Botos Éva és a szoborlány
A történet három főszereplője egy színésznő, az orosz drámaíró, Csehov, és egy lányszobor valahol a Lánchíd közelében, a pesti Duna-parton. 'Mindig megindít, amikor meglátom ezt a szobrot, mert számomra valaminek a kezdete volt' - mondja Botos Éva.
„Horgas Marci: Ha nagy leszek, rendőr leszek, meg kertész, meg villanyszerelő, meg... öö... apu, mi lehet még az ember?
Horgas Ádám: Hát, például színész.
Marci: Na, az nem!
Horgas Ádám: Na, az miért nem?
Horgas Marci: Anyu szerint nagyon fárasztó.”
A párbeszédben emlegetett harmadik, azaz Anyu pedig nem más, mint Botos Éva színművész, aki már kislány korától a színi pálya felé tartott, még ha nem is tudott róla.
„Imádtam a napköziben színházazni. A nővérem mesélte, hogy látta, ahogyan szelíd őziketerrorral arra »kényszerítem« az osztálytársaimat, hogy mesejátékot tanuljanak be. De volt olyan is, hogy bejelentettem, most pedig néptáncolni fogunk. Ők meg döbbenten vették tudomásul, hogy akkor most ez lesz.”
Családjában sehol egy színész, pedagógus viszont annál több. És egy pedagógusgyerek hová jár általános iskolába? Hát persze, hogy oda, ahol a szülei is tanítanak! Igyekezett nem felvágni erre, meséli, de így visszafelé nézve azért volt vele némi kivételezés. Hiába, kisiskola volt ez egy kisvárosban, ahol mindenki ismert mindenkit.
„Hét évig kitűnő voltam, aztán nyolcadikban a nyelvtantanárnőm zokogva könyörgött, hogy csináljak valamit, mert négyesre állok, és akkor mi lesz az én kitűnőségemmel? Én meg azt gondoltam: na, végre!”
A hajdúböszörményi lánynak egyenes volt az útja a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatára, amely mágnesként vonzotta a környék kreatív gyerekeit.
„A nővérem olvasta, hogy van egy ilyen suli, és azt mondta, nekem oda kell mennem. Akkoriban nem volt még ez a versenyistálló-hangulat, hanem nagy szeretettel mutatták meg nekünk a versek és az irodalom szépségét. Így indultam neki Pestnek is, hogy nekem áhítattal beszéltek a gimnáziumban a színházi világról. Minden vágyam az volt, hogy megismerhessem.”
Tizennyolc évesen megérkezett a nagybetűs pesti életbe, és az Arany János Színházba stúdiósnak. Háromszor rugaszkodott neki a színművészeti főiskolának, végül Benedek Miklós osztályában tanulhatta a mesterséget. Aztán eljött egy nap, majd egy este, és ez lett a színésznő pályájának origója.
„Pályakezdőként próbáltam az Új Színházban a Cseresznyéskertet Ács János rendezésében, amelyben Várja voltam. Szerelmes voltam abba a próbafolyamatba, imádtam, és egyszer csak elérkezett a bemutató napja.
Nagy lelki töltettel nekivágtam a Duna-partnak kisétálni magamból az érzést, hogy úristen, most mindjárt premier, a világ legfontosabb dolga! És akkor megláttam a szobrot, ahogy fújja szél a lány szoknyáját – pont ugyanolyan törékeny voltam én is. De hiszen az ott a szerepem; ez Várja!”
Botos Éva nem az a hajtűdobálós, hangoskodó típus, szeret rejtőzködni, csak úgy lenni. Az óvodában a szülőtársak vagy két évig nem is tudták, hogy Marci mamája színésznő. Pedig színházból akad bőven otthon is, főként, ha az ember társa színész-rendező, Horgas Ádám. Szeretik egymás dolgait megbeszélni, de a közös munkát eddig kerülték.
„Nem tudnám lelkileg elviselni, ha egy kollégám utálná őt a próbafolyamat alatt, közben meg tudom, hogy minden rendezőt utál valaki. Nem vagyok arra kész, hogy meglássak egy ilyen eltévedt tekintetet, azonnal sírni kezdenék, és átmennék feleség üzemmódba. Nem tenne jót a produkciónak. Az viszont fantasztikus érzés, amikor előadás alatt ő lentről néz engem, mert annyi energia jön tőle.
Amikor Ádám belépett az életembe, úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna, és hogy mindent értek, ami vele kapcsolatos. És ami miatt mindenki kinevet: szerintem neki egyszerűen nincs rossz tulajdonsága. Hiába gondolkodom rajta, nincs egy sem. Ő a jobbik felem.”
Ezt az évadot már szabadúszóként kezdi, de azt mondja, hogy nem valamire, hanem valamiért vált el a Centrál Színháztól, a szerepeit megtartva.
„Izgatott vagyok, hogy mi lesz velem, persze. De összeraktam a mozaikokat, és a lelkem azt mondta, hogy tovább kell lépnem.”
Visszatérve a verbál-terminátor Marcira, Éva szerint a kissrác tisztára az édesapja, Horgas Ádám klónja. Náluk tehát nem volt kérdés, hogy ki az apa, maximum, hogy ki az anya. Marci nagyon erősen tudja magát képviselni, lazán csajozik a játszótéren, és amikor szerelmes, a mamával meg is beszéli, hogy milyen szépek a lányok. Én pedig most nem is állom meg, hogy ne jöjjön még egy vendégszöveg Marci aranyköpéseiből:
„Szőke kislány illeg-billeg Marci előtt. Marci: – Szerelmes vagy belém? – Kislány: – Igen. – Marci: – De azt tudod, hogy ha nagyok leszünk, akkor lehet, hogy csókolózunk is? – Kislány: – Lehet. – Marci: – És gyereket is kell szülnöd. – Kislány: – Azt szülj te! – Marci: – Na, jó, meglátjuk. Lehet, hogy hozzád megyek feleségül, ha lesz egy kis szünet a színházban.”
Még nincs hozzászólás