A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Anya a legjobb barátnőm

Barát vagy rivális? Tőle tanuljuk a nőiséget vagy épp ellenkezőleg? Ugyanazt a mintát visszük tovább vagy el akarunk térni tőle? A lányok anyásak vagy apásak inkább, ahogy ezt sokszor állítjuk? Hogyan viszonyulunk édesanyánkhoz? Erről beszélgetünk Horváth Lilivel, Huszárik Katával, Trokán Annával és meglepetés férfi vendégünkkel - Anyák napja előtt.

Hogyan lesz egy édesanyából az ember legjobb barátnője? Titkon talán minden édesanya álma, hogy ha egyszer gyermeke születik, sikerül majd felépíteni azt a bűvös köteléket, ami több egy harmonikus szülő-gyermek kapcsolatnál, ami barátsággá fejlődik. S míg sokaknál ez csak álom marad, addig mások megtalálják az egymáshoz vezető utat.

Lehet az átlagosnál szorosabb kapcsolatunk az édesanyánkkal, de egyáltalán nem biztos, hogy az súrlódásmentes. Ennek oka lehet az az ellentmondásnak tűnő jelenség, hogy nagyon egyforma a természetünk. Ez gyakran összezördülésekhez vezet, ami persze nem tart túl sokáig, ha megtanuljuk elviselni, szeretni egymást, kevésbé szeretett tulajdonságainkkal együtt is.

Lányos anyák

Sok anya nagyon örül, hogy kislánya születik. Egy bújós kiscicára vágyik. Elképzeli, hogy majd szépen felöltözteti, megfésüli, remélve, hogy mindig jó barátnők módjára megbeszélik egymással a dolgaikat. Nem számol azzal, hogy érkezhet egy olyan kis hercegnő is, aki már 3 évesen nem fogja hagyni, hogy bárki is beleszóljon az öltözködésébe, vagy megfésülje, és idővel a titkait is szívesebben osztja meg a barátnőivel, mint az édesanyjával. Ezt is meg kell tanulnunk kezelni.

Fiatal színésznőnk, Trokán Anna színészcsaládból származik. Édesanyja Papadimitriu Athina, édesapja Trokán Péter. Testvére, Nóra szintén a színészi pályát választotta. Édesanyjuk ebbe már beletörődött, Anna pedig le sem tagadhatná, hogy Athina révén görög vér folyik az ereiben

A férjhez menéssel, önállósodással ritkulnak a közös programok, a találkozások, de naponta lehet telefonon tartani a kapcsolatot, és ha az édesanya fiatalos, rugalmas, nyitott természetű, szívesen megy a lányával társaságba a barátnők legnagyobb meglepetésére. Továbbra is kikérhetjük mindenben édesanyánk tanácsát, akkor is, ha történetesen a véleményünk nem egyezik. Idővel rájövünk, hogy nem mindenben kell egyetértenünk.

Horváth Lili színésznőnek édesanyjával, Tordai Terivel legendásan jó a viszonya, gyerekkorától kezdve szinte elválaszthatatlanok. Azzal, hogy Lilinek gyermeke született, csak szorosabb lett a kötelék köztük.

Felnőttként felismerjük, hogy akarva-akaratlanul nagyon sok mindenben hasonlítunk az édesanyánkra. Ahogy kiskorunkban mindig mellettünk állt támaszként, segített minket, az idő múlásával, amikor egyre inkább Ő szorul segítségre, viszonozni tudjuk neki mindezt szerető gondoskodásunkkal.

Huszárik Kata színésznő életéről édesanyjával, Nagy Annával közösen készített dokumentumfilmet 2001-ben, Huszárik Kata portré címmel. Van egy közös kezdeményezésük is, mellyel Kata édesapjának, Huszárik Zoltán filmrendezőnek szerettek volna méltó emléket állítani. Az édesapja nevét viselő alapítvány létrehozásával céljuk többek között az volt, hogy a filmrendező szülőházában, Domonyban, méltó helyre kerüljenek a rajzai. Kevesen tudják ugyanis, hogy nemcsak nagyszerű rendező, de kiváló grafikus is volt.

Fiús mamák

A barátság és a baráti kapcsolatok a hasonlóságon túl gyakran a kiegészítő tulajdonságokon keresztül egymás megerősítéséről is szólnak. A hasonló élethelyzetekben egymás megoldásaiból, meglátásaiból is tanulhatunk. Különösen igaz ez a fiús mamákra.

Marczali László és édesanyja, Bay Éva igazi barátként élik életüket. Olyannyira hasonló élethelyzetben, hogy a képernyőn a stafétabotot is édesanyjától vehette át Laci.

A jó anya-gyerek kapcsolat két felnőtt ember között rendkívül támogató lehet. De még ha  kölcsönösen is az, mégsem mosható össze teljesen a baráti kapcsolattal. A barátságok gyakran bizonyos élethelyzetben való közösségre, közös érdeklődésre, közös szórakozásra, tanulásra alapulnak, és válnak időnként nagyon mély bizalmi, érzelmi kapcsolattá.

Az anya-gyerek kapcsolat egy nagyon erős, generációkon átívelő kapcsolódást jelent, amiben már az evolúciós szempontok is szerepet játszhatnak a lelki tényezőkön, a hosszú évek alatt kialakult erős érzelmi kötődésen túl.

 

Kapcsolódó cikk: