Férfit nevelj, ne nyuszifült
Gyűlölöm a háborút, elítélem az erőszakot. A fiatal férfiakat elnézve mégis gyakran az jut eszembe, hogy rajtuk már csak az a régi jó katonaság segítene, ahol megtanultak hajnalban kelni, sportolni, küzdeni, erőt kifejteni, egymás segítségére lenni, egymást tisztelni. Mi, nők hiányoljuk a férfiakat, holott mi, anyák nem neveljük férfivá a fiainkat.
Csakhogy állítólag nem is az anya tud érvényes férfit nevelni, mert férfivá nevelni csak az apa tud. A nő legfeljebb anyámasszony katonáját nevel, anyuci kedvencét. Ám a családokból eltűntek a férfiak. Az érvényes férfiak meg pláne eltűntek. De akkor mit tehet egy anya, hogy ki ne vesszen a férfinem?
Anyu fiacskája
Egyik ismerősöm egyedül nevelte fel a fiát. Az apa korán meghalt, a fiú ötévesen apa nélkül maradt. Az édesanya úgy érezte, nagyon kell szeretnie, istápolnia szegényt, mert különben sose heveri ki azt a fájdalmat, amit az apja elvesztése okozott. Védte, óvta, elkényeztette. Nem engedte focizni, el ne essen. Nem engedte úszni, meg ne fulladjon. Nem engedte udvarolni, el ne vegye tőle egy nő.
A fiatalember időközben megtanulta, hogy nagyon kell vigyázni magára, mert ha neki baja lesz, az anyukája azt nem éli túl. Nem nősült meg, az anyjával él, holott már elmúlt negyven. Nem diplomázott le, mert nem bírták az idegei a vizsgaidőszakot. Nem tud elhelyezkedni, mert nem ért semmihez.
Az anyja kitartottja, egy szerencsétlen ember, aki az édesanyja másfél szobás panellakásában nézi a tévét, és várja, hogy anyja a nyugdíjából vett finomságokkal kényeztesse. Két reménytelen ember, két reménytelen sors.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2023. évfolyama 3. számának 54. oldalán!)
Még nincs hozzászólás