A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Mindennapi mérgeink

Szenvedélyeinkről lesz szó. Lehet az alkohol, édesség, munka, vagy gyógyszer. Észrevesszük-e, ha már baj van és az, ami sikert adott, ellazított, vagy megédesítette az életet, már méreg? Fullajtár Andreával, Szabó Borbálával, Kunovics Katinkával és meglepetés férfi vendégünkkel beszélgetünk, aki szerint mi, magyarok tízmillió függő országa vagyunk.

"A függés az függés. A tárgy változik, de a lényeg, nemcsak érzelmileg, még biokémiailag is azonos" - állítja a neves tudós, Dr. Máté Gábor, aki a függőségeket kutatja, illetve A sóvárgás démona címmel írt könyvet. A szerző szerint a legtöbb fogyasztói társadalomban borzasztó sok függőség van. A függést a következőképpen definiálja: „az a viselkedés, amit addig kívánunk és ami után addig sóvárgunk, míg valami örömet, enyhülést okoz nekünk, de emellett negatív hatásai vannak, melyek miatt képtelenek vagyunk abbahagyni. Ez a valami lehet kémiai szer, de lehet egészen más is. … Rendkívül hétköznapi, már-már normálisnak mondható a mai világban az, hogy az emberek külső segítséggel próbálják magukat boldoggá tenni, a fájdalmukat enyhíteni.”

Dr. Zacher Gábor az ország toxikológusa. Saját bevallása szerint munka-alkoholista, családfüggő, csokifüggő, koffeinfüggő, edzésfüggő, továbbá nikotinfüggő is. Úgy gondolja, a saját függőségeinket mi magunk nem látjuk. Nem vesszük észre, hogy átalakul a belső értékrendünk. Amitől függünk, az lesz fontos. A közvetlen hozzátartozóink segítő szándékú figyelmeztetéseit ezért nem lenne szabad rossz néven vennünk. Ha egy családi közösségen belül megvannak azok a szerepek, amelyek a visszatartó erőt jelentik, figyelni kell a véleményekre. Fontos, hogy olyan személy figyelmeztessen bennünket, akinek adunk a véleményére. Kell a segítség, mert egyedül nem lehet kilábalni a függőségekből.

Véleménye szerint nincs olyan ember, aki nem függ valamitől. Magyarországon az alkoholfüggőség vezeti a szenvedélybetegségek listáját. A függőséget azonban nem a mennyiség jelenti, hanem a rendszeresség. Következik a gyógyszerfüggőség, amibe az altató, a nyugtató, a hashajtó is beletartozik. Óriási mértékű az orrcsepp-függőség is. A munkafüggőségben szenvedőknél a szociális kapcsolatok is megváltoznak.

Mindennapi mérgeink című könyvében a szakember azt vallja, hogy tízmillió függő országa vagyunk. „Szenvedély nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Ám meg kell tudni húzni a szenvedélyszerű viselkedés és a szenvedélybetegség közötti határvonalat."

Kapcsolódó cikkek:

Hamis valóság

„Amikor a szenvedély szót meghallom, általában két dolog jut eszembe. Az egyik a szerelem, a...

Tovább olvasom