'A langymeleget nem tudom elviselni'
Ha a francia film hideg fényű csillaga Catherine Deneuve, akkor Fanny Ardant maga a Nap. De nem délidőben, izzó fényben, hanem elérhetetlen pompával, horizontközelben. - Szenvedélyes nő vagyok, bizonyára ezt érzi bennem - mondja a beszélgetésünk legelején -, de ha címet kellene adnom életem regényének, akkor az csak annyi lenne: A szerelem megszállottja.
A francia világsztárral Szabó G. László készített interjút, Karlovy Varyban.
Egyszerű, fehér blúz, éppen hogy csak térdig érő, fekete-fehér gloknis szoknya, hajából két tincs hátrafogva, fülében két nagy ezüstkarika. Így fest ma, hatvanöt évesen François Truffaut egykori múzsája, szerelme, felesége, a francia mozi Nap-szívű dívája, aki nemcsak színésznőként csodás – riportalanyként is eszményi. Nyithat rajta bármilyen ajtót az ember, mindegyiken beengedi.
RIDIKÜL MAGAZIN Semmi smink, semmi parádé, csak a szeme… az van kifestve. Pontosabban: az is csak kihúzva.
FANNY ARDANT Kiborítom a ridikülömet, ha érdekli, mi van benne. Csak egy tükör, és egy fekete szemceruza. Másra nincs is szükségem. Még rúzst sem hordok magammal. Kétszer finoman ráharapok az ajkamra, és már meg is van a színe.
RM Mindenben ennyire praktikus?
FA Ilyennek születtem. Vagy ezt nevelték belém a szüleim. Apácákhoz jártam iskolába, ahol egy kicsit zavart a túlzott rend, a fegyelem. Minden izgatott, amit tiltottak. A világias öltözködés, az éppen aktuális frizuradivat, a testi szerelem. Nem volt nap, hogy ne hallottam volna: „Ardant kisasszony, mossa le az arcáról a festéket!” Vagy: „Ardant kisasszony, már megint manökennek képzeli magát?!” De még azt is észrevették rajtam, ha a fiúkon járt az eszem. „Ardant kisasszony már megint elábrándozott.” Igen, kíváncsi gyerek voltam. Ha azt mondták valamire, hogy nem szabad, onnantól fogva csak az izgatott.
RM Vannak napjai, amikor fütyül az eleganciára?
FA Amikor nem igazán törődöm a külsőmmel? Olyankor meg akarok halni. Igen, ez is előfordul. Ha nincs férfi az életemben. De ha boldog vagyok, mint most, akkor még a konyhában is így nézek ki, főzés közben. A divatra viszont már régóta nem figyelek. Úgy öltözködöm, ahogy nekem tetszik. Érett nőként az ember már tisztán látja, mit vehet magára, és mit nem.
RM Politológiát és nemzetközi kapcsolatokat tanult Aix-en-Provence híres egyetemén. Hogyan jutott eszébe két ilyen szakot választani?
FA Ne keressen emögött semmi különlegeset. Egyszerűen döntenem kellett, hogyan tovább. Mivel nagyon is nyitott érdeklődésű lány voltam, a szüleim pedig azt akarták, hogy rangos egyetemre járjak, nem volt kérdés számomra, hogy merre induljak. Egyébként a politikai kapcsolatok is emberi kapcsolatok. A filozófia és a gazdaságtan is érdekelt. Úgy éreztem, kinyílt előttem a világ.
RM Aztán mégis átlépett egy másikba.
FA A színház gyerekkorom óta vonzott, de a szüleim folyamatosan arra biztattak, előbb szerezzek valamilyen diplomát. Okosan irányítottak. A műveltség, akárcsak a szerelem, nagyban gazdagítja az embert.
RM Édesapja a monacói herceg mellett teljesített katonatiszti szolgálatot. Gondolom, a lányának is szabad bejárása volt a palotába.
