A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Tehetségesek és testvérek

Mekkora az esélye annak, hogy egy családban a testvérek ugyanazt a hivatást fogják választani és mindannyian sikeresek lesznek benne? A genetikán múlik vagy a szülőkön, a neveltetésen? Versenyeznek egymással vagy mindenki örül a másik sikerének? Áldás vagy átok, ha a testvérek ugyanazon a pályán tehetségesek? Bagdy Emőkével, Verrasztó Evelynnel és Király Lindával beszélgetünk. A meglepetés természetesen most sem marad el!

A tehetség legáltalánosabb definíciója szerint olyan, legtöbbször már gyermekkorban felismerhető többletképesség, amely a megfelelő környezetben és fejlesztéssel átlagon felüli teljesítmény elérését teszi lehetővé. Amit hozunk, az az adottság, a tehetség magja, de kibontakoztatásához elengedhetetlen a megfelelő környezet.

Különböző tehetségterületeken különféle időpontban mutatkoznak meg a kiemelkedő képességek. Legkorábban a muzikális és a számolásbéli talentumok láthatóak. Azok a gyerekek, akik tehetségesek valamiben, később tudatosan el is kezdenek érdeklődni az iránt a bizonyos terület iránt. A motiváltság és a szorgalom pedig a tehetséget a megfelelő gondozási pályára állítja.

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológusnak ikergyermekei vannak: Zsolt és Noémi, akik már felnőttek. A kutatónő úgy tapasztalja, a környezet befolyásolja a legjobban, hogy egy tehetség mennyire tud kibontakozni. A tehetség maga valamilyen képességnek az átlagtól való eltérő megjelenése. Amint ezt észrevettük gyermekünkön, az első dolgunk az erősítés, a bátorítás, az örömünk kifejezése, amivel motiválni tudunk. Fontos, hogy érdeklődés kövesse a tehetség megjelenését. A tehetség kibontakozásának egyik döntő tényezője a belső motiváció kialakulása, amikor a gyermek saját maga miatt akarja művelni az adott tevékenységet és büszke rá, hogy ő valamiben kimagasló. Később a tehetség gondozása sajnos lemondással jár: a gyermeknek le kell mondani a kortársi örömökről, időtöltésekről, szórakozásokról, ami a többieknek jár. Ezért elengedhetetlen az öröm megélése a tehetség művelésekor. Ha ezen a ponton, a lemondások felismerésekor kitartó a gyermek - és a szülő a bíztatásban -, sikeres a tehetséggondozás, ám ha megtörik a folyamat, akkor hiába a bátorító környezet, nem folytatódik megfelelően a tehetség kibontakoztatása. A lelkes, szeretetteli bátorítás szárnyakat növeszt a gyermekben, s ha ez párosul a belső motivációval, valóban sikeres lesz azon a bizonyos a területen.

Király Linda énekesnőnek két öccse van. Linda az elsőszülött, de úgy érzi, mintha hármas ikrek lennének iker öccseivel, Benjáminnal és Viktorral, akik egy év, egy hónap és egy nappal fiatalabbak nála. Linda úgy gondolja, a tehetség valójában az, amit magunkkal hozunk, de ennek egy nagyfokú szorgalommal kell párosulnia, ami már önmagában véve is tehetségnek számít. Az énekesnő korán megérezte hogy merre kell indulnia, mivel kell foglalkoznia. Viktorban is ő látta meg, milyen mélységeket rejt a zenei tehetsége, és ő hívta fel szülei figyelmét testvére rejtett kincseire.

A szülő érzelmi támasz szerepe nagy. Ám nem tud minden helyzetben a tehetséges gyermeke segítségére lenni, ezért mindenképpen kell, hogy pszichológus támogassa a versenyhelyzetekre való felkészülést.

Bagdy Emőke meggyőződéssel állítja, hogy mindnyájan tehetségesnek születünk valamiben. A kérdés az, hogy a környezetünk ad-e lehetőséget arra, hogy megmutassuk, miben. Ha megkapnánk a támogató erőt a kibontakoztatásához, sokkal több tehetséges felnőtt ember között élhetnénk...

Kapcsolódó cikkek: