A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Így nótázik a magyar

Mindenkinek eszébe juthat egy vasárnapi ebéd a nagyszülőknél, amikor a közös családi programot a háttérből végigkíséri a nótaszó a rádióból. Vagy egy olyan étterem, ahova a vacsora mellé kaphatunk egy kulturális élményt is. Egy óriási kincs, ami a miénk. Hogyan ápoljuk? Milyen fórumok állnak a rendelkezésünkre? Ki a közönsége? Erről mesél nekünk: Tarnai Kiss László, Mészáros János Elek és Pere János. Meglepetés hölgyvendégünk különbséget tesz a nóta és a lakodalmas zene között, amelyet nem szabad összetéveszteni!

Kalmár Magda,  Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész, aki három évesen Zuglóban egy szabadtéri színpadon lépett fel először. Már itt elkezdődött a magyar nóta szeretete. Pályája során előállt egy konfliktus is, abból kifolyólag, hogy Magda egyaránt énekel operát és nótát is. Mire azt mondták neki, hogy, aki a komolyzenével foglalkozik, az ne énekeljen magyar nótát. Szerencsáre befogadta őt a nóta-társaság is. Magda szerint is a lakodalmas zene megölte a nóta műfaját. 

A miénk! Legyünk rá büszkék!

A magyar nóta nemzeti érték, kulturális örökség, amelynek háromirányú kötődése van. Egyrészt kötődik a magyarsághoz. Hiszen ez egy olyan szimbólum, amely a korabeli embert - ahogy Szabolcsi Bence is fogalmazott - "segítette magyarrá lenni, magyarnak maradni, segítette Európában helytállni." Másrészt a nóta kötődik a magyar nyelvű színjátszáshoz. Ugyanis a nóta és a színjátszás együttélése szoros volt a kezdetektől egészen az 1940-es évekig. Harmadrészt a nóta szorosan kötődik a magyar irodalomhoz is. Sikere van itthon, mert minden magyar a sajátjának érzi, és sikere van külföldön, mert pontosan tudják, hogy ez a műfaj csak és kizárólag hozzánk köthető.

Kosztolányi Dezső is mesterien összefoglalta a nótával kapcsolatos gondolatait: "Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennük, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fűződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől, s ha valaki szavakba tudná foglalni, hogy mit is gondolnak és éreznek már emberöltők óta olyankor, mikor a Kék nefelejcs-et vagy a Nem ütik a jogászt agyon-t hallgatják, akkor ezek a le nem írt szövegek minden korban és minden egyénnél szinte szóról szóra egyeznének, s ezekből talán össze is lehetne állítani egy nemzeti bölcselet mozaiképületét."

Kapcsolódó cikkek: