A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Apa csak egy van! Apák napjára

Egy férfinak is több szerepben meg kell felelnie, helyt kell állnia. Talán az egyik legkomolyabb szerep apának lenni. Mindenki fejében él egyfajta minta az apaságról, hogy milyen apa szeretne majd lenni. Ám arról, hogy ezt hogyan fogja megvalósítani, talán kevesebb elképzelés van. Hogy működik ez a gyakorlatban? Hogyan lehet helyt állni a munka frontján és a családi életben is egy férfinak? Ki mit vállal magára? Kíváncsian várjuk vendégeink - Győrfi Pál, Kőszegi Ákos, Sipos Péter és meglepetés női vendégünk - vallomásait.

Apa – is – csak egy van

Hosszú ideig meg sem emlékeztünk erről az el nem hanyagolható tényről. Csak az utóbbi években kezdtük el felismerni és ünnepelni a fogantatás másik felének a családban elfoglalt, gondoskodó, vigyázó szerepét. Az apa, férj, élettárs olykor nehéz, fárasztó, de egyben férfiként gyengéd, szerető ragaszkodását gyermekeihez, családjához.

Az apák napját a 20. század elején kezdték megtartani. Az USA-ban hivatalos ünnep, és csakúgy, mint Magyarországon és sok más országban, június harmadik vasárnapján ünneplik. Az apaságot, a szülői szerepet köszöntik e napon, de ünnepelt minden apa-figuraként tisztelt férfi, nagybácsi, nagyapa, mostohaapa, férfiismerős. Apák napján általában megajándékozzák az apákat és a család együtt ünnepel.

Az ünnep az Egyesült Államokból ered. Megalapításának kezdeményezője egy kisvárosi hölgy, Mrs. John. B. Dodd volt. Édesanyja a hatodik gyermekének világrahozatalakor elhunyt. Édesapja, a polgárháborús veterán William Jackson Smart egyedül maradt az újszülöttel és öt testvérével. A falusi farmon az özvegy apa egyedül nevelte fel gyermekeit. Egyszer 1909-ben, a már felcseperedett későbbi Mrs. Dodd éppen egy anyák napi szentmisén vett részt, amikor felöltött benne a gondolat, hogy az apákról is hasonló misén illene megemlékezni. Azzal a kéréssel fordult a paphoz, hogy adjon misét az édesapák tiszteletére június 5-én, saját édesapjának születésnapján. A pap azonban nem tudott előkészülni a misére ilyen rövid időn belül, így az eseményt eltolták június 19-re. Ettől kezdve Washington állam minden június harmadik vasárnapján az édesapákat ünnepelte. A gyerekek különleges desszerteket készítettek és meglátogatták édesapjukat, ha azok nem velük laktak. A többi szövetségi állam és különböző szervezetek felkarolták a jeles napot és próbálták kiharcolni a kongresszusnál, hogy az ismerje el az apák napját hivatalosan is ünnepnapnak. 1916-ban Woodrow Wilson akkori elnök jóváhagyta az ötletet és megtartotta családjával az ünnepet, de 1924-ig mégsem vált közismertté az apák napja. Ez évben azonban Calvin Coolidge nemzeti szabadnappá nyilváníttatta azért, hogy „mélyüljön az apa és gyermeke közötti kapcsolat, és hogy elismerjék az apai feladat jelentőségét”. Azóta június harmadik vasárnapján az édesapákat köszöntik az egész országban. 

Az utóbbi években a kereskedők alkalmazkodtak az ünnephez, ilyenkor általában a műszaki cikkek és a szerszámok kereslete növekszik. Iskolák, és egyéb gyermekintézetek az ünnep előtt mindig ajándékokat készítenek.

A katolikus egyház az apák napját hagyományosan március 19-én, Szent József napján tartja. A legtöbb országban azonban világi ünnepként tartják számon. Az Egyesült Királyságban kilenc hónappal megelőzi az anyák napját. Kínában nem hivatalos ünnepként augusztusban, a nyolcadik hónap nyolcadik napján tartanak Apák Napját. A kínai mandarin nyelvben ugyanis a nyolcas szám kiejtése (b ) és az apát jelentő írásjel kiejtése nagyon hasonló. Így a dátum beceneve „Bb Nap”. Thaiföldön a mindenkori király születésnapjához igazodik.

Magyarországon először a két világháború között egy gyermekszervezet, a Szívgárda igyekezett az ünnepet a köztudatba átültetni, amelyet összekötöttek a március 19-én ünnepelt Szent József tiszteletével. 1994-ben a Borsod megyei United Way indított mozgalmat Miskolcon a júniusi időpont népszerűsítésére.

Nemzetközi férfinap is van

A nemzetközi férfinapot - november 19. -  először 1999-ben tartották meg Trinidad és Tobagóban, az ENSZ támogatásával. Az esemény ezt követően nagy elismertséget kapott a férfiaktól világszerte, például az Amerikai Egyesült Államokból, Európából, Afrikából, Ázsiából és a Karibi térségből. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket.

A  nemzetközi férfinap célja, hogy a fiúk és férfiak egészségére hívja fel a figyelmet és hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget. Ez egy olyan alkalom is, mely elítél minden a férfiak ellen szóló diszkriminációt és hangsúlyozza az elért eredményeiket, a férfiak hozzájárulását a közösség, a család, a házasság és a gyerekekkel való törődéshez, valamint elismeri a közösségben betöltött nélkülözhetetlen szerepüket.

