A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?
Párkapcsolati játszmák alatt olyan mintákra, ismétlődő viselkedésformákra szoktunk utalni, amelyeket a felek tudat alatt vagy félig tudatosan játszanak. Ezek a játszmák erősíthetik vagy gyengíthetik a kapcsolat intimitását attól függően, mennyire tudatos ez a viselkedés, és mennyire sikerül megérteni, vajon mi húzódik meg mögötte.
Eric Berne pszichológus szerint mindenki játszik játszmákat, amelyek a valódi intimitás pótlékai. Az Emberi játszmák c. könyvében kifejti, hogy háromféle énállapot között táncolunk, ez a Gyermeki, Felnőtti és Szülői én. Ezek az állapotok arra mutatnak, hogy minden ember többféle álarcot visel a kapcsolataiban.
Amikor egy helyzetben a bennünk élő Gyermek aktivizálódik, az azt jelenti, hogy az ember úgy és olyan céllal reagál, mint tette volna kislány- vagy kisfiúkorában. Ha a Szülő énállapot a meghatározó, akkor az olyan, mintha valamelyik szülőnk múltbeli reakcióját ismételnénk meg vagy direktben, vagy közvetve: ilyenkor valaki úgy válaszol, ahogyan annak idején elvárták tőle. Minden pillanatban valamelyik énállapotunk jut kifejezésre.
Ne feleselj a nejeddel!
– Az emberek közötti tranzakciók mindaddig simán működnek, ameddig az egyik fél szülői megjegyzésére a gyermeki énállapotból érkezik reakció, vagy ha a Felnőttnek a Felnőtt válaszol. A problémák ott kezdődnek, amikor megbomlik ez az összhang – állítja dr. Pintér Judit Nóra pszichológus. – Ezt hívjuk keresztezett tranzakciónak. Például, ha a férj mint Felnőtt megkérdezi, hogy „Nem láttad véletlenül a pénztárcámat?”, és erre a feleségéből előbújik a Szülő, és azt a választ adja: „Nem igaz, hogy nem tudsz vigyázni a dolgaidra”, akkor ott hamar elszabadul a pokol.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2025. évfolyama 11. számának 39. oldalán!)
Még nincs hozzászólás