A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Idősödöm, tehát vagyok!

Öregedni immár menő! Mi sem bizonyítja jobban, mint a média által közvetített reklámfilmek sorozata. Bizony, a világ kezdi felismerni, hogy az idősebb és bölcsebb generáció is ugyanolyan célközönség lehet, mint a fiatalabbak. Akár a 40+ generáció is lehet vonzó, a róluk sugárzó harmónia, életkedv és összhang, no meg a bölcsesség miatt! Vajon kik azok a magyar nők, akiket még jobban imádunk, mint húszéves korukban? Egy igazán életvidám három hölgy lesz ma a vendégünk, akik mindezt bebizonyítják nekünk: Lorán Lenke, Szatmári Liza és Igó Éva. Meglepetésvendégünk az igazi férfi megtestesítője.

Illik megöregedni?

A kor múlásával úgy tűnik, hogy napjainkban sokkal nehezebb szembe nézni, mint régen. Egykor nem állt a rendelkezésünkre annyi alternatíva annak érdekében, hogy fiatalon és frissen tartsuk magunkat. Ma a bőség zavarában elvesztjük racionális megítélésünket, miközben ezekkel a felkínált lehetőségekkel meg kellene tanulnunk bánni. Mindent manipulálni szeretnénk, és sokkal nehezebben születik meg az önelfogadás. Ma a biológiai lefolyásba egy kicsit bele tudunk nyúlni, de nem a végletekig. Az öregedést sokan krízisként élik meg. Definiálhatnánk folyamatként is, azonban ez annál sokkal több, egy feladat. Feladat, hogy új tartalmakkal töltsük ki az életünket. 

Sokszor nem tudunk erről beszélni, hallani sem akarunk az öregedésről, miközben ez az élet természetesen velejárója, és mint minden kornak, ennek is megvannak a maga szépségei. Ennek ellenére sokan különböző eszközöket bevetve szeretnék megállítani az idő múlását, amit lássunk be, lehetetlen! De jól kezelni, megtanulni ezzel a tudattal élni, és a lehető legjobb módon karban tartani a testünket-lelkünket - ez a mi igazi feladatunk!

Kapcsolódó cikkek: