Vibráló melankólia, avagy Portugália egész évben jó választás
Milyen Portugália igazi arca? A fado dallamait dúdoló taxis, egy falat frissen sült Pastéis de Nata, az óceán állandó morajlása, vagy a fehér házak sárga zsalukkal? Esetleg az utcákon hajnalig borozók tánca, vagy a harsány halpiacok forgataga? A portugál nemzetközi költő, Luís Vaz de Camóes szerint a definíció egyszerű, a hely "ahol a Föld véget ér és a tenger kezdődik". És az évszázados definícióban minden benne van, ami ennek a nemzetnek a lényege, a mediterrán föld valósága és a végtelenbe vonzó óceán.
Portugáliát (ahogy a legtöbb nemzetet) nem lehet megérteni kezünkben útikönyvet szorongatva, a kötelező műemléket vagy múzeumokat pipálgatva. A portugál valóság megismeréséhez ki kell lépnünk a komfortzónánkból, és ez nem valami életmódguru divatos felhívása, annál sokkal tisztább és egyszerűbb, Portugáliában portugálul kell élni, enni, nevetni, ragyogni.
Szabálytalan keretek
Felejtsük el az útikönyveket, az ismerősök "ki ne hagyjátok" jó tanácsait! Ezek hasznosak, de csak keretek. Ne érezzük kínosnak a barátok előtt, ha nem "all inclusive" szolgáltatások alapján választunk szálláshelyet, vagy ne őröljük fel egymás idegeit órákig tartó sorban állással, csak mert "ha már itt vagyunk, nem hagyjuk ki" épület előtt állunk!
Legyenek terveink, de merjünk nevetni, ha lekéstük a buszt, vagy rántsuk meg a vállunkat, és a kilométeres sor helyett inkább sétáljunk egyet az óceánparton! Keljünk később, ahogy a portugálok, ráérősen igyunk egy erős bicát (portugál eszpresszó), ahogy a portugálok, és hangos kalóriaszámolgatás nélkül együnk két Pastéis de Natát, ahogy a portugálok.
A saudade állítólag a világ egyik legszebb szava. Vitathatatlanul ez az a kifejezés, amihez talán a legtöbb érzelem és legenda fűződik. Sokan állítják, hogy lefordíthatatlan, de ez nem teljesen igaz, vágyakozást, vagy sóvárgást jelent.
Az viszont tény, hogy ahhoz hogy igazán értsük, kicsit ismernünk kell a keserédes portugál történelmet, vagy azt a melankolikus vibrálást, ami a portugálokra jellemző. Nem szomorúság, vagy keserűség ez, de kicsi abból is.
Mint amikor egy pohár csodás portói előcsalogatja az emberből a szép emlékeket. Egyszerre jelen és múlt. De hiába keserédes, nincs benne semmi múltbanrekedtség, az egész nagyon is vibráló és élettel teli.
Ha ezt érti az ember, akkor azon sem lepődik meg, amikor Lisszabon utcáin épp könnyeket csal elő belőle a világhírű portugál zene, a fado, majd egyetlen pillanat múlva egy másiktól táncra is perdül.
Mikor utazzunk és mennyi időre?
Valamiért él az a tévhit, hogy utazni csak nyáron érdemes. Sokak szeme elkerekedik, ha azt hallják, "novemberben a tengerparton voltam", pedig ott is nyilván emberek élnek, másrészt a mediterrán tengerpartok klímája értelemszerűen télen enyhébb, így szinte sosem esik fagypont alá a hőmérséklet, harmadrészt egy-egy ország igazi arcát úgysem a turistaszezon alatt ismerjük meg.
Portugáliában szeptemberben és októberben még nyugodtan napozhatunk a homokos, egzotikus szigeteket idéző óceánparton. Faro környékén süt a legtöbbet a nap Európában, így nem véletlen, hogy még januárban is előfordul, hogy 20 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Egy lisszaboni vagy portói hosszú hétvége pedig egész évben jó választás. A magyar fapados légitársaság Lisszabonba, Portóba és Faróba is közvetlen járattal repül, ahogy ismét átszállás nélkül közlekedik a portugál légitársaság is a magyar és a portugál főváros között.
