Veszedelmes játszótéri viszonyok
Nyolcéves voltam, amikor csalódtam a fiúkban. Nyolcéves voltam, Bence pedig kilenc. Emlékszem, már akkor is vonzódtam az idősebb fiúkhoz.
A suli játszótere egy hatalmas stadionnak tűnt, ahol egy rosszul eldobott labda vagy félresikerült pörgés a fa tövében örökre elronthatta a jó híredet. Minden társadalom közül a gyerekek társadalma veszi a legkomolyabban a hierarchiát.
A népszerűségért és a megbecsülésért folytatott harcot véresen komolyan vettük, és már akkor sem volt mindegy, ki kivel barátkozik, és ki kivel jár. Bizony, a fiúk és lányok már akkor is párokat alkottak, megfogták egymás kezét, és csillogós matricákat ragasztottak egymás albumába. Minél szebb matricát tudtál beragasztani, annál menőbb voltál.
Nekem akkoriban bár volt matricás albumom, mondjuk, egyik matricámat sem fiútól kaptam. Főleg Julikával kötöttem jó üzletet, aki pápaszemes volt és naiv, így nem jött rá, hogy sokkal többet ér a domborított, parafa matricája, mint az én csillogósom.
Történt aztán egy hétfői napon a technikaórán – amely valójában nem számított igazi órának, mert végig csak szegény Tivadar bácsin röhögtünk, aki köpködött és büdös volt –, tehát a technikaórán Lili megdobott egy papírgalacsinnal, ami megváltoztatta fiatal életem.
Lili volt a legnépszerűbb lány az osztályban, sőt az egész alsó tagozaton is, mert ritmikus sportgimnasztikázott, kézenállásból le tudott menni hídba, és Marcival, a legnépszerűbb fiúval járt. A papíron egy szívecskerajz szerepelt, melyben egy nagy B betű volt áthúzva egy nyíllal. A papír alján pedig egy plüssmedvét ábrázoló matrica.
Nem kellett sokat töprengenem az életemet felforgató titkos üzeneten, ez egyértelműen azt jelentette, hogy bejövök Bencének, aki nem mellesleg Marci legjobb barátja volt, és egyben a második legnépszerűbb fiú a játszótéri hierarchia szerint.
A napköziben dőlt el végül minden, ami a legfontosabb társadalmi események színtere volt. Magabiztos voltam, mert a rózsaszín, tépőzáras kinti cipőm volt rajtam, aminek világított a talpa, ha léptem. Így lépkedtem előre Marci, Lili és Bence felé, akik ma is az udvar közepén található hinták mellett álltak. (Akkoriban már ciki volt hintázni, de a hinták mellett való álldogálást csak a legmenőbbek engedhették meg maguknak).
Amikor megálltam mellettük, és lazaságot tettetve háttal nekidőltem a hinta oszlopának, Bence egy darabig csak nézett, majd egy hirtelen mozdulattal meglökött. Én persze elestem, és csak néztem rájuk döbbenten a földről, ők pedig hatalmas nevetésben törtek ki.
Később kiderült, hogy Lili egy Marcival kötött fogadásból kérte meg Bencét a megalázásomra, de az egész mögött az állt, hogy Bencének tényleg tetszettem, csak nem mert felvállalni.
Ma, húsz évvel később, a baráti társaságomban egész menőnek számítok, és van egy srác, akivel alakul köztünk valami, de úgy tűnik, fél, hogy összetöröm a szívét, vagy ellököm a hintánál, mert nem nagyon lép. Furcsa, hogy a gyerekkori traumák milyen szépen visszaköszönnek felnőttként, csak éppen pont fordítva, mint számítanánk rá.
Még nincs hozzászólás