A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Több gyerek, több izgalom?

Az elmúlt negyven évben csupán 15 négyes iker született Magyarországon. A Bajkai ikrek esete azért is különleges, mert a babák spontán fogantak meg. Szakértőnket arról faggattuk, miben más egy ikerterhesség, kiváltképp, ha kettőnél több a beköltözők száma.

Fotó: Családi kép

Pálfi Adrien, a négyes ikrek édesanyja férjével, Bajkai Lászlóval mindig nagy családról álmodott, bár nem gondolták, hogy ez a vágyuk ilyen gyorsan teljesülni fog. „Elképesztő pillanat volt, amikor az orvos a terhességem nyolcadik hetében megmutatta a négy pici petezsákot, amit először maga sem hitt el. Folyamatosan kérdezgettem, hogy baj van? Aztán nagy nehezen kibökte, hogy minimum hármat lát. Minimum három babát? – kérdeztem vissza, mire mondta, hogy akár négy is lehet” – meséli nevetve az emlékeket Adrienn.

Azt, hogy a terhessége csodaszámba ment, igazolta, hogy a világon minden hatezer-négyszázadik szülésre jut egy hármas iker, és minden ötszáztizenkétezredikre négyes ikrek.

Két hónap kórházban
„A terhességemet az első perctől kezdve jól viseltem – persze, voltak kényelmetlenségek. A hatalmas pocak miatt ülni képtelen voltam, fekve utaztam az autóban, és könnyen elfáradtam. Az orvosom, Prof. Dr. Bánhidy Ferenc azt kérte, ha lehet, 24 órából 30-at feküdjek. De így is a csak huszonkilencedik hétig tudtuk tartani a terhességemet, a doktor úr szerint egyszerűen eddig bírta a méhem a súlyt. A fiúk 2013. november 13-án születtek meg. Lackó 1230, Balázs 990, Kristóf 1180, Ádám 1400 grammal jött a világra.”

A babák először a koraszülött intenzív osztályra kerültek, inkubátorba. Ilyenkor általában elhúzódik a kórházi tartózkodás, ugyanis meg kell várni, amíg elérik a 2 kg-os súlyt. Így volt ez a négy fiúnál is.

„A legrosszabb élmény mindenképp a kórházban tartózkodás volt. Én karácsonyra már szerettem volna otthon lenni, sajnos ez nem sikerült. Ádám elkapott egy fertőzést, így csak január 11-én engedtek haza minket.”

Sok segítséget kaptak
Egy gyermek érkezése is teljesen felborítja a családok életét, Adrienn mégis azt mondja, ők nem foglalkoznak a sopánkodókkal, és élvezik, hogy négy gyerek veszi körül őket. Nem számítanak a nehézségek, mindenben a jót látják meg. De sokan, akikkel találkoznak, először a sajnálkozásukat fejezik ki, hogy egyszerre négy babát kell ellátniuk.

„Segítség nélkül tényleg nem ment volna. Az első hetekben a család segített, később pedig megkaptuk segítségnek Ildit, ő van velünk akkor, amikor a férjem dolgozni megy. A napunk reggel fél 6-kor kezdődik, mindennapos program a séta, a délutáni játék, a fürdés, és 7-kor már alszanak is a gyerekek. Rendben zajlanak a napjaink. Egyszer volt csak nagy ijedség a családban, amikor néhány hónappal ezelőtt az esti vacsora után Laci, a férjem vitamint adott be Balázsnak, aki valószínűleg félrenyelte, és váratlanul elkékült. A férjem lélekjelenlétének köszönhettük, hogy sikerült a picit újraéleszteni, mert tudta, mit kell tennie.“

Az első perctől rengeteg segítséget kapott a család. Például három kiságyat, amiből aztán az ezermester apuka egy hatalmas, közös fekvőhelyet készített a fiúknak. A helyhiány a legnagyobb problémájuk, hiszen 49 négyzetméteres lakásban élnek, de Adrienn azt reméli, hamarosan ez is rendeződik.

Egyszerre soha nem sírnak
„Nálunk ipari mennyiségben fogy a pelenka is, havi 600 darabra van szükségünk. Először egy cégtől kaptunk pelenkát, aztán 50 csomaggal segített minket a Katolikus Karitász, de az előbb említett cég továbbra is nagyker áron adja nekünk a pelenkát, ami hatalmas segítség. Rengeteg zöldség és gyümölcs is fogy. Egy hónap alatt a fiúk megesznek 120 banánt, és ugyanennyi almát. Ki sem tudom számolni, ez hány kiló lehet. Az biztos, hogy az ebédjükhöz naponta 1 kg zöldséget használunk fel.”

A picik szinte minden fejlődési szakaszt egyszerre kezdtek el, ugyanakkor soha nem sírnak egyszerre mind a négyen. Mióta megszülettek, már két esküvőn is voltak a  szülőkkel, minden szombaton útra kelnek, és bevásárolnak a babákkal.A fiúk nagyon türelmesek, de két ilyen fantasztikus szülő mellett milyenek is lennének, nem igaz?

A többes terhességek száma nő
Magyarországon 2012-ben 87 717 szülés során 1455 ikerszülés történt (1,66 százalék), közülük 1424 kettes, és 31 hármas szülés volt. A 90 269 gyermek közül 2905 gyermek jött világra ikertestvérként.

Az ikerterhesség veszélyeztetett állapot, mivel a női szervezet egyszerre egy gyermek kihordására alkalmas, így minden további magzat komoly megterhelést jelent az anyára és a babákra nézve. A többes terhességek száma az elmúlt harminc évben jelentősen, egyes források szerint mintegy 80 százalékkal emelkedett. Ennek oka, hogy a nők egyre későbbre halasztják a gyermekvállalást, és a termékenység csökkenésével egyre többen fordulnak a mesterséges megtermékenyítő (asszisztált reprodukciós) programokhoz, például inszeminációhoz vagy lombikprogramhoz.  A lombikprogram során egyszerre több, 3-4 megtermékenyített petesejtet ültetnek be, a kockázat pedig a magzatok számával arányosan emelkedik.

Sűrűbb találkozások
Dr. Pepó Lilla, a Szent János Kórház szülész-nőgyógyásza szerint kétségtelen, hogy ikerterhesség esetén nagyobb mind az anyai, mind a magzati szövődmények (vetélés, koraszülés, terhességi magas vérnyomás és cukorbetegség stb.) kialakulásának lehetősége. A kezelőorvos a terhesgondozás első alkalmával egyéni rizikóbecslés alapján határozza meg a gondozás gyakoriságát és lépéseit, amiket a terhesség alatt többször is újraértékel. Sűrűbbek a találkozások a védőnővel, a háziorvossal, a kezelőorvossal, a kiemelt rizikócsoportokban rendszeresen követni kell ultrahangvizsgálattal a magzatok méhen belüli állapotát, továbbá a kismamáktól is nagyobb gondosság várható el: több pihenés és egészséges életmód. A hármas és négyes terhességek esetében garantált a koraszülés.

„Sajnos, szóba jöhet a terhesség kezdetén a magzatok számának a csökkentése, mivel a végső cél a gyermek, a gyermekek egészsége.”

Fő a biztonság!
Az iker koraszülött babák kisebb súllyal jönnek a világra, gyakrabban szorulnak légzéstámogatásra, fejletlenebb az immunrendszerük, így fogékonyabbak a fertőzésre, és gyakoribbak az idegrendszeri eltérések (pl. az agyvérzés) is. 

„Amennyiben fenyegető koraszülés esete áll fenn, keresni kell egy olyan intézményt, amely rendelkezik Koraszülött Intenzív Centrummal (PIC), hogy az idő előtt született babák megfelelő ellátásban részesüljenek. Általánosságban elmondható, hogy többes terhesség esetén a szülés módjánál a biztonságé a fő szerep, így gyakran a császármetszés a jó döntés. Szeretném hangsúlyozni – folytatja a doktornő –, hogy az ikerterhesség egy »többszörösen« is áldott állapot, csodálatos időszak a leendő anyák életében, amit nem a szövődményektől való rettegésben kell megélni, viszont jobban oda kell figyelni a hétköznapokban, és nem lehet eléggé hangsúlyozni a terhesgondozás fontosságát sem.”

Címkék: koraszülés, kockázat, lombikprogram, négyes ikrek, ikerterhesség

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!