FA Apám napi kapcsolatban volt Rainier herceggel, és én is jól éreztem magam a Grimaldi család közelében. Igen, kivételes helyzetet élveztem. Akárcsak otthon, az édesanyám mellett. Öt gyereket nevelt, mind a négy testvérem idősebb nálam. A zene és az irodalom szeretetét anyánk ültette belénk, bár a nagyszüleinktől is rengeteget kaptunk ezen a téren. Nagyanyám remekül zongorázott, nagyapám kiváló hegedűs volt. Az én gyerekeim már egészen máshogy viszonyulnak a zenéhez. Ők CD-ről hallgatnak mindent, koncertre ritkán tudom elcsalni őket. Amikor például Maria Callas szerepére készültem Franco Zeffirelli filmjében, egész nap őt hallgattam. Csodás hang, lenyűgöző egyéniség. De a lányaim már kiabáltak velem, hogy: „Anya, elég volt! Tegyél már fel valami mást!” A mi családunkban a könyvnek is nagy becsülete volt. Mindenki olvasott. Én ma sem indulok el otthonról könyv nélkül. Rengeteget utazom, s mivel folyamatosan dolgozom, nem mondhatom, hogy sok barátom van. De egy könyv is képes segíteni az emberen. Ha elszomorít valami, már nyúlok is egy regény után. Vagy zenét hallgatok. Nem állítom, hogy közben szárnyaim nőnek, de változtat a kedélyállapotomon. A festészet is nagy hatással van rám. Csak Párizsban nem járok képtárakba, mert mindenütt hosszú sorok kígyóznak, ám ha külföldön vagyok, az első kérdésem általában az: milyen kiállítás van a városban? Ha tolvaj lennék, biztos, hogy festményekre szakosodnék. Nem azért, hogy gazdag legyek, hanem hogy minden, ami tetszik, ott függjön a lakásom falán.
RM Szerepekből is összegyűjtött már több mint százat az évek során. De amit kevesen mondhatnak el magukról még a nagy francia színészek közül is: ön színpadon kezdte a pályát, méghozzá klasszikus szerzők darabjaiban. Racine, Corneille, Claudel, Giraudoux – ez elég komoly névsor. Mi adott indítást hozzá?
FA Nem végeztem színművészeti egyetemet. Rövidebb-hosszabb kurzusokra jártam csupán. Színpadi biztonságot a gyakorlat adott. Sokszor, persze, úgy éreztem magam, mint egy trambulinon. Egyszer fent, máskor lent. De nyilván láttak bennem valamit a rendezők, mert folyamatosan hívtak, ennek eredményeként pedig kitanultam a szakma minden velejáróját.
RM Aztán egy nap jött Truffaut, a hatvanas évek francia filmiskolájának egyik meghatározó egyénisége. Mi volt előbb, a közös munka vagy a szerelem?
FA A szerelemhez mindig kell valami. Legalábbis nálam. Még akkor is, ha nyitott vagyok rá. Kedvenc szerzőm, Marguerite Duras írja egy helyütt, hogy már az is szerelmi állapot, ha az ember erre a csodás érzésre vár. De amit már rég tudok magamról: szerelem nélkül nem vagyok senki. Ugye, érti? Magát most, persze, Truffaut érdekli. Négy évet töltöttünk együtt, amibe két film fért csak bele.
RM Szomszéd szeretők, Végre vasárnap!
FA És a lányunk, Joséphine, aki már harmincegy éves. Közhelyszerűen hangzik, tudom, de nem mondhatok mást: a legmélyebb nyomokat François Truffaut hagyta bennem. Ő volt az első filmrendező, aki felfigyelt rám, és élete utolsó napjáig érezhettem a bizalmát. Túlzás nélkül állíthatom: ma is abból építkezem, amit tőle kaptam, amit mellette tanultam. Valósággal megszállottja volt a hivatásának, és ki is vetítette maga körül mindenkire. Természetesen rám is. Bármihez kezdek, azt csak teljes odaadással, szenvedéllyel tudom csinálni. Ha fodrásznő lennék, vagy ha egy eldugott kis pékségben dolgoznék, akkor is ezt mondanám. François abban is kivételes volt, hogy még az előtt a színész előtt is leterítette a vörös szőnyeget, aki csak nyúlfarknyi szerepet játszott nála. Munka közben olyan volt, mint egy energiabomba. Nem adott hosszas instrukciókat soha. Egyetlen szóval is képes volt tüzet gyújtani a lelkemben.
RM Truffaut mellett olyan rendezőkkel forgatott, mint Alain Resnais, Volker Schlöndorff, Michelangelo Antonioni, Margarethe von Trotta, Ettore Scola, Tony Gatlif, François Ozon vagy Sydney Pollack.
