A különleges nagycimbalom
Meghallva a cimbalom nevét, az embernek rögtön a cigányzene ugrik be, és a magyar nóták. Legtöbbször az is, hogy ez a hangszer igazi hungarikum, amely a kezdetektől a magyarság kultúrájához tartozik. Így is van, de a cimbalomnak - ennek az igazi magyar kuriózumnak - a története azért összetettebb.
Ha eddig úgy gondoltuk volna, hogy a cimbalom tradicionális magyar hangszer, bizony tévedtünk. Eredete egészen Közép-Ázsiáig nyúlik vissza, és közel négyezer éves múlttal rendelkezik, vagyis egyike a legrégebbi zeneeszközöknek.
Ősi változatait Egyiptomban és a sumér birodalomban is használták már. Európába – így hazánkba is – a nagy népvándorlás idején került be, de igazán népszerű csak a 16–17. században lett. Ekkorra mind az egyházi, mind a főúri udvarok kedvelt hangszerévé vált.
Hackbrett, tympanon és salterio
A cimbalom igen sok néven ismeretes, ráadásul már a kezdetektől kétféleképpen szólaltatták meg. Az egyik lehetőség, az ütős megoldás az angol, német és francia nyelvterületeken hammered dulcimer, Hackbrett és tympanon néven ismert.
Az olasz és spanyol nyelvterületek salterio néven ismerik, itt azonban inkább a pengetős megoldás nyert teret. De persze nem csak Európában, Ázsiában is népszerű maradt a hangszer: Kínában jankin, Törökországban
qanun, míg Indiában és Iránban santur néven ismerik.
A 17–18. században is több zenemű született erre a hangszerre ismert zeneszerzők tollából. Hogy akkor miért hiszi mindenki magyar hangszernek a cimbalmot? Azért, mert a ma ismert, illetve a régebbi korok cimbalma egészen eltérő volt. Az eredeti hangszer kisebb volt, és nem is lábakon állt.
A hangszer kezdetben inkább a szórakoztatás eszköze volt, a kiscimbalom már egyházi karriert is befutott. A nagycimbalom Rácz Aladár kiemelkedő munkásságának
köszönhetően komolyzenei pályát is magáénak tudhat. A cimbalomművész cigányzenész
családból származott, így már három és fél évesen kapcsolatba került a zenével, kilencévesen
pedig az apja zenekarában játszott. Huszonnégy évesen Párizsba szegődött egy cigányzenekarral,
és tehetségének köszönhetően hamar hírnevet is szerzett, a cimbalom Liszt Ferenceként
emlegették. A hangszeren eszközölt változtatásainak köszönhetően a cimbalom igazi
koncerthangszerré vált, így nem csoda, ha a művész jó barátja, Bartók Béla, de Kodály Zoltán
is komponált zeneművet a négylábú húros bevonásával. Ennek ismeretében érthető, hogy
Rácz Aladár Kossuth, Érdemes, valamint Kiváló Művész-díjjal is jutalmazták, ezenkívül 1999-ben,
negyvenegy évvel a halála után a Magyar Örökség-díjat is megkapta.
A ma széles körben ismert cimbalmot az 1870-es években alakította ki Schunda Vencel József, majd a 20. században többek között idősebb és ifjabb Bohák Lajos fejlesztette tovább. Ezeknek az újításoknak köszönhetően a cimbalom végre lábakra állt, ráadásul pedált is kapott a zengés tompítására, és a hangterjedelme is megnövekedett.
Ez pedig lehetővé tette, hogy a cimbalom a ma ismert formájában felvegye a versenyt más, elismert koncerthangszerekkel. A pedálos, lábakon álló változat már kifejezetten magyarnak tekinthető, hiszen a környező országokban a „kiscimbalom” maradt meg a köztudatban, hazánkban fejlődött „nagycimbalommá”.
Nem is egyszerű rajta a játék
Mint azt már említettük, a cimbalmot pengetve és ütővel is meg lehet szólaltatni. Ez utóbbinál két darab úgynevezett puha ütőt használnak, melynek feje vattapólyával van betekerve. Emellett használnak kemény ütőt is, amelynek ütőfelületét jellemzően bőrcsíkkal látták el. A legtöbb országban a cimbalom megmaradt népi hangszernek, ám hazánkban kinőtte magát, és a 17–19. század folyamán egyre nagyobb népszerűségre tett szert.
Ez végül lehetővé tette, hogy a népi dallamok mellett megtalálja a helyét a műzenében, hiszen sokszor feltűnik a magyar nóták zenei hátterében is. Igazi érdekessége, hogy a hangok előcsalogatásához nemcsak a húrokat, hanem húrkórust is meg kell szólaltatni.
Egy-egy hanghoz ugyanis a basszusban három, följebb négy acélhúr is tartozik. A húrokat hidak és sakkfigurára emlékeztető babák emelik ki, melyeknek a hangzásban van szerepük. Érdekesség, hogy a cimbalom húrjai igen keményre vannak húzva, összeadódva 100 000 N, vagyis mintegy 10 tonnának megfelelő terhelést rónak az egyelő szárú trapéz alakú hangszertestre, míg a hidakra gyakorolt nyomásuk 10 000 N, vagyis nagyjából 1 tonna.
Hogy a hangszer ne roppanjon össze, rétegelt anyagból készült tőkéket és igen erős keretet használnak. Ez még nem minden, hiszen a hatalmas terhelés összezúzná a cimbalmot, ha a hangszertest belsejében, a húrok irányában nem volna beiktatva két vasgerenda is.
A hangszer igen nagy hasonlóságot mutat a zongorához, ám azon túl, hogy hangjuk versenyre kelhet egymással, a zenész lehetőségei itt szélesebbek. A cimbalom húrjaival közvetlenebb a kapcsolata a muzsikusnak, mint a zongora esetében, ez pedig lehetővé teszi, hogy különböző ütők használatával a hangok színezetét is befolyásolja.
Még nincs hozzászólás