A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Egyél jól, legyél jól!

Az egészség és a jó közérzet záloga a rendszeres mozgás és a helyes táplálkozás. Egy régi mondás szerint "az vagy, amit megeszel". Hogyan alakítsuk étrendünket - úgy, hogy megőrizzük egészségünket? Náray Erika, Béres Alexandra, Wossala Rozina és meglepetés férfi vendégünk látnak el minket - ha nem is finom ételekkel, de mindenképpen hasznos tippekkel!

„Ne azért élj, hogy egyél, hanem azért egyél, hogy élj”- hangzik a régi bölcselet. „Az vagy, amit megeszel”. Folytathatnánk a kissé már közhelyesnek tűnő sort, de biztos, hogy van benne valami.

Jótékony ételeink

Néhány ételünk illetve alapanyagunk kifejezetten jó hatással van egészségünkre. Kár lenne e tudást figyelmen kívül hagyni.

Wossala Rozina gasztronómus a fiatal generáció tagja. Szakmai tapasztalatát szerteágazó tevékenységének köszönheti, többek között borbárt üzemeltet, és felkérték már japán étterem kialakítására is. Jártas a nemzetközi és a magyar konyhában. Szívesen főz, akár kedvtelésből is. Ilyenkor fontosnak tartja az újításokat. Olaszországban tanult gasztronómiát. Az egyik legfontosabb ottani értéknek a regionalitást tartja. Felismerték, mekkora jelentőségük van a helyben megtermelt áruknak, mennyivel egészségesebbek és hatékonyabbak az olasz konyhakultúrában.

Gianni Annoni televíziós és rádiós műsorvezető a változatos, egyben kontrollált étkezés híve. Gianni gasztronómus és étterem tulajdonos, aki elkötelezett híve az egészséges táplálkozásnak. Úgy látja, nálunk a legnagyobb baj a kenyérrel és az elfogyasztott ételek mennyiségével van. A magyar emberek szerinte fantasztikusan táplálkoznak, isteni ízek, utánozhatatlan élmények társulnak a magyar konyhához, de egészségünk szempontjából egyáltalán nem mindegy, mit mikor és mivel fogyasztunk.

Különleges zöldségek és hatásuk

Az édeskömény fűszer és gyógynövény is. Íze és illata az ánizsmaghoz hasonlít. Magjait levesekbe és halételekbe főzik, a gumóját lereszelik, és a káposztasalátához adják. A római édeskömény termése a fehér üröm és az ánizs mellett az abszint fő ízesítő anyaga. Étvágyjavító, szélhajtó, görcsoldó, tejszaporító hatású. Egyik legjobb erjedés- és puffadás-gátló gyógynövényünk. Felhasználható még késő, rendszertelen menstruáció kezelésére is. Aktiválja a női hormonokat, és ezzel enyhítheti a klimax tüneteit. Jobb hatást érhetünk el, ha az édesköményt cickafarkkal és komlóval kombináljuk. A késő menstruációnál 10 nappal annak ideje előtt kezdjük inni az édeskömény teáját, és utána rendszeresen, minden nap fogyasszuk azt.

A csicsóka az őszirózsafélék családjába tartozó gumós évelő, gyógynövény. Észak-Amerikából a 17. század elején került Európába. Közeli rokonságban áll a napraforgóval. A csicsóka fontos diabetikus alapanyag lehet, íze is hasonlít a burgonyáéhoz, de annál jóval édesebb. 

A rebarbarát mintegy 4500 éve ismerik gyógyhatásáról, de csak a 18. század óta használatos a konyhában. A rebarbara terjedelmes bokorrá növő évelő növény, levelei és piros levélnyelei a kert díszeként is megállják a helyüket. Igénytelen, szinte mindenütt megterem. Levele mérgező, de a levél nyeléből süteményt és kompótot főzhetünk. Nemcsak a gyomorproblémákra alkalmazható a rebarbara: fogíny- és szájnyálkahártya gyulladása esetén is bevethető. Csillapítja a fájdalmat és összehúzó hatással bír - utóbbi hatása kis mennyiségben érvényesül. Alkoholos kivonatát alkalmazzák a panaszok enyhítésére. A rebarbara savanykás íze nagyon is markáns, ezért érdemes más gyümölccsel, például eperrel, almával vagy körtével társítani. Főzéskor sok levet ereszt, ezért csak keveset tegyünk alá, például kompót készítésekor. Ízesítésére kitűnő a vanília, a gyömbér és a fahéj. Elkészíthetjük húsok mellé is.

Törekedjünk arra, hogy változatosan, minél többféle élelmiszerből, különböző ételkészítési módok felhasználásával állítsuk össze étrendünket. Ne ragaszkodjunk a megszokotthoz, ízleljünk meg más ételeket is, kipróbálás után mondjunk csak véleményt, ne legyenek előítéleteink!

 

Kapcsolódó cikkek:

Mohó Sapiens

Usain Boltot meghazudtoló iramban vágtáznak végig a szupermarketen és töltik meg kosarukat,...

Tovább olvasom