A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Lélekbonbonok, mert megérdemeljük!

Az életünk folyamatos megfelelés, ott a család, a hivatás, a párkapcsolat és mindenben szeretnénk tökéletesen teljesíteni. Mégis sokszor szalad a lakás, nem érünk időben a szülőire, és már a párunkkal sem vagyunk a legnagyobb harmóniában. Nincs időnk már magunkra sem, pedig nekünk is kell egy kis kényeztetés. Milyen jó lenne egy kávé mellett dumálni a barátnőkkel, egy pihentető masszázs a kozmetikusnál, vagy egy kedélyjavító vásárlás! "Kényeztetem magam, mert megérdemlem!" Valóban így van, vagy jogos a bűntudat ami néha előtör belőlünk? Varga Izabellával, Sebestyén Júliával és Mihályi Rékával beszélgetünk és várjuk meglepetés férfi vendégünket, aki a téma igazi szakavatottja!

Többet stresszelünk a munkahelyünkön, egyre kevésbé vagyunk vallásosak, egyre kevésbé élünk meg harmonikus kötődéseket, és emiatt egyre több rémálmunk van nekünk, magyaroknak - ezek a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete által publikált Magyar Lelkiállapot 2013 című egészségszociológiai tanulmánykötet talán legfontosabb megállapításai.

Mihályi Réka jogász, énekesnő a Group’N’Swing zenekarával A Dal óta a Ridikül főcímében is naponta látható, hallható. Kilenc évig versenytáncolt, így gyermekkora nem a lazulásról, a kikapcsolódásról szólt. Már egész fiatalon tudta, mi a munka, a kötelesség. A versenytáncosok mindig tökéletes sminkben és hajjal lépnek fel így hamar megtanulta, hogyan fesse ki magát, milyen egy tökéletes frizura. Szerencsésnek érzi magát, mert – mivel nagyon elfoglalt - mindig a barátai keresik meg őt a következő közös programmal, amikor találkozhatnak, együtt lehetnek.

Hajas László mesterfodrász nem csak a hajakat szépíti, de a lelkeket is ápolja. Szerencsésnek tartja magát, hogy a hölgyek külsejével foglalkozhat. Neki magának a kikapcsolódást a tenisz jelenti, vagy a kertészkedés otthon. Úgy érzi, a föld, a földdel való foglalkozás a kikapcsolódás mellett energiát is ad.

A boldog Y-ok

Az 1951 és 1965 között született „rendszerváltó generáció” a legelégedetlenebb az életével, mivel a rendszerváltás hozadékaival szemben támasztott elvárásaiknak csak egy része teljesült, ugyanakkor az X (1966-1980) és Y (1981-1995) generációkba tartozók jóval elégedettebbek az életükkel. Különösen az Y-okra igaz ez. Kutatók szerint egyenesen olyan, mintha nekik termett volna ez a világ, amiben most élnek…

Kapcsolódó cikkek: