Az elengedés művészete
Az élet folyamatosan változik, maga a változás, a ma jelenje holnap múlttá válik. A fejlődéshez, a továbblépéshez szükségszerű, hogy időnként elengedjünk múltat, szerelmeket, hozzánk közel álló embereket, hivatásokat, helyeket és talán soha meg nem valósuló álmokat. Ahogy a falevél válik el a fától, olyan természetesnek és könnyűnek kellene lennie az elbocsájtásoknak is. De az ember önző és nehezen válik meg a jó dolgoktól, a megszokottól, a biztonságtól, ezért az elengedések sokszor fájóak is. Rácz Zsuzsa, Dér Heni és Csézy avatnak be minket érzéseikbe - meglepetés férfi vendégünk pedig talán szakszerű tanácsokkal is ellát bennünket.
„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.” (Buddha)
Mi történik, amikor a szükségleteink vagy vágyaink nem teljesülnek? Félénkké, dühössé és ráadásul sértődötté válunk, majdnem úgy, mintha az egész világ az adósunk lenne! Van valami, amit egyenként és mindannyian megtehetünk, hogy enyhítsük a bennünk lévő frusztrációt, és ez egyszerűen az elengedés, ami nem könnyű. Művészet. Csak érzéssel, csak lélekkel lehet. Semmi köze az elméhez, a gondolatokhoz. Csak a szívhez van köze.
Nagyon nehéz, nagyon szép
Az élet egyik legszebb része az elengedés. Több-kevesebb sikerrel mindnyájan gyakoroljuk ezt. Ha azonban ügyesebben és sikeresebben tudnánk ezt „működtetni” az életünkben, sokkal több örömben lenne részünk! Kevesebb szenvedés és szívszorító csalódás érne bennünket.
A kínaiak már évezredek óta tudják, hogy az elengedés több erőt igényel, mint a ragaszkodás. A hagyományos kínai orvoslásban az "elengedetten áramló víz" a legerősebb, a kemény fém azonban a leggyengébb minden jelkép közül. A keménység és a merevség az ember életében is a halált jelképezi, míg a lágy, az elengedő és a rugalmas az életet szimbolizálja.
Dér Heni énekesnő könnyen el tud engedni dolgokat. Eddigi életében el kellett engednie hazát, barátokat és több éves munkakapcsolatokat is, de elmondása szerint mindezt azért tudta könnyedén megtenni, mert mindig a szeme előtt lebegett a célja. Az elmúlt egy évben kezdte megérezni azt, hogy előbb-utóbb el kell majd engednie a múltját, hiszen az ő élete itt zajlik tovább.
Csernus Imre pszichiáter szerint ha emberként élünk, akkor el tudunk engedni dolgokat, ha viszont Istent játszunk magunk előtt, akkor nem akarjuk az elengedést. Másképpen fogalmazva meg kell különböztetnünk az önző szeretetet az önzetlentől. Ezt a felnőttek már felismerhetik, a gyermekek azonban ki vannak szolgáltatva például az anyai érzelmi manipulációnak. Hosszú idő alatt jutott el odáig, hogy felismerje, a veszteség nem veszteség, hanem az élet része. A pszichiáter gondolata: „Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz.”
"Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (…) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján – abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj." (Müller Péter)
