Trillázók és csicsergők
Azért szeretem a madarakat, mert alapvetően tojnak az időjárásra. Vagyis még soha nem hallottam olyat, hogy két madár arról csivitelne, hogy most minek esik, meg minek fúj, és hogy bezzeg tavaly ilyenkor már térdzokniban lehetett futkosni.
Viszont, mintha öröknaptár lenne a fejükbe építve, ami szintén nem függ az időjárástól, sem a globális felmelegedés rémhíreitől. Mert ha berobban a március, ők azonnal dalra fakadnak, még akkor is, ha épp a hó szakad.
Ha láttatok már márciusi hóesésben viháncoló madarakat, pont olyan, mint ha jól kiröhögnék az egészet, és azt mondanák, nahát, már megint milyen vicces kedvében van ott fent az a nagy szakállú főmadár.
De jó, süt a nap!
A rigók csattognak, a gerlék gurguláznak, a kis cinkék meg hősiesen ordibálnak ágról ágra szállva, hogy „Nyitnikék”, vagyis hogy ki kéne már nyitni a téli szünet után a Napnak és az álmos Földnek, hogy végre meleghez és kajához jussanak.
A madaraknak nincsenek hangszalagjaik, hanem az alsó gégefővel adják ki a hangot.
De jó, jön a csajom!
Nem tudni, mi lett előbb, a tavasz vagy a szerelem, de egy biztos, az énekes madaraink nem csak a március megérkeztét üdvözlik a trillázással, hanem a párzási időszak kezdetét is.
A fiúk így adják a többiek tudtára például, hogy ez a terület az enyém, hess innen, ott jön a csajom, és már rakjuk is a fészket. Nem szerencsés, ha több hím madár is arra a területre költözteti szíve hölgyét, mert a környéken található kaja véges.
De nem csak a vetélytársaknak szól a dal, egyúttal a kiszemelt lánykát is hivatott elkápráztatni, aki visszadalol, és ezzel meg is kezdődik a férj-feleség közti végeláthatatlan párbeszéd. Levitted a szemetet? Hoztál tejet? Szóval, tudjuk...
Vörösbegy, a nevelőszülő
Bárhol megtalálható, ráadásul a hóban is könnyű észrevenni, amikor a fehér ágon csupa szín tollazatát felfújva gubbaszt. Nagyon kedves látvány a gömbölyű formája és narancsos begye miatt.
Hogy melyik a fiú, melyik a lány, titok, mert egyformák. Fiókakorában pöttyös, mintha gyöngysort viselne, tekintete pedig ábrándozó. A nyarat általában északabbra tölti, de egyre több nálunk áttelelő egyeddel is találkozhatunk.
Rendkívül nagyvonalú (vagy balek?), mert általában ő neveli fel a kakukk elhagyott fiókáját.
Bíbiccsibe alszik?
Ha akkora, mint egy galamb, a lucernásban bóklászik, és bóbitája van, akkor mégsem galamb, hanem bíbic. Szereti a belvizes területeket, a szántókat, ahol a földre fészkel, bízva rejtőszínében. A fiókák nagyon szófogadók, anyu első vészjelzésére azonnal a földre lapulnak.
Jobban is teszik, mert míg feleselnének meg visszakérdeznének, hogy de miéééért?, addigra jól bekapnák őket.
Nyaralni volt az énekes rigó
Március elején hazatérnek a melegebb tájakról, és rákezdenek a nótázásra. Lehet, hogy némelyikük továbbutazik észak felé, csak egy kis elemózsiáért szállt le honunkba, de az is lehet, hogy itthon marad, és minket boldogít.
Csipp és csapp füzike
Vagyis tisztességes nevén a csilpcsalpfüzike adja a ritmust a többi énekkarosnak. Ki ne hallotta volna már az unalomig ismételt csip-csap-csip-csap hangocskát a többi ének mellett? A két csipcsapozás között pedig igazán meggyőzően cirreg.
Házi rozsdafarkú, a városok dalnoka
Eredetileg a sziklás, kopár helyeket szerette, de ma már beéri a lakótelepekkel. A hímek már kora hajnalban rázendítenek, és mintha mikrofonba énekelnének, a házfalak felerősítik a hangjukat. Az intonációjukon kicsit még köszörülni kell.
Szabó Lőrinc: Tavasz
„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz!” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.
„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”
Még nincs hozzászólás