A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Oldjuk a stresszt!

Mai felgyorsult életünkben mindannyiunkat elér a stressz. Orvosok szerint stressz ellen a mozgás a legjobb gyógyszer. Akik rendszeresen mozognak, azok megnövekedett teljesítőképességről és jobb közérzetről vallanak. Melyek azok a mozgásformák, tevékenységek, amelyek segíthetnek oldani a stresszt? Vendégeink, Al Ghaoui Hesna, Pártos Csilla és Vándor Éva más-más élethelyzetben különböző sportokban illetve elfoglaltságokban találták meg az ellenszerét.

Mai felgyorsult életünkben senkit nem kerül el a stressz. Velünk élő ellenérzéseink, nem múló sérelmeink és haragunk nem csak sebezhetővé tesznek bennünket, hanem fizikailag is legyengítenek.

Tennünk kell valamit

A feldolgozatlan stressz hatására romlik a közérzetünk és gyengül testünk immunvédelme. Milyen tüneteket észlelünk? Nyugtalan alvás, forgolódás, ébredéskor kimerültség érzése, fájdalom a nyak-hát-váll részen, szétszórtság, érdektelenség. A másnapi aggodalmak már este kísérteni kezdenek. Az élet tehát nem más, mint kilátástalan, vánszorgó és fárasztó napok sorozata. Az ember lelke önkéntelenül is tiltakozni kezd az ilyen helyzetek, az ilyen élet ellen. Egyre többször leszünk idegesek, és mástól várjuk a segítséget. Pedig nekünk, magunknak kell felismernünk: tennünk valamit, mielőtt még mi válnánk a környezetünkben élők legfőbb ellenségeivé.  Meg kell tanulnunk a stresszt folyamatosan olyan alacsony szinten tartani, hogy az általa keltett feszültségek kezelhetőek maradjanak.

A stresszt általában rajtunk kívül álló, külső erőnek tételezzük fel. Gyakran követjük el azt a hibát, hogy figyelmünket a külső tényezőkre irányítjuk, holott a stressz és annak érzete valójában bennünk keletkezik, tehát figyelmünket sokkal inkább befelé kell irányítanunk. 
Addig minden rendben is van, amíg valamiféle akadályba nem botlunk. A lényeg azonban nem maga az akadály, hanem az ezekre adott válaszaink minősége. A jellemző sajnos az, hogy eltúlozzuk az élet nehézségeit, felerősítjük, általánosítjuk ezek hatását. Később pedig már nem is az eredeti megfigyeléseinkre emlékezünk vissza, hanem a házilag gyártott, hibás törvényeket fogadjuk el alapelvként. 

Az élet sava-borsa

Selye János professzor szerint a stressz az élet sava-borsa. Akkor vajon miért okoz annyi betegséget? Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan éljünk, nem árt, ha a szolgálatunkba állítjuk! Érdemes ezért néhány egyszerű tanácsot megfogadnunk. A túlzott mértékű és rendszeres stressz nem csak mindennapjainkat mérgezi meg, de egészségünket is károsítja, ezért azt kezelni kell! Fontos, hogy a lehetséges módszerek közül megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbbet, mert ezzel érhetjük el a legjobb eredményt.

Testünk több mint kétharmad a vízből áll, nem csoda, hogy egyik legfontosabb táplálékunk is. Aki napi két liternél is több vizet fogyaszt el, már sokat tett egészségéért. A helyes táplálkozás is erősíti ellenálló képességünket. Mindig friss, érett, idénynek megfelelő gyümölcsöt, illetve teljes kiőrlésű és csíráztatott gabonákat fogyasszunk. Védelmet nyújt szervezetünknek a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás is. Tanuljunk meg minél több lazító technikát, légzőgyakorlatot. Akik rendszeresen mozognak, azok megnövekedett teljesítőképességről és jobb közérzetről vallanak. Orvosok is állítják, hogy a stressz ellen a mozgás a legjobb gyógyszer.

Vándor Éva színésznő folyamatosan mozog. Otthon súlyokat emelget, van egy láberősítője és Pilates tornát végez, ami a belső izmokat mozgatja meg. E mellett egészségesen táplálkozik, így orvoshoz csak a legszükségesebb esetben kell mennie.  „Egyébként a színpad a legjobb gyógyszer. Ott minden baj elmúlik!” – mondja vidáman a színésznő.

A testmozgást nem lehet elég korán kezdeni. Elengedhetetlen a szülői, családi példamutatás ahhoz, hogy már gyermekkorunktól egészségesen éljünk. Vincze Ottó futballista egy igazán egyedülálló kezdeményezés keretében a családok egészét megmozgatja a focin keresztül. Saját életében is fontosnak tartja a stressz megfelelő kezelését, mert e nélkül nem lehet a karrierre koncentrálni.