Emberléptékű Lisszabon
A ma félmilliós lakosú főváros az óceán közelsége és a Tejo folyó torkolata miatt a történelem folyamán szinte mindig fontos kereskedelmi és kikötőváros volt. S bár vannak kerületek, ahol ez érezhető, mégsem lett Lisszabon taszító iparváros.
Ha az a tervünk, hogy Lisszabon belvárosában a híres Santa Justa lifttel is utazunk, vagy a meredek sikátorokat szívesebben vennénk be villamossal, esetleg áthajóznánk a Tejo folyó túlpartjára, Cacilhas-ba is, akkor vegyünk napijegyet, ami az első kezeléstől 24 órán keresztül érvényes! Egyre figyeljünk: Lisszabon belvárosában létezik egy mindenre érvényes napijegy (6,15 euró), de ha a helyi hajójárattal (és nem a magántársaságok borsos árú hajóival!) Cacilhas-ba is átmennénk, akkor a drágább napijegyet kell választanunk (9,15 euró).
A tömegközlekedés remek, akárcsak Portóban, a reptérről a belváros könnyedén megközelíthető metróval, s bár a jegyvásárlás elsőre bonyolultnak tűnik az automatánál állva, hamar ráérez az ember a logikájára.
Lisszabonban egy papírkártyával (viva viagem, 0,50 euró) kell megbarátkoznunk, amire a későbbiekben a jegyeinket (1,45 euró/db) töltjük rá, majd leutazzuk metrón, buszon vagy villamoson.
A másik bérletféle a zapping: a papírkártyánkra meghatározott összeget tölthetünk fel (minimum 3 euró), és a beléptetőkapuknál az automata ebből az összegből vonja le a szokásosnál kicsit olcsóbb jegyek árát.
Varázslatos kastélyok - Sintra
Aki Lisszabonba utazik, annak érdemes felfedeznie Byron egyik kedvenc városát, a 19. századi romantikus építészet fellegvárát Sintrát is. A szó szerint elvarázsolt kastélyok helyszínére Lisszabon belvárosából indul egy helyi vasút.
A Rossio pályaudvaron emiatt milliók állnak sorban szezonban, szezonon kívül, hétvégén és hét közben is. Kíméljük meg magunkat ettől, és ne a vonatállomáson, hanem például egy metróaluljáróban automatánál válasszunk olyan napijegyet, ami Sintrába is érvényes, majd a vasútállomáson bennfentes mosollyal húzzuk le a beléptetőkapuknál, a sort kikerülve a 10,15 euróba került napijegyünket.
Így Sintrán belül is használhatjuk a buszjáratokat, amelyek közül az egyik a sintrai pályaudvartól az európai szárazföld legnyugatibb pontjához, a Szikla-fokhoz (Cabo da Roca) megy. A városkában jó pár kastélyt érdemes felfedezni, de egy nap alatt ez nem fog menni.
Válasszunk ki egy nekünk tetszőt, hagyjunk időt a bejárására, élvezzük a városkát is kicsit, és vegyük célba a csaknem háromnegyed órára fekvő Cabo da Rocát is! Mi a Quinta da Regaleira birtokot választottuk, a varázslatos és misztikus kastély és parkja a föld alatt és felett is lenyűgöző. A titokzatos hely nem véletlenül került fel az UNESCO világörökségi listájára.
Tőkehal, piri-piri csirke és caldo verde
Nincs igazán "tiszta" portugál konyha, inkább stílusok, régiók vannak, amelyekre a történelem és a hajdani gyarmatbirodalmi lét is rányomja a bélyegét, és amit igazán a fűszerezésben érhetünk tetten, vagy az édességekben.
Kétségtelen, hogy a hal és a tenger gyümölcsei iránt rajongók számára Portugália maga a paradicsom. Kevés finomabb dolog van annál, mint amikor az étteremben az általunk kiválasztott, frissen fogott halat grillezik meg nekünk. A nemzeti étel a tőkehal, amit millió verzióban készítenek, és ami kifőzde és csúcsétterem étlapján is mindig, mindenhol szerepel.
De a húsevőknek sincs okuk az aggodalomra, remek sertéssülteket, vagy piri-piri (afrikai fűszer) csirkét készítenek a portugálok, sok zöldséget esznek, és szinte mindenhez krumplit. Ahogy a caldo verde nevű levesük alapja is lényegében egy krémes krumplileves, amibe a zöld színű portugál káposzta vékonyra szelt leveleit főzik bele, és aminek van persze rusztikusabb és szofisztikáltabb verziója is.
Amivel pedig a legkétkedőbb ember szívét is megnyerik a portugálok, azok a borok és a desszertek. Nem véletlen, hogy a reggeli kávé mellé és tízóraira is valamilyen süteményt esznek.
Pastéis de Belém
Talán nincs is olyan ember a világon, akit a világhírű klasszikusuk, a Pastéis de Belém ne tudna levenni a lábáról. A varázslatot apácáknak köszönhetjük, akik Lisszabon külvárosában, Belémben éltek, ezért készül a mai napig a belémi Szent Jeromos-kolostor mellett az eredeti Pastéis.
Amikor ugyanis az 1800-as évek elején a szerzetesrendeket feloszlatták, akkor pénzkereseti lehetőségként a szerzetesek megalkották a tej, tojás és ropogós leveles tészta zseniális hármasát. Sokan esküsznek, hogy csak itt, Belémben képesek a máig titkos receptet tökéletesen elkészíteni, de az a helyzet, hogy Portugália minden csücskében, minden kávézójában sütik, nem is rosszul,
igaz ezeket a süteményeket nem Belém negyedéről nevezik el, hanem Pastéis de natának hívják.
Ahol Harry Potter is "cseperedett" - Porto
Nincs mit szépíteni, elkoptatott vagy sem, de az ilyen városokra használjuk az ékszerdoboz jelzőt. A 230 ezres Porto a Douro folyó partján minden tulajdonsággal rendelkezik ahhoz, hogy még a kétkedőt is rabul ejtse.
A belvárosban sorakozó ódon borospincék, a gyalog bejárható óváros, a bámulatos panorámát nyújtó hidak, a színes házak a folyóparton, a lépten-nyomon vibráló kék azulejók (csempék), a fado zene egy borospince mellett, az ósdi halpiac, mind-mind ok arra, hogy Porto kihagyhatatlan úti cél legyen.
Akik olvasták J. K Rowling Harry Potter könyveit, azok Porto utcáin sétálva azt hihetik, a képzeletük űz velük tréfát. Olybá tűnhet, mintha gyakori jelenség lenne ott, hogy fekete köpenyes varázstanoncok róják a meredek utcákat.
Kevesen tudják, hogy a szerző évekig Portóban írta világhírű könyvvét, részben innen merített ihletet. A portói egyetem diákjai máig, a mindennapokban is hordják a fekete köpenyes egyenruhájukat a turisták nagy örömére.
A regénybeli helyszíneket idéző varázslatos Livraria Lello könyvesbolt (Porto, Rua das Carmelitas 144) pedig egyenesen Harry Potter-kultuszhely lett.
A kötetért nem rajongóknak szinte megmosolyogtató, hogy jegyet kell vásárolni (5,50 euró), majd hosszan sorban állni, hogy bebocsátást nyerjenek, azt azonban még a fanyalgóknak is el kell ismerniük végül, hogy a tömeg és ácsorgás ellenére a könyvesbolt mesés, ahogy az egész város is.
Portugálul élni
Persze Portugáliában is vannak a klasszikusok, a kötelezők, a szabadon választottak és a "belebotlottunk" élmények, és csak rajtunk áll, hogy mindezekből milyen színt keverünk ki, ami számunkra a leginkább visszaadja a portugál létet.
Nincs egyetlen jó válasz, vagy hivatalos színkompozíció. Hisz Portugália épp ezért lenyűgöző hely, mert van vagy ezer árnyalata, az óceán azúrkékje, a rusztikus falvak fehérje, a legendás süti fahéjszíne, a naplementék aranya, vagy a minden üzletben kapható nemzeti mez pirosa.
Szóval keressenek portugál színeket, Lisszabonban keljenek később, Portóban igyanak bort, Belémben egyenek egy helyett két Pastéis de Natát! Éljenek, egyenek, nevessenek pár napot portugálul! Mert a portugál ragyogás az egyik legszebb szín.
Még nincs hozzászólás