Anyák és pilóták
A munkában és a magánéletben egyaránt sok kérdést vet fel a hagyományos nemi szerepek változása. Mintha egyre nőne a zavar attól, hogy a nők elkezdtek úgy viselkedni, mint a férfiak. És fordítva. De mit kezdjünk a változással?
Közhelyszerű tény, hogy a nemi szerepek folyamatosan változóban vannak. A hagyományosan a férfiakhoz rendelt jellemzők egyre inkább megjelennek a nőkben. Sokat emlegetett téma a karrier általi önmegvalósítás is, hiszen az ilyen típusú feladatokhoz még mindig inkább a klasszikus „férfi-értékeket” szokás kapcsolni. Így gyakran – és néha aggasztóan – vetődik fel, hogy a nők bizony kezdenek „elférfiasodni”. Egy határozott, magabiztos, asszertív nő gyakran vált ki ellenérzéseket mind a férfiak, mind a nők világában. Itt pedig már felmerül a kérdés: mi lesz a hagyományos szereposztással, ha a nők ugyanúgy kezdenek el viselkedni, mint a férfiak? Hová jut a világ, amelyben „a nők szedhetik fel a férfiakat”? Egyáltalán: mit kezdjünk ezekkel a változásokkal?
Házon belül és kívül
A hagyományos nemi szerepek egymás kiegészítői, így elválaszthatatlannak tűnnek, miközben segítenek jól működőnek és igazságosnak láttatni a világot. Egyértelmű iránymutatással szolgálnak ugyanis saját magunk meghatározásában, céljaink és lehetőségeik megfogalmazásában. Tulajdonképpen megmondják, kinek hol a helye: a nőké alapvetően a házon belül – az otthon, a család, a gyerekek és a másokról való szeretetteljes gondoskodás privát szféráiban. A férfiaké pedig a házon kívül van, a munkában, a politikában és egyéb nyilvános terepeken kell kamatoztatniuk a tudásukat és a képességeiket. A hagyományos képlet tehát: egy szoknya, egy nadrág. Mi is ezzel a baj? Ha ilyen sokáig jól működött, miért változtatnánk rajta?
A változtatás igénye főként a nők hangján szól, amit gyakran értetlenség övez: miért akarnak kilépni az otthon biztonságos falai közül? Az erre adható válaszok sokfélék, a közös pont pedig a hagyományos szereposztásból következő egyenlőtlenségek és igazságtalanságok kérdése lehet. Sokat idézett tény – nemcsak pszichológiai, hanem szociológiai vagy közgazdasági szempontból is –, hogy a hagyományos nemi szerepek vesztesei a nők. A házon belüli munka például alapvetően megfizetetlen, így gazdasági önállótlansághoz és ezzel összefüggésben sajnos gyakran kiszolgáltatottsághoz vezet. Egy másik szempont, hogy jelentős része unalmas, ismétlődő és „látszat nélküli”. Sok mai nő éli meg ezért monotonnak és kilátástalannak ezt a kizárólagos szerepkört.
Üvegplafon-hatás
Ám a másik terepen, a munka világában sem zökkenőmentes a boldogulásunk. A nők ugyanis gyakran ütköznek „üvegfalakba”, melyek úgy korlátozzák a haladásukat, hogy közben láthatatlanok maradnak. Ezek a falak a ki nem mondott, de mindenki által ismert előítéletekből épülnek fel. Ez a jelenség írja le azt az élményt, amikor is a karrier-ranglétrán felfelé lépkedve egyszer csak egy láthatatlan, de áttörhetetlen akadály állja utunkat, lehetetlenné téve a feljebb jutást. Itt megint csak belépnek a sztereotípia-elvárások, amelyek szerint a nők kevésbé alkalmasak a vezetői szerepekre.
A hagyományos női szereppel kapcsolatos elvárások – például az érzelmesség – begyűrűztek a munka világába, ahol nem válnak hasznunkra. Ezek az állítólagos „női minőségek” ugyanis egy szerethető ember képét festik le, aki kedves és érzelmes, ám ebből következően kevésbé kompetens, mint a férfiak. Ezt a rejtett feltételezést mi sem bizonyítja jobban, mint az ugyanabban a munkakörben dolgozó férfiak és nők bére közötti 15 százalékos különbség.
A feministától a sárkányig
Az elégedetlenségüknek hangot adó nők „lázadásukért” cserébe az ellenséges sztereotípiák különféle bélyegeit kaphatják meg. Nem kellemes dolog a „férfigyűlölő feminista”, a „rossz anya” vagy az „elsárkányosodott feleség” szerepébe kerülve magyarázni, hogy valójában nem velünk van a baj, hanem a szerepleosztás igazságtalan.
A személyiségfejlődés felől is közelíthetünk a kérdéshez. Innen nézve a hagyományos nemi szerepek tulajdonképpen az emberi teljesség korlátozását jelentik, hiszen a lehetőségek egy része egyszerűen elvész a „nemiesülés” folyamatában. Az ideális állapot az lehetne, ha a tulajdonságok birtokbavételét a szükségleteink befolyásolhatnák, nem pedig a biológiai nemünk – azaz nem kényszerülnénk bele sztereotip szerepekbe. A választás szabadsága lenne a kulcs – akár a főállású szülőség, akár a repülőgép-vezetés ez a választás.
A nemi szerepek megváltozása tehát közös ügy, férfiak és nők ügye. Visszatérve a cikk elejére, a cél nem az, hogy mindenáron ráhúzzuk a szoknyát a férfiakra, de még csak nem is az, hogy elvitassuk tőlük a nadrágviselés jogát. A szoknya és nadrág példája természetesen nem (csupán) szó szerint értendő. (A szerző szociálpszichológus és genderkutató.)
Még nincs hozzászólás