FA Ha büszke vagyok valamire, akkor a választásaimra mindenképpen. Soha nem játszottam olyan szerepet, amelyet pusztán anyagi vagy más megfontolásból vállaltam volna el. Örültem, ha ronda bestia lehettem, vagy ha egy elviselhetetlen dög, de ha szerelmes nőt játszottam, akkor önmagamat is belecsempésztem a figurába. A saját természetemet, a saját szenvedélyemet. A langymeleget nem tudom elviselni. Annál sokkal nagyobb tüzek égnek bennem.
RM Három lány anyjaként bizonyára az anyaszerepekkel is könnyen megbirkózik.
FA Voltam már nagymama is a kamera előtt. Nem estem kétségbe. Azóta, hogy anya vagyok, nem egyszer úgy viselkedem, mint egy öreg kotlós. Akkor vagyok a legboldogabb, ha a csirkéim ott kapirgálnak körülöttem. Ha látom őket. Mivel egyik lányom sem lakik már velem, rend és nyugalom uralkodik a lakásban. Visszasírom azokat a napokat, amikor azért veszekedtem velük, hogy rakják már össze a cuccaikat, ma már az sem idegesítene, ha fejre állítanák a szobájukat. Furcsa dolgokat tapasztalok magamon. Már imádom a káoszt, mert abban is van valami szórakoztató, elvégre úgy szép az élet, ha tele van váratlan dolgokkal. Vagy maga másképpen látja?
RM Én sajnos rendmániás vagyok.
FA Elmúlik, majd meglátja.
RM Ha már itt tartunk: ön szerint mennyit változott az emberi természet az elmúlt harminc-negyven év alatt?
RM Érzelmi téren nem látok lényeges változást. Van, aki higgadtabb, van, aki forrófejű, másvalaki távolságtartó, vagy kimondottan rideg, de létezik az őrjöngő állat kategória is. Amikor Truffaut-val forgattuk a Szomszéd szeretőket, ami egy férfi és egy nő tébolyító, már-már pusztító szerelméről szól, azt mondta: „Gondolj bele: fogod az újságot, és ott a hír egy nőről, aki kinyitotta a gázt, és végzett magával is, meg a gyerekeivel is!” Ez kaptuk instrukció helyett. Szerelmében vagy gyűlöletében ma is ugyanúgy viselkedik az ember, mint Homérosz, Shakespeare vagy Balzac idejében.
RM Színészetet alkalomszerűen tanult, rendezést csak azoktól, akikkel együtt dolgozott. Amikor 2009-ben a Hamu és vérrel átállt a kamera másik oldalára, nem érezte hiányát, hogy olyan munkába kezd, amelyhez csak gyakorlati tapasztalatai vannak?
FA Élni meg lehet tanulni? Szerintem nem. Legfeljebb jobbak vagy rosszabbak vagyunk, mint tegnap. Truffaut sem a fénnyel, hanem a jelenet igazságával volt elfoglalva, ha dolgozott. Én most, a második játékfilmem rendezése közben is arra ügyeltem a legjobban, hogy minden nap nyitott lélekkel álljak a kamera mögé. Ha kiváló munkatársai vannak az embernek, akkor csak a színészi játékra kell összpontosítania. Abban pedig van már elég tapasztalatom. A Szenvedélyes ritmusok egy fájó szerelem története, amelyben a nő mindent felad a szeretett férfiért, és mégis veszít a végén.
RM Asia Argento játssza a feleséget, Franco Nero a férjet. César- és Európa-díjas színésznőként nem bánta meg, hogy egy olasz kolléganőjére bízta a szerepet?
FA Nem. Pedig az elején Asia nem igazán értette, mit várok tőle. Időbe telt, míg egymásra hangolódtunk, de onnantól fogva már ő is élvezte a munkát.
RM Ez most akkor azt jelenti, hogy gyakrabban áll majd a kamera „másik oldalán”?
FA Már kész az új forgatókönyvem, ami a művészet és a hatalom kapcsolatáról szól. De még mielőtt elkezdeném a forgatást, egy szép színpadi és egy izgalmas filmszerepet játszom. Marguerite Duras La Música című színdarabjában lépek közönség elé, és Callas után ismét egy operadívát alakítok, ezúttal egy cseh rendező filmjében. Tehát marad minden a régiben. Fanny Ardant nem vált hivatást, legfeljebb kirándul néha.
Még nincs hozzászólás