A szeretet szárnyán
Voltam egyszer, hol nem voltam, a szelektív szeméthegyeken is túl, ott, ahol a varacskos kismalac túr...
De egy nap szélvihar kerekedett, és elrepített, hiába kapaszkodtam olyan erősen egy mézillatú hölgy bevásárlószatyrába, csak fújt a nagy szél, és ráfújt egy barackra a piacon.
Először nagyon megijedtem, de aztán rájöttem, hogy nem is rossz dolog a barack, és a nagy boldogságtól vagy száz pete pottyant ki belőlem. Elhelyezkedtünk szépen, a peték és én, mindannyian elfértünk a langyos, nedves, puha gyümölcsben, és úgy éreztem, ez a barack a Paradicsom. Ringott velem ez a világ, mintha szép andalító zene is szólt volna, de akkor szörnyű visításra lettem figyelmes, és a barackom, az otthonom, a családom fészke a mosogatóban landolt.
Zubogott ránk a jéghideg víz, elmosta a kis petéimet, azóta is könnybe lábad a szemem, ahányszor csak eszembe jut. Bárcsak engem is elmosott volna, de hát az életösztön meg a reflexek rávettek, hogy megkapaszkodjak a mosogató lefolyócsövén, méghozzá belül, ahol nem ért el a víz.
Egyedül voltam, a magányos, elkeseredett kis muslica. Két nap és két éjjel potyogott a könnyem, de senki nem vette észre, mert a mosogató amúgy is vizes. Aztán jött a nyár, és a család, amelynek mosogatójában laktam, elutazott otthonról, gondolom, kirándulni. Na, ekkor jött az az ötletem, hogy előmásszak a nedves csőből, és felfedezzem az új világomat, a konyhát.
Sürgősen új helyet kellett találnom, ahol megpihenhetek, mert éreztem, hogy Isten új csemetékkel akar megvigasztalni. És tényleg, nemsokára lett vagy negyven kölyköm, persze, még nem egészen kölyökformájúak, inkább aprócska tojásokra hasonlítottak, de én tudtam, hogy néhány nap múlva szárnyra kelnek, és többé nem leszek egyedül. A gyermekáldás szent helyéül a csillár tetejét választottam, három méter negyven centi magasban, mert oda nem látott fel a háziasszony, és lefújni sem tudott, de erről majd később.
Szóval a petékből pár nap múlva gyönyörű kis muslicák bújtak elő, és szárnyra keltek. Majd kiugrott a szívem a büszkeségtől, hogy életet adtam ennek a nagy csapat legyecskének. A konyhában volt egy nagy kosár, benne mindenféle zöldség, hagyma, krumpli, alma, például piros alma, sárga alma, de főleg rohadt alma, amelybe igazán öröm volt belepetézni. Újra. Meg újra.
Egyik nap zavarba jöttem, mert észrevettem, hogy nem petézhetek már akárhova, mert már oda van petézve. Ja, persze, hisz az én kis leszármazottaim is petézgettek jobbra-balra, amikor csak rájuk jött, így aztán egy hét sem telt el, és hatványozottan megszaporodtunk. Hát nem csodás, amikor az élet utat tör magának, és létrejön, előtör, kibomlik, mint egy rózsabimbó?
Bármerre néztem, az én csodaszép gyermekeim repkedtek, szálltak a boldogság szárnyán ragacsról ragacsra. Az egyik fiam még az alkoholt is felfedezte, oda is csalta kétszázharminc-negyven bátyját egy el nem mosott borospohár aljára, aztán ott dajdajoztak a szégyentelenek hajnalig. Akkor majdnem a mosogatógépben landoltak, össze is szorult a szívem, de végül felreppentek, és átültek egy lekváros palacsintára.
Így telt a szép életünk. Mígnem egy nap a gazdasszony embertelen tettre szánta el magát. Hozott egy nagy tubust, amelyből irtózatos fuvallat tört elő, ha megnyomta rajta a gombot. Ha a fuvallat eltalálta valamelyikünket a kétezer-hatszáznyolcvannégyből, az holtan rogyott össze. De szerencsére nem tudott eltalálni, mert legott felreppentünk. Hamar rájött a gazdasszony, hogy ez a tubusos fuvallat puszta pénzkidobás, mert minket a Jóisten élni teremtett, nem megfulladni.
Hogy biztosan ne tudjon lefújni, el is bújtam egy nagyon biztonságos helyre, ahol még paradicsomszeletek is vannak kitéve nekünk, talán a gazdasszony embere tette ki, mert ő szeret, és belátta, hogy a Mindenható teremtményeit nem illik elgázosítani.
Szóval itt a paradicsom körül már egyre többen vagyunk, beszélgetünk, nevetgélünk, elmeséljük egymásnak a kalandjainkat. Igaz, egy picit kényelmetlen kezd lenni, mert odaragadt a hátam a tál falához, és ha jobban megnézem, nem csak nekem, hanem vagy kétszázunknak. De ragadva is olyan jó, mert egyre többen vagyunk itt, egyre nagyobb vendégségben, ünneplésben, vigasságban, szeretetben.
Még nincs hozzászólás