Az Oscar-díjas olasz színész Budapesten vendégszerepelt
Amikor 2014-ben Toni Servillo és Paolo Sorrentino filmes csapata megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart A nagy szépségért, Rómában ünnepeltem a sikert, olaszokkal. Egy évvel később Budapesten gratulálhattam a nagyszerű színésznek, aki színpadon legalább olyan jó teljesítményt nyújtott a Piccolo Teatróval, mint filmen. Az is kiderült, hogy mély tisztelettel viseltetik Puskás Ferenc iránt, ízlenek neki a magyar fehérborok, és hogy a filmrajongók örömére idén nyáron újra forgat kedvenc rendezőjével.
RIDIKÜL MAGAZIN A Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra érkezett Budapestre, a Belső hangok című előadást mutatták be a magyar közönségnek a milánói Piccolo Teatróval. Az előadást 350-szer játszották el, turnéztak vele többek között Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, Belgiumban, mindenütt óriási sikert arattak. Miért erre a darabra esett a választása?
TONI SERVILLO A válasz nagyon egyszerű, jó történetet meséltünk el, kiváló színészi munkával. Minimális díszletet használtunk, és a játékra koncentráltunk. Nagyon kedvelem Eduardo De Filippót, ő írta a művet. Remek a történet maga, és a karakterek is. A férfi, akit én játszom, a darab során megvádolja a szomszédait azzal, hogy valakit meggyilkoltak. De benne van a pakliban az is, hogy valójában nem történt gyilkosság, és az én karakterem az egészet csak álmodta.
Bár megmarad a gyanú szintjén az ügy, a szomszédok komolyan veszik, és megvádolják egymást. A történet végén kiderül, hogy az egész csak egy álom volt, de a karakteremnek szembesülnie kell vele, hogy ennek a gyanakvásnak ő is a részese lett. Érdekes lélektani pillanatok vannak a darabban, humorral fűszerezve, és ezt szeretik a nézők.
RM Az előadásban a milánói Piccolo Teatro mellett a nápolyi Teatro Uniti is részt vett, amelyet 1987-ben ön alapított. Azóta is együtt vannak, sőt. Öccse, az énekes-zenész Peppe Servillo is szerepet kapott ebben. Milyen testvérek önök?
TS Nagyon szeretem az öcsémet, igazán jó a kapcsolatunk gyerekkorunk óta. Mindenben számíthatunk egymásra, igazi szövetségesekként működünk. Ennyi év után már félszavakból is értjük egymást, szerencsére az ízlésünk is hasonló, így könnyű dolgunk van, amikor együtt dolgozunk. Peppe már az első előadásaimban is szerepelt, de ő később énekesként dolgozott a Piccola Orchestra Avion Travel nevű együttesével, és nagyon sokat turnéztak. Ennek köszönhetően közös zenés fellépéseink is voltak, olasz szimfonikus zenekarokkal.
A zene nyilván tőlem sem áll távol. Nagyon jó volt Peppével énekelni, rendkívül élveztem. Persze az, hogy testvérek vagyunk, segít bennünket, és észrevehető a színpadon is, mivel valami pluszt ad a produkciónak. Természetes volt, hogy a Belső hangokban Peppe is szerepet kap, hiszen hasonlítunk egymásra, együtt, ugyanazon a kultúrán nevelkedtünk. Csodálatos érzés a testvéremmel játszani, és szerintem ezt a közönség is érzi, ami szintén hozzájárul a sikerünkhöz.
RM A hazájában, Olaszországban jól ismerik, de mi itt, Budapesten eddig csak filmekben láttuk. Hogyan alakult a pályája, mi a fontosabb az ön számára: a színház vagy a film?
TS Színész vagyok, az a fajta, aki egész életét a színjátszás szolgálatába állította. Szenvedélyesen szeretem a szakmámat. Szerencsére megtehetem, hogy eldöntsem, mit szeretnék színpadra állítani, miben játszom, és milyen filmes felkérést vállalok el. Közel negyven éve diákszínjátszóként kezdtem a szakmát, majd Casertában társulatot alapítottunk a barátaimmal, és nagyszerű dolog, hogy ez a társulat Teatro Uniti néven Nápolyban a mai napig létezik.
Nagyon sokáig eszembe sem jutott, hogy a színház után a film felé is forduljak. Aztán középkorúként filmezni hívtak, és egy új világot ismerhettem meg, amit nagyon megkedveltem. Boldog vagyok, hogy a filmjeim sokakhoz eljutottak, és nemzetközi elismerésekben lehet részem. A nagy szépség Oscar-díjára különösen büszke vagyok. Természetesen nagyon élvezem ezt a sikert, de én elsősorban színpadi színész és színházi ember vagyok. Amikor esténként kimegyek a színpadra, csak a pillanat létezik, az, amit akkor és ott nyújtani tudok. A filmen addig ismétlünk egy jelenetet, amíg jó nem lesz. A színház egyszeri és megismételhetetlen, ez a nagyszerűsége.
RM Alakított miniszterelnököt, milliárdos adócsalót, kisemmizett halászt, nagyvilági újságírót, és csaknem minden szerepéért díjazták. Paolo Sorrentinóval jó ideje együtt dolgoznak. Hogyan találtak egymásra?
TS Az igazság az, hogy jó ideje pihent az asztalomon az első forgatókönyve, mikor egyszer, egy nyár folyamán végül elolvastam. Eszembe sem jutott, hogy mennyire nagyszerű lehet, aztán amikor rászántam az időt, és átrágtam magam a könyvön, egyszer csak megéreztem valamit, beszippantott, és onnan egyértelmű volt, hogy együtt kell dolgoznunk.
Saját színházi társulatom, a Teatro Uniti nemcsak színházzal, hanem filmekkel is foglalkozik, így végül társproducerként együtt készítettük el Sorrentino egyik első filmjét, A felesleges embert. Ebben már játszottam is. Rengeteg jó szerepet kaptam tőle azóta is: Pisapiát A felesleges emberben, Titta Di Girolamót A szerelem következményeiben, Andreottit az Il Divo – A megfoghatatlanban, és Jep Gambardellát A nagy szépségben. Egytől egyig csodálatos munkák voltak. Most nyáron újra együtt dolgozunk majd, de még nem beszélhetek a filmről.
RM Amikor először találkoztunk Budapesten, az volt a benyomásom, hogy olyan, mint A nagy szépségben alakított karaktere, Jep Gambarella. Nagyvilági úriember, stílusos nadrágban, kabátban, kezében szivarral. Ez a szivar azóta is a szájában van: miért? Az imázs része?
TS Nem! Ez nem egy kitalált imázs része, csupán arról van szó, hogy korábban igazi láncdohányos voltam, majd eldöntöttem, hogy leszokom, és a cigarettát szivarra váltottam. Egyszerűen kellett valami a cigaretta helyett. De nem gyújtok rá, csak rágom, pótcselekvésként. De jól mutat, nem?
RM Persze! Meséljen kicsit az Oscar-díjátadóról. 2014-ben Rómában néztem végig éjjel kettőig a nagy show-t, és önöknek drukkoltam. Szerettem a filmet, a hangulatát. Milyen volt ott lenni a ceremónián, és a szobrocskát a kezébe fogni?
TS Varázslatos élmény; nagyon boldogok voltunk, hogy megnyertük az Oscart. De számomra elég fárasztó is volt, mert előző este még a Belső hangokkal léptem színpadra, a színházból taxival kimentem a reptérre, elrepültem Los Angelesbe, majd a díjátadóról taxi vitt a reptérre, hazarepültem Olaszországba, ismét játszottam, s csak ezek után feküdtem le rendes ágyba. Pár napig egyfolytában aludtam utána!
RM Hogy bírt utána játszani? Nem volt jetlage?
TS Ha színpadra kell lépni, akkor nincs se betegség, se jetlag. A színház mindent felülír. Utána összeeshet az ember, de ott a maximumot kell nyújtani. Minden este.
RM Ez a második látogatása Budapesten. Mit látott a városból, mivel töltötte a szabadidejét?
TS Nagyon szeretem a várost! Az ételeket, az italokat, az embereket, és persze a fürdőket. Nagyon élveztem az ittlétet, remélem, még visszatérek.
RM Amikor elmentünk a Puskás Stadion mellett, kiderült, hogy ismeri a futball-legendát. Én nagyon szeretem az olasz focit, ön is?
TS Puskást persze, hogy ismerem, ki nem? De sajnos el kell, hogy keserítsem. Nem igazán érdekel a foci, de ha mondanom kell egy csapatot, akkor természetesen a Nápolynak szurkolok.
RM Budapesten megkóstolta a magyar borokat. Milyen borokat kedvel, és hogy ízlettek a magyar italok?
TS Nagyon szeretem a finom borokat, lehet az vörös vagy fehér; leginkább a nápolyi és a Piemont környéki borokat szoktam fogyasztani. Itt, Budapesten a fehér furmint nyerte el a tetszésemet, azt hiszem, viszek is magammal néhány palackkal haza.
Még nincs hozzászólás