Az óra hatalomátvétele
Az, hogy életünk ritmusát az óra szabályozza, történelmi távlatból nézve viszonylag új jelenség. Magyarországon körülbelül másfél évszázaddal ezelőtt kezdődött. Az óra fokozatosan, több nemzedéken át terjesztette ki fennhatóságát a társadalom egyre szélesebb rétegeire, illetve az emberek idejének egyre nagyobb részére.
A boldog időtlenség kora
Az iparosodás előtti korokban az élet ritmusát nem az óra, hanem kizárólag az elvégzendő feladatok sorrendje, logikája és időszükséglete határozta meg. A társadalom túlnyomó többsége a mezőgazdaságból élt, vagy ahhoz kötődött. (Nem csak a paraszt, hanem a birtokán élő nemes, sőt, hazánkban az iparosok, kereskedők nagy része is művelt legalább némi saját szőlőt a városa határában.) Az ő időbeosztásukat az évszakok körforgása, a nappal és az éjszaka váltakozása határozta meg, így az meglehetősen szabálytalan volt. Az esztendő az intenzív munkával töltött hetek, a komótos hónapok, valamint a téli „semmittevés” váltakozásából állt.
A nap hosszát és a munka intenzitását az aktuális évszak, illetve az akkor esedékes munka szabta meg. A nap kezdete és vége a Nap keléséhez és nyugvásához igazodott, a szünetek, a pihenés, az étkezés hossza pedig a feladat mennyisége, illetve az időjárás szerint változott. Az óra szerint élő ember számára ez az időbeosztás és a hozzá tartozó munkaszellem ráérősnek, pazarlónak tűnik.
Az utazások – amelyek még a nemesség életében is ritkaságszámba mentek – számunkra elképzelhetetlenül ráérősen zajlottak. Az érkezés, a találkozások idejét csak hozzávetőlegesen határozták meg, a néhány napos eltérésben semmi különöset nem találtak. Az utazást sűrűn megszakította az útba eső rokonok, ismerősök meglátogatása, ami több napig is eltarthatott.
A népesség túlnyomó részének életében az óra szinte semmilyen szerepet nem játszott. Az istentisztelet volt az egyetlen, határozott időponthoz kötött esemény az életükben, amelynek kezdetére a harangszó figyelmeztetett.
Monoton életritmus és gyorsuló idő
Az óra a polgárság szerepének növekedésével terjedt el szélesebb körben, elsősorban a városlakók között. A folyamat Nyugat-Európa iparilag fejlett területein kezdődött a 18. században, másutt 50-100 éves késéssel zajlott le.
„Ne feledd, hogy az idő pénz" – írta Benjamin Franklin 1748-ban, s kijelentése szállóigévé vált, mivel a korszellemet fejezte ki. A modernizáció egyik fontos jellemzője az idő értékének hangsúlyozása, tudatosítása lett. Ezt a szemléletet igyekeztek a gyakorlatba átültetni tűzzel-vassal az ipari vállalkozók első nemzedékei, saját magukra is embertelen időfegyelmet erőltetve.
A modern gazdasági szektorokban mozgó polgár, majd a piaccal kapcsolatba kerülő birtokos nemes és paraszt életében egyre növekvő szerepet játszott az idő. Vásárra utaztukban ők már nem engedhették meg maguknak, hogy napokig időzzenek valahol a vendégeskedés kedvéért. „Az idő pénz" felfogásának terjedésével megnőtt a gyorsabb közlekedési eszközök iránti igény is: ezen a téren a vasút megjelenése nyitott új korszakot. A gyáriparban minimálisra zsugorodott a szezonális hullámzás is, hiszen a nyár és a tél egyformán alkalmas a termelésre. Az agrárvilágot jellemző változó ritmus helyét egyfajta „időmonotónia” vette át.
Még nincs hozzászólás