Színházban, szerelemben
Két, párkapcsolati kérdéseket feszegető színdarab kapcsán az érintett művészek mesélnek arról, hogyan látják ők a megjelenő kapcsolati játszmákat - színházon innen, és színházon túl.
Parti Nagy Lajos Átriumklorid című darabja öt, egymástól független páros jelenetben mesél az elszúrt viszonyokról. A női szerepekben Bíró Kriszta, a férfiak megformálója pedig Hevér Gábor.
A darab első párosa a pályaudvaron búcsúzkodik. Először még azt látjuk, hogy dúl a szerelem, aztán az egyre kellemetlenebb beszélgetés közben megszólal a férfi mobiltelefonja. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szeretőjével beszél.
„Eredetileg nem volt ilyen nyilvánvaló az átverés – meséli Hevér Gábor –, de aztán eszembe jutott, hogy egy ilyen pasas még azt is meg meri csinálni, hogy a párja előtt veszi fel a telefont, hiszen tudja, hogy irányíthatja a nőt. Minden helyzet a nő megalázkodásába torkollik. Mindenkivel annyit lehet megtenni, amennyit megenged a másiknak.”
Darabbeli partnere, Bíró Kriszta szerint is teljesen életszerű a nő vaksága és kiszolgáltatottsága: „Én úgy gondolom, hogy önvédelemből nem szoktuk észrevenni az első hajszálrepedéseket, mert féltjük azt, amiről úgy hisszük, hogy a miénk. Ha valakinek nincs önbizalma, és nehezen hiszi el, hogy ő is szerethető, akkor könnyebben belemegy egy ilyen helyzetbe. Ne felejtsük el, hogy a nő kötözködő, és elviselhetetlenül féltékeny, aki ráfonódik a párjára. Éppen azért, mert ez egy játszma, ketten kellenek hozzá.”
Az ellentétek vonzzák egymást?
Bill Manhoff Bagoly és Cica című műve két, látszólag teljesen különböző ember szerelmét mutatja meg. A darabot Pelsőczy Réka rendezte, a férfit Szabó Kimmel Tamás, a nőt Jordán Adél személyesíti meg.
Dorist az éjszaka közepén kiteszik a lakásából, ő pedig bekopog a szomszédban lakó ifjú íróhoz, Félixhez, hogy menedéket keressen. Náluk különbözőbb embereket még nem hordott a hátán a föld. A darab örök kérdése: az ellentétek valóban vonzzák egymást? Jordán Adél szerint az igazi párokban, ha látszólag mások is, van valami belső azonosság, ami összekapcsolja őket. Szabó Kimmel Tamás pedig úgy vélekedik, gyakran esünk ugyanazokba a hibákba: „Amikor ezt felismered, már csak a bátorságodon múlik, hogy végigmész-e újra a hibás úton.”
„A nagy érzelmi felindulás közepette még minden tetszik a másikban. Az már a következő fázisa a kapcsolatnak, amikor elgondolkozunk rajta, hogy a különbözőségek igazából zavarnak-e minket. Számomra ez a legnagyobb kihívás, hogy együtt tudok-e élni velük. Egyre inkább biztos vagyok benne, hogy nem jó szépíteni az igazságot az elején, mert az mindig megbosszulja magát – vélekedik Pelsőczy Réka. – Nem az örömeinkből tanulunk, hanem a fájdalmainkból. Én egész életemben arra törekedtem, hogy jól legyek, és ezért kikerültem egy csomó olyan helyzetet, amelyben sérülhettem volna. Csak most kezdek olyan erős lenni, hogy merjek sérülni.”
Még nincs hozzászólás