A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Kiközösítés

A közösítés fogalma már gyermekkorban elkezdődhet. Meddig mennek el a kiközösítők a lelki bántalmazásban? Hogyan kerekedhetünk ezen felül? Valakinek talán pont ez adott erőt, hogy megmutassa a világnak, mire is képes. Szülőként, hogy segítsünk gyermekünknek, ha ilyen helyzetbe kerül? Mit tanácsol a szakértő? Hosszú távon mik a kiközösítés lelki szövődményei? Csak a gyerekek tudnak ilyen kegyetlenek lenni, vagy a felnőttek is? Tapasztalatát megosztja Weisz Fanni, dr. Figula Erika és Madár Veronika. Meglepetés férfi vendégünk is megélte ezt az érzést.

A kör közepén vagy a körön kívül?!

Eddig sokan azt kutatták, hogy a kiközösített gyermek mit élhet át, azonban a Rochester Egyetem vizsgálatából kiderült, hogy a kiközösítő is ugyanolyan rosszul érzi magát, szégyenérzetet él át. 
Egy magyar kutatás szerint a fiatalok körében több agresszióforma is létezik, ezek közül a kiközösítés a második helyen van. Mi több, a lányok körében a legjellemzőbb. 
Ebben a témakörében a gyerekek sokszor kíméletlenek. Felnőttként ez már bizonyos normák és keretek között zajlik. Inkább vállaljuk a véleményünket szemtől-szembe, illetve megpróbáljuk megtanulni a problémakezelés megfelelő módszerét. Ezzel ellentétben a gyerekek nyíltan és olykor csúnya módon ki tudnak rekeszteni egy-egy társukat a csoportból. Ez legtöbbször kihatással van az adott fiatal egész életére. Közösségösszekovácsoló erővel bír a kiközösítés. Miért is? Azért, mert egy csoportot nemcsak a közös értékrend és gondolkodásmód tarthat össze, hanem az is, ha ugyanaz az ellenségük is. Ezenkívül egy gyermek számára indulat levezető cselekedettként is szolgálhat. Szülőként ébernek kell lennünk. Mindennél többet számít az őszinte beszélgetés, ha gyermekünk esetleg kiközösítetté válik, de abban az esetben is, ha kiközösítővé.  

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Kirekesztve

Kirekesztettnek lenni egyetlenegy életkorban sem jó. Ráadásul ez az állapot az egyik...

Tovább olvasom