A bükki hegylakó
Aki még csak hírből sem ismeri az unalmat. És ha szerencsénk van vele találkozni, akkor mi sem fogjuk.
Városi puhányokként a fizikai állapotunkat illetően némi kétségekkel vágtunk bele a hegyi túrába Mókus bácsival a Szalajka-völgyben. De alig mentünk 100 métert, már tudtuk, hogy remek döntést hoztunk, amikor beszálltunk a bükki „csúcstámadásba”. Vezetőnk ugyanis olyan lehengerlően mesél akár egyetlenegy kis kőzetdarab – ami mellett mi simán elmennénk – több millió évéről, hogy úgy érezzük magunkat, mintha egy Indiana Jones-film kellős közepébe csöppentünk volna. És közben megbarátkozunk azzal a gondolattal is, hogy bizony, keveset tudunk a világról, ahol élünk.
Nem kell feltétlenül ide, az Istállóskői-barlanghoz születni ahhoz, hogy szerelembe essünk a természettel. Mókus bácsi, de talán most már nevezzük a nevén, szóval Regős József, azaz Jocó, zuglói kissrácként nőtt fel:
„A környék akkor még falusias volt – meséli –, és mi egyfolytában a homokbányában lógtunk, meg bringával jártunk le a Rákos-patakhoz. Útközben pedig csórtuk a friss sárgarépát a bolgárkertekből. A másik kalandozós játszóhelyünk a közeli Városliget volt; mi, kölykök vadregényesnek láttuk azt is.”
A Városliget és benne a Hősök tere – mint kiderül – amúgy is a családi legendárium része, mert az apai nagypapa egyike volt azon öntőmestereknek, akik az Ezredévi emlékmű királyszobrait öntötték.
Jocó, amint járni tudott, máris az erdőkben találta magát a szüleivel. Aztán elkapta a tinédzserkori kalandvágy, és mert kellett az adrenalin, a felszínt leváltotta a mélyre.
Ötven éve mászik, és negyven éve kutatja a Bükk barlangjait – nemcsak barlangászként, hanem régészként is: „Nekem ez a világ közepe, ahol rengeteg még a rejtély és a kérdőjel, mivel a bükki barlangokat 130 ezer évvel ezelőtt kezdték el lakni. És számtalan olyan ösvény van, aminek nem tudom, hogy hol a vége, mert még nem mentem rajta végig. Ez az én életre szóló kirakós játékom.”
Ami az extrém helyzeteket illeti, volt hol edződnie, például a svájci Hölloch-barlangban, ami a '60-as években a világ leghosszabb barlangja volt a maga 72 kilométerével. Ám mire ő odaért, a '80-as években már 130 kilométer hosszan volt járható, most pedig 160 kilométernél tart. Egy felkészült csapatnak több mint két hét befelé az út, és ugyanannyi vissza. Mindez tulajdonképpen – ha nem lenne lámpa – vaksötétben, és 6-7 fokban.
„Ebbe a barlangba csak télen lehet lemenni, mert nyáron olvadnak a gleccserek, és a víz több kilométeren át elönti a bejárati szakaszt. Amikor mi ereszkedtünk lefelé, éppen kifelé tartott egy csoport: ők 3 napra bent ragadtak, mert volt egy kis enyhülés, és máris tombolt a víz.”
De amire igazán rákattant a barlangász-régész, az a Lascaux-i barlang. Regős József ugyanis azon szerencsés kevesek közé tartozik – talán ha tízen vannak ilyenek –, akik láthatták a világ legteljesebb őskőkori festett barlangját, amit több mint ötven évvel ezelőtt el kellett zárni a látogatók elől. Nekik marad a másolat, egy mesterséges barlangban.
„Egy elmélet szerint éves holdnaptárt festettek a barlangfalra. A befelé menő állatok mérete egyre csökken, a kifelé jövőké meg növekszik. És ott vannak a csillagképek, például az úszó szarvasoknak nevezett rajzegyüttes, amelyen az öt szarvas épp úgy helyezkedik el, ahogy a Kassziopeia csillagkép csillagai álltak 18 ezer évvel ezelőtt.”
