Tudós kékharisnyák
Az öreg és beteg Moliere-nek 1672-ben egyre inkább egy olyan nőre volt szüksége, aki lehet művelt és okos asszony, de a legfontosabb, hogy gyenge galamblevest főzzön neki, és ápolja a betegágyában. Talán ez is motiválhatta az írót, hogy A tudós nők című vígjátékában nevetségessé tegye azokat az asszonyokat, akik a házimunka rovására nem a tudást, hanem a tudálékosságot, a sznobériát helyezik előtérbe.
Egy ókori csillagásznő
Persze, a francia drámaíró korántsem volt ellene annak, hogy a nők a tudományos életben is helyet kapjanak; nyilván tisztában volt azzal is, hogy bizony már a középkor előtti időkben is számos tudományos munka fűződött egy-egy nő nevéhez.
Biztos, hogy hallott például Hüpatiáról, a 4. században élt alexandriai filozófusról, csillagászról és matematikusról, az alexandriai könyvtár vezetőjéről, akinek a tudományos műveit csak a tanítványai munkájából ismerjük, mert 415-ben a fanatikus egyiptomi keresztények megölték, műveit pedig elégették. A tudományos utókor azzal tiszteleg az emléke előtt, hogy különféle tudományos társaságok vették fel a nevét, sőt, a Hold egyik kráterét is Hüpatiáról nevezték el.
Az 1901 óta kitüntetett csaknem 900 Nobel-díjasnak mindössze 5%-a nő, és közülük többen nem tudományos munkásságukért kapták a kitüntetést, hanem irodalmi vagy béke-Nobel díjban részesültek. Marie Curie az egyetlen nő, akit két tudományos Nobel-díjjal is kitüntettek. A tíznél is több magyar vagy magyar származású Nobel-díjas között egyetlen nő sincs.
Tudós apátnők
De ha az alexandriai matematikusnőről nem is hallott Molière, a 12. századi híres szerelmespár, Abélard és Héloïse története nyilván ismert volt előtte. A művelt, több nyelven beszélő fiatal lány és tanítója, a tudós pap viharos szerelme, levelezésük, gyermekük születése, titokban megkötött esküvőjük több évszázad szerelmi regényeinek a témája lett.
Abélard abbét a lány nagybátyja által felbérelt haramiák bosszúból megfosztották a férfiasságától, és remeteként halt meg, Héloïse pedig zárdába vonult, ahol a humán tudományok kutatójává vált, s a tiszta erkölcsöt oktató intézményeket alapított Franciaország-szerte.
1750 körül Londonban egy Elizabeth Montagu nevű hölgy irodalmi reggeliket szervezett, ahová gyakran meghívott tudósokat, művészeket is - így például Benjamin Stillingfleet botanikust és könyvkiadót, akinek nem futotta a jobb társaságban viselt fekete selyemharisnyára, mindössze kék gyapjúharisnyában érkezett az összejövetelekre. A női klubot lekezelő egyik férj el is nevezte a társaságot kékharisnyásoknak , ám a hölgyek büszkén vállalták a bélyeget, és hivatalosan is felvették a Kékharisnyás Társaság (Blue-Stocking Society) elnevezést. A kifejezéssel gúnyos értelemben csak a 19. század második fele óta illetik a műveltséget a házimunkánál előbbre valónak tartó, olvasott nőket.
A francia teológusnő kortársa volt a „Rajnai Szibilla”, Bingeni Szent Hildegárd zeneszerző és természettudós, akit az első német orvosnőnek tartanak. Már fiatalon egy rajna-pfalzi bencés kolostor apátnőjévé választották, ahol gyógyteákkal, gyógynövényekkel, kenetekkel kezelte a betegeket.
Teológiai munkái és látomásai mellett fennmaradtak gregorián egyházzenei művei, de írt gyógyászati könyveket, sőt, egy Physica című, kilenckötetes enciklopédiát is. Ha a saját korában nem is kapta meg a méltó tiszteletet, késői „honfitársa”, XVI. Benedek pápa egyházdoktorrá avatta „Germánia prófétanőjét”.
Harc a diplomáért
Érdekes, hogy a 19. század elsősorban a matematika női kutatóinak kedvezett. Ada Lovelace, Lord Byron lánya az első mechanikus számítógéphez írt programja révén vált a 19. század elismert matematikusává – az utókor az első számítógépes programozónak tekinti őt, és 1980-ban az USA védelmi minisztériuma róla nevezte el az azóta használt titkos programozási nyelvet, sőt, az ő arcképének a hologramja igazolja a Microsoft-termékek eredetiségét!
A magyar Hugonnai Vilma sem járhatott hazai egyetemre; 1872-ben a férje írásos beleegyezésével (!) válhatott a zürichi egyetem hallgatójává, ahol 1879-ben szerezte meg az orvosi diplomát, amelyet azonban idehaza nem fogadtak el. Ferenc József csak 1895-ben engedélyezte, hogy nőket is felvegyenek a magyar egyetemekre, és ennek hatására, hosszas instanciázás után, csupán 1897-ben avatták Budapesten is doktorrá az első magyar orvosnőt.
Annak ellenére, hogy 19. században a nők nem végezhettek egyetemi tanulmányokat, a francia Sophie Germain mégis a számelmélet nagyságai közé emelkedett, és első nőként részt vehetett a Tudományos Akadémia ülésein is. Az orosz Kovalevszkaja is csak bonyolult európai körutazás és magántanárok támogatása után kapott summa cum laude doktori oklevelet Göttingenben, A parciális differenciálegyenletek elmélete című munkájáért.
Még nincs hozzászólás