Jóleső és rendszeres testmozgásra tehát szükségünk van. Ha feladat elé állítjuk testünket, azzal támogatjuk működését, de ugyanez igaz szellemünkre is. Az unalom ellen ugyanúgy védekeznünk kell, mint a túlterheltség ellen. Ha találunk egy fontos célt, boldogtalanságunknak is búcsút inthetünk. Ennek eléréséhez  rengeteg kis célon keresztül vezet az út.

Pártos Csilla szinte egyik napról a másikra omlott össze autoimmun betegség, depresszió következtében. Rosszul érezte magát a bőrében, mind fizikailag, mind mentálisan. Nem fogadta el a segítő kezeket, egyedül akarta megoldani a problémáit. Súlyos betegsége nem múlt volna el, ha nem eszmél rá idejében, hogy milyen fontos a testi és lelki harmónia megteremtése. A jóga nagyon sokat segített neki abban, hogy visszataláljon önmagához.

A stressz elűzésére hatékonyan használhatjuk érzékszerveinket is. Az édes ízek élvezete hatásos, de a testsúly megtartása érdekében bánjunk velük csínján. Szaglásunkat kellemes illóolajokkal, aromaterápiás szerekkel bódíthatjuk el, az érintés csodájának relaxációs masszázzsal hódolhatunk, szemünket gyönyörködtessük bármilyen nekünk tetsző látvánnyal, vagy adjuk át magunkat kedvenc muzsikánk élvezetének!

Munkahelyi stresszoldás

A munkahelyi mindennapokban számtalan tényező okozhat stresszt. Panaszáradat, pletykák, egyre több megoldatlan feladat. Ne hagyjuk begyűrűzni a feszültséget és ne is adjuk ezt tovább a kollégáknak! Jogos panaszok esetén is próbáljunk inkább elmozdulni a problémamegoldás irányába és erre koncentrálni az erőforrásainkat. Gondoljuk át vagy írjuk össze a cégünkkel, munkánkkal kapcsolatos pozitívumokat és inkább ezekre gondoljunk, amikor rossz hangulatunk támad. A klikkesedés, a munkahelyi pletyka melegágya lehet a stresszes munkahelyi környezetnek és a rossz hangulatnak. Inkább osszuk meg egymással a nap sikerélményeit, pozitív tapasztalatait és eredményesen lezárt projektjeit. Ezzel máris lépéseket tettünk az élhetőbb munkahelyi légkör irányába. A feladatok halogatása sem segíti a stressztől mentes munkahelyi környezet kialakítását. Gondoljuk végig már előre az aktuális tennivalókat, készítsünk terveket és állítsunk fel fontossági sorrendet a tennivalók között. Tekintsünk ezeket új kihívásnak - és koncentráljunk arra, mit tanulhatunk és profitálhatunk belőlük a jövőre nézve. 

Az egyhangúság, ismétlődő rutinfeladatok szintén rossz hatással vannak ránk. Ugyan biztonságot, kiszámíthatóságot jelentenek, egy idő után azonban nyomasztóvá is válhatnak. Törjük meg a napi rutint - például próbáljunk ki néha a munkába járáshoz vagy hazafelé egy-egy új útvonalat.

Biztonságra törekszünk valamennyien, ám vannak közöttünk olyanok, akik önként keresik fel a világ háborús poklait, hogy tudósítsanak minket. Akad közöttük törékeny lány is, mint például Al Ghaoui Hesna újságíró, aki szerint az ismeretlentől félünk leginkább. Hesna közönségtalálkozókon, előadásokon beszéli ki magából a felgyülemlett feszültséget. Hírfestményeket is fest, melyeken bemutatja a világ más-más részein élőket foglalkoztató problémákat.

A legjobb módszereink

Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy nekünk, nőknek az egyik legkedveltebb módszer a problémák megoldására azok kibeszélése. Gondunk szavakba öntése már önmagában is jelentős megkönnyebbülést eredményezhet. Egy közeli ismerős vagy barát ebben nagy segítségünkre lehet azzal, hogy türelmesen végighallhat bennünket.

Mindezeken túl pedig a legjobb orvosság, mint tudjuk, a nevetés! Ősi és egyszerű stresszoldási lehetőség, mely erősíti az immunrendszert, csökkenti a fájdalmakat és a szívinfarktus kockázatát. Egy kiadós kacagás felér egy közepes testedzéssel, javul szöveteink oxigénellátása és még fogyhatunk is vele. Éljünk a lehetőséggel, használjunk ki minden alkalmat a nevetésre, hogy igazán jól érezzük magunkat a bőrünkben!

 

Kapcsolódó cikkek: