A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Rajongok, tehát növök!

A közvélemény a rajongást a kislányok játékának tekinti, és a rózsaszín falon elhelyezett együttesek poszterével azonosítja. Pedig ez a jelenség fontos momentuma a serdülőkornak, és nem tipikusan a kislányokra, hanem magára a kamaszkorra jellemző.

Fotó: Thinkstock

A Kansas Állami Egyetem családokat vizsgáló kutatócsoportja arra a megállapításra jutott, hogy míg a kamaszlányok esetében a rajongás a kortárs barátságok egyik fontos ismérve, addig a fiúkra kevésbé jellemző, hogy megosztanák ezt az érzést másokkal, de attól még nem idegen tőlük a jelenség. A rajongás tehát pubertáskori, nem pedig nemi sajátosság, és a személyiségfejlődés része. „Mindez az ideálképzéssel áll összefüggésben, azzal, hogy milyenné szeretne válni a kamasz. Ebben az életkorban ez központi kérdés – magyarázza Dr. F. Földi Rita klinikai szakpszichológus és neuropszichológus, majd így folytatja: – A felnőtté válás folyamatához tartozik, hogy ideálokat keresünk. Ennek természetes része, amikor a kamasz talál valakit, akire fel tud nézni, akivel azonosulni tud, vagy akivé válni szeretne.” A rajongásnak azonban fokozatai vannak. A pszichológus szerint az az ideális, amikor a gyermekkori énkép épp csak annyit változik, amennyitől még a fejlődés folytonos marad. Problémát az jelenthet, ha túl nagy a különbség a valódi és a vágyott énkép között, mert ettől a kamasz úgy érezheti, hogy az utóbbit nem tudja elérni.

A rajongás mértékegysége
Dr. John Maltby pszichológus brit mintát alapul véve megvizsgálta a rajongás természetét, és a mértékétől függően különböző kategóriákra osztotta: első kategóriának jelölte az úgynevezett társas rajongást, amikor a tinik azért vonzódnak sztárokhoz, mert ez a társas interakció egyik forrása. Második csoportnak jelölte az intenzív, személyes rajongást, amely átmenetileg a megszállottságig fokozódhat: a rajongó tökéletesnek, és egyfajta lelki társnak látja a kedvencét. Kóros rajongásnak pedig azt nevezi a brit szakember, amikor a rajongó elveszti a kontrollt a viselkedése és a gondolatai felett, tehát maga alá gyűri a rajongás érzése.

A rajongás tárgya
Az Ipsos Zrt. F&F nevű kutatássorozatának vezetői negyedévente közölnek eredményeket a fiatal felnőttek szokásairól, s többek között vizsgálták már azt is, kikről tartják úgy a fiatalok, hogy hatnak a saját, vagy kortársaik gondolkodásmódjára. Érdekes, hogy saját magára vonatkozólag csupán 3 százalék jelölte meg a celebek hatását, viszont amikor másokkal kapcsolatban kérdezték őket, már 45 százalékuk – majdnem a válaszadók fele – vélte úgy, hogy a többieket befolyásolják a celebek. „Pszichológiai szempontból muszáj megemlítenem, hogy ebben a globalizált világban nem mindig azok kerülnek reflektorfénybe, akik igazán megérdemlik” – mondja Dr. F. Földi Rita, és hozzáteszi, hogy ennek megvannak a következményei is.

„Hallgatói kutatások során vizsgáltuk, hogy milyenek szeretnének lenni a gyerekek. Gyakran találkoztunk azzal, hogy reflektorfényben élő személyeket emelnek ki ideálként, például hogy ők is szépségkirálynők, vagy gazdag emberek szeretnének lenni. Tehát azt fogalmazták meg a fiatalok, amire vágynak, a megvalósítás módja és lehetősége viszont már nem került előtérbe. Fontos, hogy a szülők segítsék a fiatalokat szembesíteni az álmokon túl a valósággal is.”

Szülőként tehát érdemes megnézni, ki a célszemélye a gyermekünk rajongásának, és milyen értéket vagy mintákat közvetít, de nem kell megijedni, ha mindez nem a szülő kedvére való. „Ez nem feltétlenül jelenti az örökölt, tanult értékektől való elfordulást. A kutatások azt bizonyítják, hogy a család által hordozott értékeket megtartják a fiatalok. Lehet, hogy megjelenésükben megváltoznak a kamaszok, de a belső tulajdonságok többnyire megmaradnak.”

Címkék: család, példakép, kamaszok, gyerekpszichológia, rajongás, tini, érték, azonosulás, sztárok

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!