'Az asszony a világ niggere'
Gyönyörű nyár eleji nap volt: 1913. június 4., a 134. epsomi derbi napja. A sok zsirardi kalapos úr és tollboás hölgy közül nem tűnt ki az a negyvenegy éves finom nő, az angol irodalom és nyelv tanára, aki nem a verseny végeredménye miatt izgult.
Emily Davison, a Nők Társadalmi és Politikai Szövetsége – angol nevének rövidítésével a WPSU – aktivistája a verseny közben átbújt a korlát alatt, és – ahogyan a Pathé Híradó felvételén látható – a hátulról a harmadik pozícióban rohanó ló elé lépett. Az állat elsodorta a nőt, rátaposott, Miss Davison koponyatörést és belső sérüléseket szenvedett, s négy nap múlva a kórházban meghalt.
Emily, sokak szerint a visszaútra is érvényes vasúti jeggyel a táskájában, kezében a WSPU színeit viselő sáljával nem akarhatott mártírként meghalni – márpedig jelképpé vált: június 14-i temetése az egyenjogúságért küzdő nők sokezres demonstrációja volt, az a bizonyos sál ma az angol parlamentben látható, és Emily sírkövére a WSPU jelmondatát vésték: Deeds, not words, azaz: nem szavak, tettek.
Szüfrazsettek
A latin suffragium, vagyis szavazás, szavazati jog kifejezés francia közvetítéssel került az angolba, és lett a 20. század elején a feministák első hullámának jelzőjévé. Amikor a francia forradalom idején a törvény előtti egyenlőséget a társadalom alapértékévé emelték, a nők kimaradtak az Emberi és polgári jogok nyilatkozatából. A magyar nyelvben szüfrazsettként váltak ismertté a szavazati jogukért, és általában az egyenjogúságukért küzdő nők.
Manapság gyakran leszüffrazsettezik a karriert építő, tudatos nőket – pedig korántsem biztos, hogy minden nő, aki egyéni előrehaladását fontosabbnak tartja a családépítésnél, feministának, a női jogok harcosának tekinthető. Kleopátrától Szapphón át Madame Pompadourig, I. Erzsébet királynőtől Nagy Katalinig számtalan olyan híres nőt ismer a történelem és a művészettörténet, akik sikerrel küzdötték le a női mivoltukból eredő hátrányokat, de nem foglalkoztatta őket általánosságban a nők, a többi nő érvényesülése.
A mozgalom
Ahogyan a 19. század végéhez közeledve a nem nemes férfinépesség egyre több jogot követelt és vívott ki magának, úgy kezdtek el harcolni a férfiakéval azonos jogokért a nők is. Megjegyzendő: akkoriban Európa legtöbb országában a férfiak sem rendelkeztek általános választójoggal.
A férfitársadalom eleinte gúnyos nevetéssel fogadta a női törekvéseket, később a szexuális szabadosság kurtizánjainak bélyegezte a feministákat, akik Angliában 1903-ban egy negyvenes éveiben járó asszony, Emmeline Pankhurst és három felnőtt lánya vezetésével (valamint ügyvéd férje hathatós támogatásával) megalapították a fent már említett egyesületet, a WSPU-t. Úgy tartották: ha a törvények meghozatalában nem vehetnek részt, akkor a férfiak által meghozott törvények betartása sem kötelező rájuk nézve.
A női egyenjogúságért való küzdelemnek már korán voltak magyarországi harcosai is. A feleségek felesége ideálképe nem zárta ki, hogy a George Sand-t olvasó, szivarozó és nadrágban járó Szendrey Júlia nő létére ne csak a híres költő özvegyeként, hanem saját jogú irodalmárként váljon elismertté.
A nők oktatási, művelődési egyenjogúsításának céljával alapított leánynevelő intézetet 1846-ban Teleki Blanka, aki 1848. május 7-i kiáltványában teljes körű női egyenjogúságot követelt. "Gyermekek vagyunk, kiskorúak -- nemcsak a törvény, hanem a szellem ítélőszéke előtt" -- írja (három évtizeddel Ibsen Nórája előtt!), és követeli, hogy férfiak és nők között is legyen valóság a három szent szó: egyenlőség, testvériség, szabadság.
Nagy hatása volt annak is, amikor a zürichi egyetemen 1879-ben orvosi diplomát szerzett Hugonnai Vilma hosszú évekig tartó küzdelmet folytatott azért, hogy honosítsák a diplomáját, de csak egy 1895-ös királyi rendelet tette lehetővé Magyarországon a nők felsőfokú oktatását, és ennek hatására avatták 1897-ben Hugonnait az első magyar orvosnővé. Keserű tapasztalatairól A nőmozgalom Magyarországon címmel írt könyvet.
Egyre radikálisabb akciókkal, kirakatok betörésével, bombamerényletekkel hívták fel a figyelmet a mozgalomra. A rendőrség sorra tartóztatta le az aktivistákat, akik a börtönökben éhségsztrájkba kezdtek.
Drasztikus kényszertáplálásuk, aminek, persze, híre ment a sajtóban, újabb híveket szerzett a nőmozgalomnak, gyakran nem csak a nők körében.
Eredmények
„Azért harcolunk, hogy egyszer majd egy születendő leánygyermek a fiútestvéreivel azonos esélyekkel vághasson neki az életnek” – írta 1914-ben az angliai mozgalom alapítója, Emmeline Pankhurst.
Az első világháború kitörésekor azonban a hazafiságot (lám csak, ez a szó is kizárja a honszeretetből a nőket…) előbbre valónak tartotta az emancipációnál, ezért feloszlatta a szervezetét, és a nőket hadiipari munkára, a háborús erőfeszítések támogatására buzdította.
A háború után Angliában a férfiak általános választójogot kaptak, a nők közül pedig a harminc éven felüliek szavazhattak a helyhatósági választásokon. Magyarországon 1922-től csak a harminc éven felüli vagy felsőfokú végzettséggel – vagy 3 gyermekkel – rendelkező nők kaptak választójogot. Európában legkorábban 1907-ben Finnországban, Angliában pedig 1928-ban kaptak általános szavazati jogot a huszonegy éven felüli nők. Emmeline Pankhurst a szigetországi törvény elfogadása után röviddel meghalt. Utolsó európai országként Svájc adott választójogot a nők számára, 1971-ben.
Nincs vége
A női egyenjogúság ügyében korántsem valamiféle véglegesen, megnyugtató eredménnyel lezárt folyamatról van szó. A jogi és a politikai emancipáció ellenére a nők és férfiak között továbbra is jelentős különbségek maradtak: például az „azonos munkáért azonos bért” elve továbbra sem érvényesült, ezért a feminista mozgalmak több hullámban újraéledtek.
„A női munkás a rabszolga rabszolgája” – nyilatkozta egy ír forradalmár, James Connolly, és e szlogent továbbgondolva Yoko Ono 1969-ben a Nova magazin címlapján ordította világgá: „Woman is the nigger of the world”, vagyis „Az asszony a világ négere”. A mondatból ’72-ben John Lennon dalt is írt, amelyet a rádióadók sokáig nem voltak hajlandók lejátszani…
Még nincs hozzászólás