A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Támogatók és kétkedők

Szinte már közhely, hogy a sikeres férfi mögött gyakran ott áll a feleség, aki a békés hátországot biztosítja számára. De vajon ki áll az ambiciózus és új terveket szövögető nők háta mögött? Mennyire támogatja őket a családjuk az önmegvalósításban?

Fotó: Thinkstock

„Szerencsére egyre több az egyenlőségen alapuló kapcsolat, amelyben a nő feladata nem korlátozódik a hátország megteremtésére, az ő munkája is fontos és elismert – mondja Vida Ágnes online vállalkozási szakértő, aki több száz nőt indított már el az önálló vállalkozás útján. – Ám az egyensúly más családokban eltolódik: van, ahol csak kicsit, és van, ahol szélsőségesen. Az utóbbi esetben a legnehezebb a családi támogatást kivívni, ha a nő az önállósodás útjára szeretne lépni. Olyan férj is akad, aki »ráhagyja« a feleségére, hogy tegye, amihez kedve van, ám a meleg vacsorát, a vasalt inget továbbra sem szeretné feladni – sok nő pedig őrlődik a kettős teher alatt.”

„Olyan esetek is előfordulnak – fűzi hozzá Votisky Petra Zita pszichológus –, mikor a belénk nevelt kishitűségnél fogva eleve úgy állunk hozzá a dologhoz, hogy »úgysem fognak támogatni«. Azt is sokszor hajlamosak vagyunk félreérteni, mikor a párunk racionális kérdéseket vet fel a terveink jövedelmezőségével kapcsolatban.”

Persze, nem tagadható, hogy van, aki a kialakult status quót, a kényelmes kiszolgálást félti az új ötletektől, az idősebb generáció pedig, amelynek az alkalmazotti lét volt a természetes, nem is érti, miért akarja valaki a biztos állását feladni egy bizonytalan vállalkozás kedvéért.

Álmok és ambíciók
Tény, hogy a leggyorsabban felfutó vállalkozás sem hozza el a boldogságot, ha emiatt tönkremegy a család. Ám az se jó megoldás, ha az a nő, akit nem igazán támogat terveiben a férje és a tágabb családja, önként, az első szóra feladja az álmait és az ambícióit. De akkor vajon hogyan lehet elérni egy új egyensúlyi állapotot, amelyben nem kell lemondanunk a terveinkről, a többiek pedig elfogadják az új utunkat?

Votisky Petra Zita szerint a legfontosabb, hogy a saját fejünkben „átkapcsoljuk” azt a bizonyos kapcsolót. Az a nő ugyanis, aki képes kiállni magáért, aki meg van győződve róla, hogy értékes, amit csinál, a terveit is könnyebben elfogadtatja a körülötte élőkkel.

Tegyük félre a kishitűséget, és csavarjuk lejjebb az érzékenységünket: ne vegyük azonnali kritikának a racionális kérdéseket, hanem gondolkodjunk el rajtuk, hátha a segítségükkel még előbbre juthatunk! A családnak pedig ne akkor újságoljuk el az ötletünket, amikor az még csak a ködös álom fázisában van: előbb gondoljuk át, tervezzünk, és csak utána avassuk be őket.

Persze, nagyon fontos az őszinteség is: ne vádaskodjunk, ne fortyanjunk fel, inkább magyarázzuk el úgy az ötletünket, hogy a másik megértse, mit is szeretnénk valójában, és azt is értessük meg vele, hogy ez fontos nekünk.

Ahol egy darabig a férj keresetéből vagy a tartalékokból is megél a család, ott magától értetődően nagyobb a friss vállalkozó mozgástere. Azt is tudomásul kell venni, hogy a legtöbb párkapcsolatban dolgozni kell azon, hogy a családi munkamegosztást igazságosabbra formáljuk. Ám ez nem lehetetlen, bizonyíték rá az egyre több egyenrangú kapcsolat.

Csakazértis-effektus
Vida Ágnes úgy véli, ha már kialakultak a konkrét, viszonylag racionális körvonalak, érdemes a családot is bevonni a folyamatba: ne a semmiből pattanjunk elő egy kész üzleti tervvel, hanem tervezzünk velük együtt, hadd lássák a megvalósítás apró lépéseit. Ha olyan sikertörténeteket hallunk, amelyeknek főhősei hozzánk hasonló, kezdő vállalkozók, érdemes ezeket is megosztani a családdal.

A legnehezebb helyzetek általában akkor állnak elő, ha a megszokott, fix állásunkat szeretnénk szabadúszásra cserélni, vagy az ötletünk komolyabb befektetést is igényel. Az sem egyszerű, mikor elérkeznek a minden vállalkozással törvényszerűen együtt járó első kudarcok, velük együtt pedig felcsendülnek a „na, ugye, megmondtam!” szólamok. Ilyenkor nincs más megoldás, mint elviselni a kritikus hangot, felállni és továbbmenni.

Ágnes mentori tapasztalatai szerint ugyanis azokban az esetekben, ahol a kezdő vállalkozónőt nagyon nem támogatja a környezete, gyakran előjön a „csakazértis-effektus”: a nő akár titokban is megvalósítja az ötletét, majd az eredményei végül meggyőzik a családot. Általában ez a módszer válik be azokkal a családtagokkal szemben is, akik nem ellenségesek, egyszerűen csak fogalmuk sincs, mivel akarunk voltaképpen foglalkozni – az első komolyabb eredmények a legharcosabb kétkedők véleményét is képesek megváltoztatni.

Címkék: család, önbizalom, munkavállalás, önmegvalósítás, családi munkamegosztás, hátország, vállalkozónők

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!