A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Új szereplő a színen

Az egyre gyakoribb válások eredményeként sok esetben két családban éli mindennapjait a gyerek. Amikor valamelyik oldalon megjelenik a harmadik fél, jön a nagy kérdés: hogyan vegyen részt a gyereknevelésben a mostoha? A pszichológus válasza egyszerű: sehogy. A való élet azonban ennél bonyolultabb.

Fotó: Thinkstock

Jó esetben az elvált szülők csupán nevelési elveken vitatkoznak, de akár komoly konfliktusokat is okozhat a szituáció. Tipikus hiba ebben a senkinek sem könnyű élethelyzetben, ha a gyerektől külön élő fél a láthatások alkalmával igyekszik kompenzálni a kimaradt napokat, heteket.

„A volt férjem pontosan tudja, mik azok, amiket elvből nem engedek a gyereknek. Ilyen például a számítógépezés, hiszen még csak hatéves. De nem viszem soha gyorsétterembe sem, és nem vagyok híve annak, hogy mindenféle ok és alkalom nélkül játékokat vegyünk neki. Ehhez képest az az idő, amit Olivér az apjával tölt, csak ezekről szól – panaszkodott Luca. – Minden alkalommal úgy érzem, hogy én vagyok a gonosz anya, aki csak tilt, nevel és nem enged, akitől aztán kéthetente kiszabadul a gyerek, és végre boldog lehet. Nem tartom fairnek, amit a volt férjem csinál.”

Erre a problémára egyébként megoldást kínál, ha a gyerek az egyik hetet az egyik, a másik hetet a másik szülőjénél tölti. Ilyenkor ugyanis egyik félnek sincs lehetősége arra, hogy irreális képet alkotva magáról, csak a jót és a pozitívat mutassa a gyerek felé. Csakhogy az esetek többségében fel sem merülnek az azonos jogok: az egyik fél – általában az apa – kirekesztődik utódja életének jelentős részéből. Hétvégi szülőként kell a továbbiakban helytállnia, amit csak tovább bonyolít, ha akár ő, akár a gyerek másik szülője új párkapcsolatot alakít ki.

„Válás után közvetlenül soha nem szabad beengedni az új kapcsolatot a gyerek életébe – szögezi le Benák-Tömöri Judit klinika szakpszichológus. – Előbb alkalmazkodnia kell az új helyzethez, miszerint a szülei elváltak, ami három–hat hónapot vesz igénybe. Ezután már be lehet neki mutatni a partnert, de semmiképpen sem úgy, mint aki életvitelszerűen a szülővel lakik. Hagyni kell őket ismerkedni, így válhatnak fokozatosan egymás élete részévé. Ha idáig már eljutott az új felállású család, csak onnan lehet beszélni arról, hogy az új partner mennyire folyik bele a gyereknevelésbe. A hétvégi szülők esetében ez sokszor nem is kérdés: az a kevés idő, amit a gyerekkel töltenek, ideális esetben a jókedvről, a kikapcsolódásról szól, melyben az új partner csupán résztvevő.”

Ezt támasztja alá Zita is: „Amikor a párom gyerekei nálunk vannak, az a néhány óra csakis róluk szól. Ebédet főzök nekik, leülök velük játszani, közösen megyünk moziba vagy cukrászdába, aztán pedig hazatérnek. Fel sem merül, hogy szülőként lennék jelen ebben a helyzetben, inkább egyfajta barátként, akivel megosztják ezeket a pillanatokat. Soha nem jut eszembe rájuk szólni sem, azt megteszi az apjuk.”

Természetesen az a felnőtt viszont nem maradhat ki a gyereknevelésből, aki életvitelszerűen a család részévé válik. Ezekben az esetekben kérdés, ki, milyen szerepet vállal – vagy kap – a párjától.

„A kedvesem az elején megkérdezte, hogy zavar-e, ha rászól néha a fiamra. Nem láttam benne semmi kivetnivalót, sőt, örültem, hogy egy határozott férfi érkezett az életünkbe" – mesélte Eszter. A fiatal anyuka szerencsésnek mondhatja magát: kisfia kedveli, és elfogadja a párját, és a férfi is a gyereket. És annak ellenére, hogy a két fiúnak rendszeresen vannak  „csörtéi”, ezt mindhárman a normális családi élet velejárójának tekintik. – „Nagyon tisztelem a páromat azért, hogy újra és újra megerősítést kér, ha ő is »neveli« a fiamat. Tisztában van vele, hogy ez nem az ő feladata, én viszont azt gondolom, hogy nálunk ez így van jól. Számomra ő is egyenrangú fél ebben a helyzetben.”

Eszteréknél tehát működőképes, hogy a nevelőapa teljes jogú szülőtársként vesz részt a gyereknevelésben, de a pszichológus szerint ez általában nem szerencsés megoldás.

„Mindenkinek a saját gyerekét kell nevelnie. Egy mostoha nincs szülői pozícióban, nem az ő dolga az irányítás. A szülő–gyerek konfliktusba sem célszerű beleszólnia, azt minden esetben nekik kell lerendezniük egymás között. A család mindennapjait érintő kérdésekben viszont mindkét felnőttnek egyformán kell, hogy legyen szava, és a kéréseket mindkét oldalról tisztelnie kell a gyereknek. Ahol a gyerek szájából elhangzik az a mondat, hogy »te nem vagy az apám/anyám, ne mondd meg, mit csináljak«, ott a felnőttek biztosak lehetnek abban, hogy valamit elrontottak."

Nem csak a gyereknek nehéz azonban egy új felállású, „mostohával” kiegészült családot elfogadni, a felnőtteknek sem egyszerű látniuk, hogy a helyükbe egy új személy lépett. Csupán ellenszenvből azonban nem lehet megakadályozni, hogy a gyereknek nevelőszülője legyen.

Dr. Prágai Gabriella ügyvédtől megtudjuk, jogilag nincs lehetőség arra, hogy a szülő kikötéseket tegyen, például megtiltsa, hogy az új partner találkozzon a gyerekkel. Ezalól egyetlen kivétel van: ha bizonyítható, hogy a személy rossz hatással van rá. Jó példa erre Ádám esete, akinek a volt párja egy alkoholistával állt össze.

„A férfi reggelente még nincs magánál az előző napi italozás után, a lakásban a gyerek elmondása szerint is iszonyatos kosz van. Az anyukát sem érdekli különösebben a helyzet, lényegében most már együtt isznak. Volt, hogy úgy hozták haza este autóval, hogy mindketten bűzlöttek a sörtől. Nagyon féltem a gyereket, hogy ilyen környezetben nő fel, hiszen az anyjánál helyezte el a bíróság.”

Az ilyen esetekre természetesen van megoldás.

„Ha a gyerekre az őt nevelő szülő rossz hatással van, gyámhatósági vizsgálat indítható vele szemben – mondta Prágai Gabriella. – A környezettanulmány és a szakértők véleménye alapján nem csak a gyerekelhelyezést lehet megváltoztatni, akár fel is függeszthetik a szülő láthatását.”

Persze, a jogi procedúra hosszadalmas lehet, de megéri, hiszen a legfontosabb, hogy a gyerek szerető és biztonságos környezetben nőjön fel. 

Címkék: mostoha, gyereknevelés, láthatás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!