Kénytelen vagyok visszakérdezni, honnan tudhatjuk, hogyan álltak a csillagok 18 ezer évvel ezelőtt, de megnyugtat, hogy a csillagászok ezt visszafelé is pontosan ki tudják számolni. Majd lehajol egy eltévedt bogárért az úton, és arrébb viszi. Ez akkora hatással van ránk, hogy másnap, az éjjeli nagy esőzés után jóleső sportot űzünk abból, hogy a túlságosan bátor csigákat az aszfaltról a helyes útra tereljük. Még a bogármentés közben kerül szóba a barlangi fauna, merthogy ott az is van, és nem is akármilyen.
„Az egyik legelképesztőbb figura a szlovén barlangvizekben élő vakgőte. Alig lehet észrevenni, mert egy szinte átlátszó, kocsonyás valami úszik a vízben, a mélyben ugyanis az állatok elveszítik a festékanyagukat, de hát nincs is rá szükségük. Viszont hihetetlenül »okos«, mert amikor szülésre kerül a sor, tudja szabályozni, hogyan jöjjenek világra a gőtegyerekek. Ha 10 foknál hidegebb a víz, akkor tojásokat rak, ha pedig melegebb, akkor az elevenszülést választja.”
Állati találkozásokból, persze, kijutott a Bükkben is. Mókus bácsi rögtön védőbeszédbe kezd a farkas érdekében, hogy mennyi tévhit terjedt el szegényről, köszönet ezért a kedves Grimmnek! Ez a négylábú az egyik leginkább félreismert és félremagyarázott állat – meséli –, mert ami jót egy ragadozóról el lehet mondani, az nála mind megvan. Intelligens, okos, családcentrikus, és szó sincs róla, hogy vérengző fenevad lenne.
„Egyszer a lányommal kint aludtunk egy réten, és hajnalban arra ébredtünk, hogy valami közelít felénk. A fülünk lent volt a földön, mi meg csak hallgattuk, hogy dadam, dadam. Aztán egyszer csak ott áll tőlünk néhány méterre a farkas, de ahogy megmozdultunk, ő megfordult, és elkocogott. Nem lepődött meg, nem rohant el, egyszerűen csak szép nyugodtan elsétált, hogy bocs. Lehet, hogy azt gondolta, talált valami neki valót, de sajnos megmozdult a reggeli.”
Közben kiderül, hogy világszenzációs leletért nem kell elutaznunk sehová sem, mert van nekünk olyan a miskolci Avason, csak nem tudunk róla. Jó tíz évvel ezelőtt ott tárták fel egy útépítés miatt azt a 70 ezer éves kovakőbányát, amiből addig csak kettő létezett a világon, az egyik Egyiptomban, a másik Izraelben.
„De ami még ennél is nagyobb truváj volt, hogy a leletből kiderült, nálunk nemcsak bányászták, hanem már hőkezelték is a kovakövet, és ettől jobban pattintható lett. Mi csak álltunk ott, és nem akartunk hinni a szemünknek, hiszen a világon csak 30 ezer évvel ezelőtt kezdték el használni ezt a módszert. A francia professzor, Jacques Tixier azt mondta, ez egy fordulópont az emberiség életében, és hogy a szerszámkészítés szempontjából ezután Avas előtti és Avas utáni korszakról kell beszélnünk.”
Bár évekig úgy volt, hogy az Avas-dombon épül egy bemutatóhely ennek a világcsodának, végül nem így lett, úgyhogy a szakemberek buldózerrel szépen visszatemették a szenzációt.
Így a végére azért maradt még egy elvarratlan szál, mégpedig hogy hogyan lett a barlangász Regős Józsefből Mókus bácsi. Nos, amióta beindultak a Szalajka-völgyi erdei „Mókus” túrák a gyerekeknek, ki más is vezethetné azokat, mint a Mókus bácsi!
Még nincs hozzászólás