Anya, úgy félek a sötétben!
Ha az utóbbi időben te is naponta hallod a fenti mondatot, ne aggódj: a sötétségtől való félelem teljesen természetes a kicsiknél. De persze lehet és kell is tenni azért, hogy könnyebben birkózzon meg ezzel - néhány tanáccsal igyekszünk mi is segíteni.
Újra itt a november, amikor a reggelek már nem a kellemes kora őszi napsütéssel indulnak, hanem valószínűbb, hogy szitáló esővel, köddel, mindent beburkoló sötétséggel. Ebbe a sötétbe léptek ki reggel a gyerekekkel iskolába menet, és ebben bandukoltok hazafelé a nap végén. Csoda, ha morcosak, kedvetlenek vagytok?
Apró csodák hoznak változást
Persze, erre is van megoldás. Próbáljátok ki, hogy reggel 10-15 perccel korábban keltek, reggelizzetek meg nyugodtan, és még arra is marad időtök, hogy elkortyoljatok egy-egy forró csokit. Egész másképp indul majd tőle a nap! Ha a gyerekek szeretik a zenét, mindenki válasszon egy-egy dalt, melyet az óvodába vagy iskolába menet meghallgattok a kocsiban.
Ha gyalog mentek, énekeljetek, mondjatok verset, találós kérdést, vagy beszéljétek át, mi várható aznap. Biztosan találtok valami olyasmit, amit nagyon lehet várni, legyen az a rajzóra, amikor végre fel lehet avatni az új színes ceruzákat, vagy az ebédszünet, amikor gondtalan játékra is marad idő a kis barátokkal. Ezenkívül mindennap ott a lehetőség, hogy leveleket, terméseket gyűjtsetek, és azokból hétvégén közösen készítsetek valamit – a gyerekek ennek köszönhetően megláthatják az ősz vidám oldalát, és megtanulják elfogadni, megszeretni ezt az évszakot.
Szörnyek a szekrényben
De mi van akkor, ha csemetéd nem akarja, hogy szürkületben a parkon át sétáljatok haza, és a sírás kerülgeti, ha fél percre egyedül hagyod a sötét előszobában? A sötétségtől való félelem teljesen természetes kisgyerekkorban – két-három éves kor körül kezdődik, és általában az iskolakezdésre kinövik –, és pozitív velejárója is van: azt jelzi, hogy a kicsi fantáziája fejlődik, de még nem tudja teljesen elkülöníteni a képzelt figurákat, eseményeket a valóságtól.
Esténként még ott keringenek gondolataiban az átélt nap eseményei, az óvodai kalandok, hazafelé a fák sötét lombkoronájának susogása, vagy azok az árnyak, amelyeket nem ért, hogy honnan jönnek… nem csoda hát, ha elalvás előtt azt gondolja, látott valamit a sarokban vagy a szekrényben, és eluralkodik benne a nyugtalanság.
„Anya, ments meg!”
Ilyenkor az első dolog a legtöbb esetben, hogy a kicsik az anyukájukat hívják, hiszen bennünk bíznak, tőlünk várják, hogy segítünk, hogy megmentjük őket. De mégis hogyan? Hagyd, hogy meséljen az ágy alatt, a szekrényben rejtőző képzeletbeli szörnyekről, de az is lehet, hogy megnyugtatja egy ölelés vagy puszi. És elképzelhető, hogy egy ideig felkapcsolt villanynál fog tudni elaludni. Ezzel sincs gond. Fontos, hogy figyelj rá, próbáld őt megérteni, és ne bagatellizáld el a félelmeit.
Segíthet, ha mesélsz neki az éjszakáról. Ha megérti, hogy miért van nappal és éjjel. Az olyan, számunkra logikus érvek viszont nem működnek a gyerekeknél, hogy „nézd meg még egyszer, semmi sincs az ágyad alatt, sem a szekrényben”. Csemetéd továbbra is ragaszkodni fog ahhoz, hogy de igen, amit ő látott, az ott van. Legfeljebb egy újabb tulajdonsággal ruházza majd fel: „láthatatlanná is tud válni”.
Medve úr és a védelmező sereg
Hogy mit tehettek egy olyan szörny ellen, amely csak a sötétben látható? Egyrészt égve hagyhatjátok a villanyt, míg a gyerkőc elalszik, de az is segíthet, ha beszereztek egy olyan kis éjjeli fényt vagy plüssállatot, amelyik nappal „begyűjti a fényt”, éjszaka pedig ennek köszönhetően világít – épp csak annyira, hogy a gyerekszobában ne legyen teljesen sötét.
De felállíthattok egy plüss hadsereget is a szörny ellen. Fogd a kedvenc plüssállatát, Medve urat vagy a nagy Kutyust, és nevezd ki parancsnoknak (varrhatsz neki katonaruhát, gondoskodhatsz papírkardról és egyebekről is). Aztán segítsetek neki hadsereget toborozni a többi plüss és játék közül, melyeket este a szekrényajtó elé állíttok felfegyverkezve, hogy vigyázzanak alvó kis gazdájukra.
Az is jó megoldás lehet, ha az ágya mellé odakészítetek egy zseblámpát és egy varázspálcát. Így, ha éjjel úgy gondolja, látott valamit, nemcsak hogy alaposabban megnézheti, hanem egy kis varázslattal ’le is győzheti’ a képzeletbeli szörnyet.
Félelem az elmúlástól
A korán érkező szürkület, komor sötétség mellett a másik, félelmet kiváltó gondolat az elmúlás lehet. Bár már egészen pici korban kérdezgetnek a halálról, a gyerekek nagyjából 6-7 éves koruk környékén értik meg, hogy végleges, visszafordíthatatlan, és nem tudják, mi várható utána. Mi fog történni, hová lesznek az emlékeink, érzéseink, mi lesz a szüleinkkel, a családdal, a játékokkal?
Talán mostanában nálatok is elhangzik néhány kérdés ezzel a témával kapcsolatban, és láthatod a kicsin, hogy fél. Ilyenkor talán az a legjobb, ha őszintén mesélsz neki arról, hogy az életnek van kezdete és vége, de ő még nagyon-nagyon sokáig fog élni. Olyan sokáig, hogy gyerekei, unokái, dédunokái lesznek, és nagyon sok minden történik még addig vele és a világban is.
A mindenszentek és halottak napja is lehetőség arra, hogy minél természetesebben beszélgessetek az elmúlásról. Ha a gyermek nyitott rá, látogassatok el elhunyt szeretteitek sírjához. Vigyetek virágot, gyújtsatok mécsest, és idézzetek fel néhány szép emléket a dédi palacsintájáról vagy a nagypapáról. Így az elmúlás fájdalmához szeretet és egyfajta meghittség társul majd.
Még nincs hozzászólás