Amit kell, és amit lehet
Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet – mondta Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem, választott magyar király, aki hosszú utat járt be a hatalomért. Tizenhat évnyi uralkodása alatt Erdély gazdasági, kulturális és diplomáciai tekintetben is aranykorát élte. Születésének és halálának napján – november 15-én – ünneplik hazánkban a magyar szórvány napját.
A köznemesi és anyai ágon székely lófő – a feudalizmus korában magas székely társadalmi rangú – felmenőktől származó Bethlen már kamaszként bekapcsolódott a tizenöt éves háborúba (1591–1606), mely a Habsburg-monarchia és az Oszmán Birodalom között zajlott.
A későbbiekben arra a felismerésre jutott, hogy a két nagyhatalom közül Erdély számára a bécsi uralom a károsabb, mert veszélyezteti Erdély önálló állami létét, s nem képes megvédeni az országot a külső támadásoktól. Ezzel szemben a törökök nem avatkoztak az ország belügyeibe. A Bocskai István vezette szabadságharc megindulása (1604) után Bethlennek fontos szerepe volt abban, hogy a török porta jóváhagyta Bocskai fejedelemmé választását.
Magánéletében 1605-ben következett be fordulat, amikor feleségül vette Károlyi Zsuzsannát, egy szatmári birtokos árva lányát, akihez – levelezésük tanúsága szerint – gyengéd érzelmek fűzték. Két gyerekük született, de egyik sem érte meg a felnőttkort.
Bocskai halála után Bethlen Báthory Gábort (1589–1613) pártfogolta, idővel azonban viszonyuk az uralkodó Habsburg-barát politikája és kicsapongó élete miatt megromlott, s Bethlen – mint élete során többször is – török földre menekült. A népszerűtlenné vált Báthory meggyilkolása után már fejedelemként tért vissza Erdélybe, s török csapatok jelenlétében iktatták be tisztségébe 1613. október 23-án. Országlása kezdetén népszerűtlen volt, mert az oszmánok pártfogását élvezte, és mert „ez Bethlen Gábor kénszerítetett volt töröknek igírni Lippát és Jenőt...” – írta keserűen a két vár átadásáról Kemény János.
Az új uralkodó legfontosabb teendője a gazdaság felvirágoztatása és a kincstár feltöltése volt, amit egyebek mellett az állatok, a gabona és a méz forgalmazására bevezetett monopóliummal, valamint a görög és zsidó kereskedőknek adott kedvezményekkel ért el. Sok pénzt áldozott könyvtára gyarapítására és az arra érdemes fiatalok taníttatására is. A legjobb nyugati mestereket, tudósokat csábította Erdélybe. Sosem korlátozta a szabad vallásgyakorlást. Munkásságának értékelői szerint, ha voltak is Bethlennek megkérdőjelezhető emberi vonásai, politikusi nagysága nem vitatható.
A harmincéves háború (1618–1648) kitörése alkalmat adott rá, hogy harcot indítson a Habsburgok ellen. 1619-ben szövetkezve a cseh protestáns rendekkel elfoglalta a királyi Magyarországot, 1620. augusztus 25-én pedig a besztercebányai országgyűlés magyar királlyá választotta. A fehérhegyi vereség után azonban kénytelen volt a császárral béketárgyalást kezdeni. A nikolsburgi békében (1622) lemondott királyi címéről.
Második Habsburg-ellenes hadjárata után, az 1624-es bécsi békében lemondott sziléziai birtokairól is. Ezután megkísérelt közeledni a bécsi udvarhoz: a török elleni szövetséget ajánlott II. Ferdinánd (1578–1637) német-római császárnak, magyar és cseh királynak, ha kezébe adják az ország kormányzását, és feleségül kapja a tizenhárom éves Cecília Renáta Habsburg osztrák főhercegnőt. Bethlen akkor már özvegy, első felesége 1622-ben meghalt. Ajánlatát azonban elutasították. Ekkor vette feleségül Brandenburgi Katalint, akinek révén Európa legnagyobb uralkodócsaládjával került rokonságba.
Szívbetegsége súlyosbodásával 1629 augusztusában kezdte írni politikai végrendeletét. Meghagyta a törökkel való jó kapcsolat fenntartását, mert – mint írta – „mihelyt a német nemzet mellé állának, micsoda jutalommal fizete, szájunkban az íze; azzal tudniillik, mellyel régen kívánta és mesterkedett benne, hogy nemzetünket elfogyaszthassa, kegyetlen halálnak nemével megölhesse, országunkat a földdel egyenessé tégye, vagy éppen elpusztítsa...”
Meghagyta ugyanakkor azt is, hogy a törökkel szemben titokban mégiscsak a keresztényeket támogassák, s őrizzék a vallásszabadságot, „erővel ne idvezítsenek senkit”. De részletesen megfogalmazta a jó kormányzásra vonatkozó utasításait is.
„A nagy fejedelem” 1629. november 15-én halt meg. Még csak negyvenkilenc éves volt.
Még nincs hozzászólás