A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Zsidó Művészeti Napok

„A Zsidó Művészeti Napok nyitott, szabad, dinamikus és fiatal rendezvénysorozat, amelynek üzenete a sokszínű zsidóság, a sokszínű zsidó kultúra keretbe foglalása a művészetek által, és felkínálása mindenkinek, jóízű fogyasztásra” – mondja Vadas Vera művészeti igazgató, akinek a neve az elmúlt tizenhét évben összeforrt a 2014-ben megszűnt Zsidó Nyári Fesztivállal.

Fotó: Csortos Szabolcs

Az idén induló, több mint kéthetes eseménysorozat – színházi és táncelőadások, komoly- és könnyűzenei koncertek, irodalmi estek, filmvetítések – húsz fővárosi helyszínéhez idén Sopron és Zalaegerszeg is csatlakozik.

Különleges hangversennyel veszi kezdetét a fesztivál a Budapest Music Centerben. Az  Elnémított hangok projekt 2008 óta járja Európa különböző országait, bepillantást engedve a nácizmus által 1938 és '45 között elnémított zeneszerzők munkásságába.  

Az ünnepelt francia karmester, Amaury du Closel a bécsi Camerata Orphica kamarazenar élén Erwin Schulhoff, Karl Amadeus Hartmann és Mieczysław Weinberg ritkán hallható műveit mutatja be, Emlékezni és emlékeztetni címmel.

Az est szólistája Korcsolán Orsolya hegedűművész. Szintén a nyitóesten lép fel jubileumi turnéja keretében az idén húszéves Amsterdam Klezmer Band. Zenéjüket Alec Kopyt és Job Chajes éneke és a zenekar balkán–klezmer egyvelege teszi egyedivé.

A Gödör Klub ad helyet a dedikálással, könyvbemutatókkal egybekötött Zsidó Könyvnapoknak. A Mazel Tovban és a Fogas Házban erre az alkalomra született kortárs táncszínházi előadásokra is sor kerül; az utóbbi hely időnként kertmozivá alakul át, ahol a Zsidó Filmfesztivál közönségének kedvenc filmjeit vetítik.

A Mazel Tovban Röhrig Géza tart felolvasóestet nemrég megjelent, Az ember, aki a cipőjében hordta a gyökereit című verseskötetéből, Csákányi Eszter pedig Rubin Eszter Barhesz című művét adja elő felolvasószínházi formában.

Az Urániában Gershwin és Bernstein világa elevenedik meg Horgas Eszter és Falusi Mariann közös koncertjén. Kováts Kriszta a zenekarával új műsort mutat be az Átriumban. Partnere ezúttal Nyáry Krisztián író, vele olyan zsidó művészeket idéz meg, akik meghatározóak voltak a magyar kulturális életben. Ide érkezik az izraeli Beer-Sheva Színház társulata Slichot című vendégjátékával.

Hernádi Judit Hernádi Pont című önálló estjét a Belvárosi Színházban tekinthetik meg a nézők. A Rózsavölgyi Szalon Spiró György Elsötétítés című előadásával és Romain Gary Salamon király szorong című művének magyarországi bemutatójával vesz részt a művészati napok programjában.

A Katona József Színházban Radnóti Miklósnak és korunk szerzőinek emlékei elevenednek meg Fullajtár Andrea és Mácsai Pál tolmácsolásában, neves zenészek közreműködésével, amit a Sufniban közönségtalálkozó követ.

A cigány és zsidó zene vérpezsdítő dallamaival a 100 Tagú Cigányzenekar ünnepli debütálásának harmincadik évfordulóját a Budapest Kongresszusi Központban, olyan népszerű vendégekkel, mint Szakcsi Lakatos Béla, Masa Anita, a Sabbathsong énekese, Kállai Ernő hegedűművész és Hábetler András operaénekes. Műsoruk címe: Mazel tov – Tavesz baktalo, azaz sok szerencsét! 

Zsidó Művészeti Napok: május 28 - június 14.

Címkék: zsidó nyári fesztivál, zsidó művészeti napok, mazel tov

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!