavasszal nagygenerálra megyünk!” jelszóval küldtem téli álomra. Hogy aztán március közepén egy rövid portörlés és gumipumpálás után újra ráülhessek. Két-három sebességi fokozat (a 21-ből) még könnyedén működött, kicsit kattogott ugyan a gép, de haladt. Talán így ment volna egészen őszig, ha nincs ez a szerkesztői felkérés…
Most végre muszáj volt a régóta halogatott tervemet tettre váltani, s egy hűvös délután egy újpesti szervizben kötöttem ki. „Érdemes minden évben karbantartani a kerékpárt. Ha valaki csak hétvégén használja, annak talán kétévente is elég. A kerékpár számos alkatrésze a mi biztonságunkat, kényelmünket szolgálja, érdemes időt és energiát fordítani az ellenőrzésükre. Van, aki szeret ezzel otthon bíbelődni, de a kevésbé hozzáértők inkább kosz és bosszankodás nélkül esnének túl a dolgon, ezért jönnek hozzánk” – fogad a tulaj fia, aki maga is szenvedélyes bringás – naná!
a fékpofák és gumik állapotát;
a küllők feszességét;
a lámpák üzemképességét;
hogy nem nyúlt-e meg a hajtáslánc,
és megfelelő állapotban van-e a kormánycsapágy és a villa: rezgő, lötyögő alkatrésszel veszélyes biciklizni!
Az utóbbi évtizedben egyre népszerűbbé váló kerékpározás magával hozta a hozzáértő szakembergárda kialakulását, a szakszervizek pedig rendre akciókkal csábítják a tavaszi napsütésben szabadba vágyó bicikliseket.
A tavaszi nagytakarítás általában a fékek ellenőrzését, a csapágyak tisztítását, olajozását, a váltók kenését foglalja magában, de a figyelmes szervizes szem egyéb hibákat is ki kell, hogy szúrjon. Nálam az extrát a hátsó kerék centírozása, a törött és meglazult szelepsapkák cseréje, és az idejétmúlt dinamó eltávolítása jelentette.
Rácsodálkozom, hogy nem elég egy egyszerű lámpa, a KRESZ előírásai szerint már elöl és hátul is kötelező a fényvisszaverő prizma a biciklin, de nincs gond, a fék-váltó-megvilágítás biciklis szentháromság hiányzó elemei gyorsan pótolhatók. Megnyugvással hallom, hogy a legkomolyabb hibát még nem követtem el:
„A gőzborotva a kerékpár legnagyobb ellensége: sokan mossák vele a biciklit egy-egy tereptúra után, pedig nem szabad. A nagy nyomású vízsugár szebbé teszi a járgányt, csak épp a zsírt, a kenőanyagot is eltávolítja róla.”
A tavasz eleji munkálatok idejét jelentősen csökkentheti, ha valaki gondosan teszi el télire a bringát: érdemes slaggal, enyhe vízsugárral takarítani, szivaccsal, kefével leszedni róla a szezon során összegyűlt port. Az a legrosszabb, ha valaki sárosan, átázva teszi el a biciklit, mert ekkor tud leginkább leromlani az állapota a tél során. A fedett – ha megoldható, szobahőmérsékleten történő – tárolás az ideális, csapadéknak, különösen hónak semmiképp se tegyük ki az eszközt.
Azért jó, hogy nem vagyok ott a javítás idején, mert néhány szitokszó biztosan elhangzik a kerékpár felelőtlen tulajdonosáról. Mire az átvételre érkezem, már csak egy mosolygós sztoriban elevenedik meg a „százéves kosz” és a drótkefe kemény harca. Rá sem ismerek a verdára, de szerintem ő se saját magára. Talán nem is sejti, hogy egy újságcikknek köszönheti a hosszú ideje remélt kényeztető bánásmódot.
Bár zuhog az eső, mosolyogva lépek ki az ajtón. Megvolt végre az évek óta tervezett nagygenerál, lehet gurulni, büszkén, biztonságosan száguldani. Hölgyek, urak, sisak fel, irány az út, tényleg itt a tavasz…
Még nincs hozzászólás