A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Tantra és erotika

Indiában és Tibetben kialakult életmód a tantra, a jóga egy formája. A nyugati társadalmak úgy hiszik, a tantra kizárólag a szexről szól, de ez nem igaz, hiszen számos keleti tudományág - asztronómia, asztrológia, alternatív gyógyászat stb. - alapja is.

Fotó: Shutterstock.com

Tény, hogy a szexualitás fontos szerepet játszik a tantragyakorlók körében, hiszen ezáltal kiteljesíthetik a férfi és női energiáikat, így képesek nemiségük teljes tudatában lenni, és azt a legmagasabb fokon megélni.

A tantra szex lényege, hogy a nő istennőnek, a férfi istenségnek érezze magát, és ezt az érzést egymásban is erősítik azzal, hogy a legapróbb részletekig koncentrálnak egymás szépségeire, lényére, lelkére, rezdüléseire.

A lelkek is egyesülnek

A nyugati ember az orgazmusért közösül, a keletiek számára az orgazmus csupán kellemes mellékhatása a transzcendens eggyé válásnak.

Olyan partnerek képesek csak a gyakorlására, akik kellő időt és figyelmet tudnak szánni egymásra, és érzelmileg elkötelezettek egymás iránt. Legalább egy óra szükséges hozzá, de inkább három-négy.

Készítsünk szentélyt

A tévé zaja mellett vagy a konyhaasztalon nehéz elmélyülni egymás rejtélyeiben, a tantraszexhez meg kell teremteni a megfelelő körülményeket. Illatos füstölő, félhomály, gyertya, halk meditatív zene és egy kényelmes ágy.

Érdemes együtt előkészíteni a helyszínt, már ez a szertartás is felér egy előjátékkal.

Csak figyelj!

A tantra lényege, hogy igazán a másikra figyelünk. Nincs benne semmi ördöngösség, ha megtanulunk időtlenül

A SZERELEM SZŐTTESE
A tantra szó annyit jelent: szövés, mely többértelmű. Jelenti az egymáshoz való kötődés létrejöttét, de a kitágult tudat szimbóluma is, amely lehetővé teszi a transzcendentális megismerést. A tantra a jin és jang - női és férfi - ellentétpárokat rendeltetett kiegyenlíteni, eggyé olvasztani.
ellebegni a másik arcának, szemének, bőrének, hajlatainak, csókjának, érintésének gyönyörűségeiben.

Meztelenül, egymással szemben ülve vagy fekve először csak a szemkontaktusra figyeljünk.

Az érzelmekért felelős jobb agyféltekéhez tartozó szem a bal, tehát mélyedjünk el a párunk bal szemét figyelve, és ő is tegye ezt.

Fotó: Shutterstock.com

Egymásból lélegezve

Mint minden keleti mozgásnak, a tantrának is alapja a légzés. Mélyen be és lassan ki, ez a titok nyitja. Ha belégzés, kilégzés ritmusát felváltva végezzük, olyan, mintha egymásból jutnánk az életet jelentő oxigénhez. Csak semmi kapkodás, hiszen már ez is része az eggyé válásnak.

Csak finoman

A tantra az érintések és a csókok művészete. Miközben a másik szívére tesszük a kezünket, fedezzük fel bőrének minden apró részletét a szánkkal, aztán ő is tegye ezt velünk, mígnem a vágy a tetőfokára hág.

Közben a kezek is felfedezőútra indulhatnak, a lényeg, hogy csak lassan, finoman. Nem kell az erekcióval törődni, az hol lesz, hol nem, ám a kellő időben biztosan megjön.  

Elveszni a tekintetében

A tantra alatt egyet tilos: lehunyni a szemet. Miért is tennénk, hisz nincs izgatóbb mindvégig a szerelmünket látni, a szemébe mélyedni. Nem könnyű feladat folyton „nyitva lenni” a másik számára, de megéri.

Nincs hova sietni

A közösülés olyan pozícióban történjék, hogy a szemkontaktus megmaradhasson, és a testek minél nagyobb felületen érintkezhessenek. Eleinte talán nem sikerül elég hosszúra nyújtani az együttlétet, de a gyakorlás mesterré tehet bárkit.

Az orgazmust igyekezzünk késleltetni, az sem baj, ha végül elmarad. Úgyis sokkal teljesebb testi és lelki élményt nyújt maga a szeretkezés.

Címkék: szerelem, erotika, tantra és szex, szerelmi szentély, keleti mozgás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!