Sipos Péter találkozott már környezetében a női-férfi egyenjogúság problémájával, de arról sokáig nem tudott, hogy a férfinapot is ünnepként tartjuk számon. Péter két fiú, a 17 éves Levente és a 12 éves Gergő édesapja. Igyekszik jó férjként, apaként részt venni a család mindennapi életében. Úgy érzi, van mit bepótolnia, hiszen sokat van távol a családjától, főleg hétvégeken. De amikor a gyerekei otthon vannak és neki is van egy szabad délutánja, akkor azt feltétlenül együtt töltik. Péter úgy látja, ma nincs egyenlőség férfi és nő között. Mióta a felesége újra dolgozik, rájött, hogy a nőknek sokkal nehezebb dolguk van. A munka mellett ugyanis még a családdal kapcsolatos teendőket is el kell látniuk. Szerinte a nők jobban megérdemlik az elismerést, mint a férfiak. A férfi bemegy a munkahelyére, keményen dolgozik, aztán hazajön, vagy tart egy "férfi napot" a haverokkal. A nőknek a munka után még ott vannak az otthoni teendők és nem minden nő teheti meg, hogy elmenjen a barátnőivel szórakozni.

Papadimitriu Athina színésznőnek három lánya van. Trokán Anna 29 éves, Trokán Nóra 27 éves és Magyar Réka 15 éves. Édesanyjuk nagyon büszke és meghatott, ha rájuk néz: szerények, szeretik a munkájukat és felelősen csinálnak mindent. Athina szerint igaz az a népi bölcsesség, miszerint nevelni addig lehet, amíg a gyerek keresztben elfér az ágyon. „Amit kicsi korukban magukba szívnak, az beleég a lelkükbe! Utána már csak örülhetsz vagy bánkódhatsz…”

Van olyan édesapa, akinek a kisgyermeknevelés örömei és nehézségei sokáig megadatnak. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR igazgatója szeptemberben negyedszer is apa lesz. Még ma is gyakran elcsodálkozik azon, hogy nagycsaládos apa lett. Már gyakorlott apukának számít, mégis bőven van benne kétely a legifjabb csöppség érkezése miatt. Közel az ötvenhez teljesen más érzéseket kelt benne az apaság, mint amikor első gyermeke született. Az első házasságából született fia, a 16 éves Dániel fejlődését nem tudta olyan közelről végigasszisztálni, inkább hétvégi apuka volt. Második feleségétől, Adrienntől már van két gyermeke, Ádám és Aliz. Most, hogy érettebb korban lesz újra kisgyermekes apuka, úgy érzi, nagyon össze kell szednie magát ahhoz, hogy a munka mellett otthon is teljesíteni tudjon. Bár nem így tervezték és azt is tudják, nem lesz könnyű, nagyon örülnek, hogy új taggal bővül a család.

Híres történetek apákról

Apák - védelmezők, tettre készek, féltőn óvók, önfeláldozók, akik mindent megtesznek gyermekeikért, de néha sorsukra hagyják őket, hogy a saját életüket éljék. Legtöbbször ott állnak gyermekeik mellett, a gyermek javát akarják, s ezért szigorúak vele és nagyon sokat követelnek tőle. Így készítik fel az élet nehézségeire. Róluk szólnak Juhani Aho, Honoré de Balzac, Kate Chopin, A. P. Csehov, Illés Endre, Franz Kafka, Heinrich von Kleist, D. H. Lawrence, Jack London, Thomas Mann, Catherine Mansfield, Guy de Maupassant, Örkény István, Oscar Wilde és mások írásai, amelyek azt is megmutatják, mennyire befolyásolják a szülők érzelmei a gyermek jövőbeni életét.

Kőszegi Ákos Jászai Mari-díjas színművész a kecskeméti Katona József Színház tagja, a Duna TV és a Duna World hangja. Számos színésznek, így Tom Hanksnek és Colin Firthnek az állandó magyar hangja. Két fiú, a 22 éves Bendegúz és a 10 éves Soma büszke édesapja. Igyekszik egyensúlyba hozni a családi életét a hivatásával. József Attilát idézve „nem fog a macska egyszerre kint, s bent egeret”, ezért ha az egyensúly fel is billen néha, igyekszik azt helyreállítani.

Egy rendkívüli Apának – köszönöm, hogy vagy Nekem!

„Gyermekkorom legszebb hangjai: kulcsod zörrenése a zárban. Óh, hogy bámultam mindentudó kezed, amikor még kisgyerek voltam. Amint motort szerel. Polcot tesz fel a falra. Megjavítja a macimat. És lám, ma is érzem, hogy itt vagy mellettem: kezem tükörképe a kezednek. A bölcs apa tisztában van vele: egy csöndes ölelés gyógyír a legtöbb sérelemre.
Köszönöm Neked, hogy összezsugorodtál akkorára, mint én, hogy játszhass velem, majd újra óriássá váltál, amikor oltalomra volt szükségem. Köszönet mindenért: A feledhetetlen mesékért, hogy éreztetted velem, hogy én vagyok az első, hogy felállítottad a szabályokat, hogy megtanítottad élvezni a csendet, hogy meggyőztél róla: különleges vagyok. A megjavított bicikliért, hogy szerettél, és hogy szeretted mindazokat, akik engem szerettek. Köszönet mindenért, amire megtanítottál, amit adtál – és hogy vagy nekem, Apukám! „ (Pam Brown)

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Anyaszívű apák

A Kramer kontra Kramer című filmben Dustin Hoffmann kiválóan alakította a fiát egyedül nevelő...

Tovább olvasom