A párkapcsolat lassú halála
Évek óta együtt vagytok, elköteleződve, szeretitek egymást, de nincs szex? Vagy alig értek egymáshoz? Minden "is" fontosabb, mint ti ketten, egymásnak? Hogyan tovább?
Saját meggyőződéseinknél fogva szép lassan ítélhetjük halálra párkapcsolatunkat. Most végigvezetlek a teljes mintán, hogy megértsd, mi mozgat téged vagy a párodat abba az irányba, hogy megfosszátok önmagatokat és egymást is az egyesüléstől, a kiteljesedéstől.
Soha nincs megfelelő alkalom
Ott van a fejedben a gondolat, hogy kellene valamit tenni… De aztán elhessegeted. Elvégre van jobb és fontosabb dolgod is, mint például a háztartás, a gyerek, a bevásárlás, a munka vagy a hobbi. Mindegy is. Hajtod magad, végzed a feladatokat meggyőződésed szerint, és fontos, hogy te végezd el, mert csak úgy lehet jó, ahogyan te csinálod! Jó lenne, ha a párod besegítene, és biztosan meg is teszi, de te nem tudsz elégedett lenni. Hát hogy mosogat?! Sosem lesz tiszta az az edény! Elmosod még egyszer.
Estére nagyon elfáradsz. Másra sem vágysz, mint hogy kikapcsolódj (tévé vagy telefonnyomkodás), vagy hogy párnára hajtsd a fejed, és aludhass. És közben látod a párodon, hogy közelít. Egyből az villan be, hogy már megint mit akar… Hát nem látja, hogy hullafáradt vagyok?! A férfi igyekezne kezdeményezni, de már esetlenül teszi. Oly sokszor utasítottad vissza, hogy már csak reménykedik, egyszer sikerül jól időzítenie, és meglesz a pillanat. De nem. Sajnos ez sem jött be!
A férfi önbecsülése lassanként omlik össze. Mégis kitartó. Te azonban első pillanatban rövidre vágod a kezdeményezését. És néha durván teszed, nyomatékosan. Hogy ne is legyen kérdés. Ő szomorúan, csalódottan kullog arrébb. A fájdalom, amit átél, távolságtartásra készteti.
A kellemetlen helyzet nem marad el
A férfitól, a hódítástól, a vágytól, az érintéstől, a szextől és az intimitástól is mentesültél. Ám a helyébe létrejön a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás és a szégyen érzése. Ez a komplex lélektani állapot visszavisz azon meggyőződésedhez, hogy csak magadra számíthatsz, hogy nem vagy elég jó. Nem vagy elfogadható.
Látod a párod fájdalmát. És bűntudatból meglágyulsz kissé, és szeretnéd jóvá tenni az elkövetett ’hibád’. Próbálsz a kedvében járni. Most meg ő nem érti, mit akarsz, hiszen nem is olyan régen küldted el hidegebb tájakra. Nem igazi a motivációd, és a férfi ezt ki is szagolja. Köszönöm, az alamizsnát nem kérem! Nem vagyok rászorulva! – mondja. Bekapcsolt az ego, az önvédelmi mechanizmus, a büszkeség. Így tud távol tartani, hogy ne érezzen több fájdalmat.
Pedig a fájdalmat egyikőtök sem ússza meg. Először te utasítottad el őt, most meg ő téged. Jön a visszavágó! Velem ne játssz! Tudom, hogy nincs is rám szükséged! Minek vagy velem?! Úgysem vagyok jó neked! – szól a nő belőled. Pedig ez nem más, mint a te védekezési mechanizmusod, az ego és a büszkeség játszmája. Nagyjából mindhalálig! Amíg fel nem ébredsz a tudattalan álomból, és nem avatkozol be a mintába!
Most nézzünk a színfalak mögé, vajon mi zajlik a tudattalan rejtelmes világában.
Amikor a mélyen rejlő (szexuális) vágyunkat elutasítjuk, megtagadjuk, majd játszmát alakítunk, hogy a párunkat távol tartsuk, akkor legtöbbször a sebezhetőség félelme a mögöttes ok. És van neki egy csatlósa is, a bizalom hiánya, a bizonytalanság. Ha ők ketten uralják a tudatalattidat, vakon vezetnek rossz irányba. A párkapcsolat halála pedig a férfi és a nő bukása, lelki-érzelmi elhalása. Az intimitás hiánya, az elhidegülés.
Az utolsó pont: az elérhetetlenség
Az érzelmet nélkülöző párkapcsolatokban a legnagyobb ’motivátor’ az elutasítás, és az ebből fakadó elérhetetlenség érzése. Az elutasítás fontos eszköz, azt üzeni: félek bízni, félek jelen lenni, félek átadni magam a páromnak, az örömnek, a kíváncsiságnak, az együttlétnek. Egyszerűbbnek tűnik a pillanat hevében a gyors stop. Félek attól, ami jó lehetne, miközben szenvedek annak hiányától. Majd szenvedek az ürességtől, az egyedülléttől, a magánytól, az elutasítottságtól, a szégyentől és a bűntudattól.
Azzal mentegetem magam, ilyen vagyok, nem tehetek róla. Várom a megértést és az elfogadást! Remélem, hogy nem veszítem el a páromat, a párkapcsolatot. Azt az egységet, amelyet ketten képviselünk, miközben ugyanazt ketten szétrúgjuk. Nem akarunk sebezthetők lenni, gyengék vagyunk bízni magunkban és a másikban. De ahhoz elég erősek vagyunk, hogy játsszuk a büszkét, az egocsatákat, és távol tartsuk magunkat és a társunkat. Attól, amire a lelkünk mélyén vágyunk. Már-már sóvárgunk!
Nő és férfi azért lép szövetségre, hogy megteremtsék az érzelmi közösséget, az intimitást, a biztonságot. És azért, hogy nagyokat szeretkezzenek. Élvezzék egymás testét, lelkét, intellektusát. Élvezzék a pillanatot, a fizikai vagy szellemi egyesülés gyönyörét, és így töltsék egymás lelkét, megerősítve azt, amit ketten képviselnek, a párkapcsolat egységét.
Az egocsaták, a félelemjátszmák végét az önfeladás jelenti. A játszma, az elkerülés, a védekezés feladása. Amikor a büszkeséget felváltja az alázat, a félelmet a kockázatvállalás, az elutasítást a szeretet és biztonság érzése.
(Cikkünk szerzője, Lacsny Éva szexuálterapeuta, párkapcsolati tanácsadó, cikkei a www.intimitascoaching.hu oldalon elérhetők)
(x)
Még nincs hozzászólás