Hallgatni tudni kell
Csendet kérünk! Aztán ha megkapjuk, gyorsan bekapcsoljuk a tévét, vagy felhívunk valakit. Félünk a csendtől. Félünk magunkban maradni. Pedig az egyedüllét nem azonos a magánnyal. A csend erőt, derűt, nyugalmat ad. A csendképesség pedig tanulható. Ahogyan a hallgatás is. Vagyis, hogy ne reagáljunk azonnal érzelemből, indulatból, ami pedig állítólag női tulajdonság. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna? Tunyogi Henriett, Szvorák Kati, Weisz Fanni és meglepetés férfi vendégünk mesélnek és hallgatnak.
Popper Péter a belső csendről: "Mit csinál az ember, amikor egyedül van? Igyekszik nem egyedül lenni, telezsúfolni programokkal, történésekkel az életét, s ha ez nem sikerül, akkor jön a háttérzaj, televízió, rádió… menekül a csendtől. Menekül önmagától. Rossz társaság saját magával négyszemközt lenni."
Századunk legnagyobb kihívása, hogy meg tudjuk-e teremteni magunkban a belső békét, a belső csendet. Korunk egyik legfenyegetőbb környezeti ártalma ugyanis a zaj, amely akár olyan károkat is okozhat nekünk, mint régmúlt idők járványai. „Az embernek egy napon éppen olyan kérlelhetetlen harcot kell vívnia a zajjal, mint a kolerával vagy a pestissel.” (Robert Koch, Nobel-díjas bakteriológus)
Szvorák Kati népdalénekes egy háromszáz lelkes kis faluban volt gyermek, ott tanulta meg szeretni a csendet. Imádott egyedül lenni a természettel. Ma is bármikor képes megteremteni magában a békét és olyankor belülről hallja a zenét. Úgy érzi, amikor énekel, egy idő után lelassul minden, lehalkul a világ. Az emberi énekszó csodálatosan lehalkítja a zajokat, lelassítja a világot. A hangos zene azonban nagyon zavarja és fárasztja is az énekesnőt.
A zajártalom megbetegít
Minden ötödik európai olyan zajszintnek van kitéve éjszaka, amely jelentős hatással lehet egészségére. Aki rendszeresen 40 decibelnél nagyobb zajban alszik, annál alvászavar, álmatlanság jelentkezhet. A rendszeres, 55 decibel feletti zajterhelés pedig magas vérnyomáshoz és szívinfarktushoz vezethet.
Napi pár perc csend az egészségért
Telefonáljunk, számítógépezzünk, hallgassunk zenét, és mindezt egyszerre! - sugallják a reklámok. Egyforma figyelemmel azonban nem lehet ennyi dolgot végezni. „A kreativitás-kutatások egyértelműen kimutatták, hogy az alkotó munka, a belefeledkezés élménye kizárja, hogy egyszerre több dolgot végezzünk. A multitasking nagy divat, ám a párhuzamosan végzett feladatok felszínes rutintevékenységeket, nem alkotó munkát jelentenek" - fogalmazta meg véleményét dr. Perczel Forintos Dóra pszichológus. A kutatások szerint az elme számára feldolgozhatatlan az az információmennyiség, amellyel nap, mint nap találkozunk és ez a zajjal társulva idegességet, agresszivitást, ingerlékenységet szül. "A csend iránti vágyakozás tulajdonképpen a személyiség védelmi reakciója. Ahhoz kell, hogy feldolgozzuk a napi történéseket. Ha azonban nem szeretünk önmagunkkal szembesülni, a csend veszélyeket is hordozhat. Amennyiben az önmagunkkal való találkozás terhes, mert annyi minden megoldatlan az életünkben, a csend kényelmetlen is lehet.”
Tunyogi Henriett táncművésznek a hang, a zene az élete, mégis gyakran választja a csendet. Akár negyven napig is képes hallgatni. Indiában, a Himalája eldugott kolostoraiban, falvaiban csöndfogadalma teljesítése során belső önmagát kereste. A csendet azért itthon is megtalálja, hajnalban kel, meditál, jógázik. Úgy gondolja, a mai kor embere azért fél a csendtől, mert nem mer találkozni saját magával, nem mer lelki tükörbe nézni, hogy meglássa, valójában ki is ő. Henriett csöndes természet, fontosabbnak tartja a megszerzett belső békéjét megvédeni, mint vitába bocsátkozni másokkal vagy veszekedni.
Weisz Fanni fotómodell nem kérte a csendet, beleszületett. Fanni siket. Hétéves korában egy speciális készüléket ültettek a fülébe, melynek segítségével eljuthatnak hozzá a hangok, legtöbbször azonban mégsem használja azt. Úgy érzi, szerencsés, hiszen nem jutnak be a külvilág zavaró hangjai, a zajok, a túlzásba vitt impulzusok. Testvérével halló családba születtek, de mindketten halláskárosultak, így jelnyelv segítségével kommunikálnak egymással – és környezetükkel.
Nem mutogatnak, jelelnek!
A jelnyelv a vizuális kódrendszerek egyik legfejlettebb formája, amelyet főként, de nem kizárólag a siketek használnak. Az 1960-as évek óta a szakemberek már önálló nyelvként kezelik. Egy 2009-es törvény a magyar jelnyelvet a hivatalos nyelv szintjére emelte Magyarországon. Téves az a feltételezés, hogy a jelnyelv nemzetközi. Valójában minden országnak van egy sajátos jelnyelve, amelyet elsősorban a siketek használnak. Tehát nem ugyanazt a jelnyelvet használják például Németországban, mint Magyarországon. Igaz, vannak hasonló jelek is az egyes jelnyelvekben. Egy másik tévhit szerint a jelnyelv a gesztusok természeténél fogva lassabb, mint a beszéd. A kézmozgás ugyan valóban lassabb, mint az artikulációs mozgás, de a minden szinten jelen lévő egyidejűségnek köszönhetően a jelelés és a beszéd tempója közel azonos, nem ritka eset az sem, hogy a jelelés gyorsabb. A jelnyelv tehát éppen olyan verbális kommunikációs eszköz, mint a hangzó nyelv.
Fenyő Iván színésznek egy-egy pillanatra néha már sikerül eljutnia a belső csendig. A sportban is megtalálta a meditációs erőt, jógázik és keleti filozófiát olvas. Édesapjával Peruban, egy buddhista kolostorban tett spirituális utazást, melynek során – a körülményeik ellenére, vagy talán éppen azok miatt - olyan változások zajlottak le benne, mint azelőtt soha.
A meditáció
Rendszerint olyan lelkiállapotra utal, amikor a testet tudatosan ellazítjuk, és szellemünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak. A cél a lelki béke, megnyugvás keresése. Ilyenkor sikerül a környezetből kikapcsolódni, úgyhogy pszichológiai szempontból az élményt akár megváltozott tudati állapotnak is lehetne nevezni. A meditációt évezredek óta, több kultúrában alkalmazzák, mivel számtalan előnye van. Mind a testünkre, mind az elménkre, mind az érzelmeinkre hatást gyakorol. A rendszeres meditáció eredményeképpen egészségesebbek leszünk, mert amikor a légzésünkre figyelünk, csökken a vérnyomásunk, lelassul a szívverésünk, nyugodtabbá válunk. Könnyebben tudunk koncentrálni, ezért kevésbé érezzük magunkat leterheltnek. Tudatosítjuk az érzelmeinket, ezért ritkábban fordul elő, hogy túlreagáljuk a dolgokat. Hamarabb megtaláljuk a megoldást életünk azon területein, ahol úgy érezzük, elakadtunk. Közelebb kerülünk önmagunk, a körülöttünk lévő emberek, az életünk, az életfeladatunk megértéséhez.
“A megfelelő szó megteszi hatását, de soha egyetlen szó sem lehet olyan hatásos, mint egy jól időzített szünet.” (Mark Twain)
