A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Hogyan éljünk 120 évig szépen és egészségesen?

Összhangban lenni a korunkkal nem is olyan egyszerű. Vagy inkább tennünk kell ellene? Hogyan őrizzük meg, toljuk ki fiatalságunkat? Az anti-aging jelentése: öregedés ellen, kor ellen. Az anti-aging medicina az orvostudományon és orvosi technológián alapuló orvosi szakág, amely a korral kialakuló funkciózavarok, hiányállapotok és betegségek korai megelőzésére, diagnosztikájára és kezelésére irányul. Nem feltétlenül hiúsági kérdés ez, és számos lelki aspektusa is van. Vándor Évával, Ungár Anikóval, Fábián Emíliával és meglepetés férfi vendégünkkel beszélgetünk.


Az öregedés tele van ellentmondással: már csak azért is, mert születéskor kezdődik. Vagy azért, mert az öregedés a fiatal állatokban gyorsabb, mint az öregekben. Sőt, az orvostudomány csak azt tette lehetővé, hogy minél többen váljanak közülünk szenilissé. Aki manapság öreg korában természetes halállal hal meg, valójában a legtermészetellenesebben hal meg. Ha a természet világára gondolunk, nagyon kevés a valószínűsége annak, hogy bármilyen lény így végezze az életét, elég, ha a ragadozókra gondolunk, vagy az élet más veszélyeire. A kisebb madarak például 20-30 évig élnek, de a madarak populációjának mintegy a fele pusztul el minden évben.

Magyarországon a férfiak születéskor várható élettartama 68 év, a nőké 76. A 2009. évi World Health Report (jelentés a világ egészségügyi helyzetéről) szerint ez a mutatószám Japánban a legmagasabb (átlagosan 80,2 év), ezt követi Svédország, Kanada, Svájc, Franciaország és Izrael. Az idősek egészségére legtöbbet fordító USA a 22., Németország a 16., Magyarország a 41. helyen áll.

Mai százévesek

Jeanne Calment 1997. augusztus 4-én a franciaországi Arles-ban hunyt el. Ritka életkort élt meg: 122 évet élt. Bár az idős hölgy az utolsó időben már tolószékben közlekedett, egyáltalán nem látott és szinte teljesen süket volt, szelleme frissességét élete végéig  megőrizte. Bibliai kora miatt még életében nagy népszerűségnek örvendett. Az idősek otthona, ahol élt, orvosok, életkorkutatók és újságírók zarándokhelyének számított. Az idős francia asszony azonban csak egy az átlagon felüli életkort megért emberek közül, hiszen már világszerte egyre gyakoribb jelenség, egy hosszabb ideje megfigyelhető folyamat eredménye, hogy emberek – ha nem is százhúsz, de – száz év feletti kort érnek el.

Ungár Anikó bűvész, előadóművész hetente többször jár edzeni és azt vallja: nem attól fiatal az ember, hogy húszéves a bőre. Úgy érzi, hogy ha az ember harmóniában éli az életét – saját magával, a munkájával, a környezetével, a szeretteivel – és tehetségéhez mérten sikereket ér el, az nagyban hozzájárul a boldogsághoz. Tisztában kell lennünk önmagunkkal, nyitottnak kell lenni a mai világra, ismernünk kell a kort, amelyben élünk. Édesanyja százhárom (!) éves, irigylésre méltó szellemi és fizikai állapotban tartja magát.

Hozott anyagból, de dolgozunk

Fábián Emília belgyógyász, kardiológus, anti-aging medicina specialista számára az orvoslás hivatás, amely nem csak egy adott szakterületre terjed ki, hanem a páciens összes meglévő betegségére, tünetére kell, hogy megoldást biztosítson. Szerinte a génekkel hozott hajlamokat, kódolt életkort az életmódunkkal karban tarthatjuk, módosíthatjuk.

Az anti-aging medicina komplex módon száll szembe az idő múlásával. A módszer a kor külső nyomainak eltüntetésén kívül az öregedés folyamatának lelassítására, a szervezet élettani folyamatainak optimalizálására összpontosít. A külsőnk esztétikai javítását célzó bőrkezelések, plasztikai és egyéb műtétek mellett az egyén aktuális fizikai állapotára, anyagcseréjére és hormonszintjére kidolgozott kezelések is beletartoznak e tudománykörbe.

Szilágyi Tibor színművész, rendező majdnem ötven éve van a pályán és még legalább száz évre vannak tervei. Nyitott az életre, az örömökre, mindenkivel szívesen beszélget és mindig talál közös témát. Úgy gondolja, hogy a szellemi frissesség egyik titka az, hogy hinni kell a hivatásunkban, sőt szerelmesnek kell lenni a szakmánkba.

Vallja, hogy nagyon sokat számít a kiegyensúlyozott párkapcsolat, és az is, hogy a szeretteink, barátaink, embertársaink mellett saját magunkat, a saját életünket is tiszteljük. Merjünk dönteni, ha kell, váltani, új impulzusokkal találkozni, melyekből jókedvet, erőt, kíváncsiságot meríthetünk az elkövetkező évtizedekre...

Kapcsolódó cikkek:

Vízválasztó

Ha valaki olyan fogyókúrába kezd, amihez naponta minimum három liter vizet kell innia, megdöbbenve...

Tovább olvasom