A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Szigorúan ellenőrzött vonatok Kaposvárott

„Európa legnemesebb fajtája megy a frontra, hogy kiharcolja maguknak a békét. Az életét kockáztatja magukért. És hogy hálálják meg a birodalomnak? Az egyik a távírászlány fenekét stemplizgeti, a másik felvágja az ereit holmi nőügy miatt.”

Fotó: Csiky Gergely Színház, Kaposvár

A filmtörténet talán leghíresebb pecsételése ugrik be azonnal az idézett sorokról, az a pillanat, ahogy Jiří Menzel filmjében az óra elüti a tizenkettőt, és Hubicka forgalmista a stemplihez nyúl, és lazán rálehel, de a többit talán már tudják.

Hogy mi minden is történhet egy ilyen vasútállomáson, miközben a történelem alaposan felforgatja az idilli mindennapokat, benne a családi semmittevés hagyományait, nos, ennek regénybe írásához Bohumil Hrabal felhasználta a különböző találkozásokról és beszélgetésekről készült jegyzeteit, például a nymburki állomásfőnökkel.

De hogy mi is az alaphelyzet? Miloš Hrma, a vasúti gyakornok szereti Mását, a vasúti jegykezelőt, és Mása is szereti Milošt. A szerelem közben pedig zajlik a II. világháború. Ők ketten szerencsésen el is jutnak a fotográfus nagybácsi prágai műtermébe, a paplan alá. Miloš férfiassága csődöt mond, miközben német gépek bombázzák Prágát. Mindennek vége, ha huszonkét évesen nem férfi a férfi…

Bérczes László rendezőt többek között éppen ez foglalkoztatja, a férfivá, a felnőtté válás problémája, vagyis az a pillanat, amikor valaki megnevezi önmagát, hogy „én én vagyok”.  

És eljön a nap, amikor ez az öngyilkosságot megpróbált forgalmista gyakornok visszatér, és talpra áll, megnevezi, sőt meghaladja önmagát. A fiú munkára jelentkezik, majd egy éjszaka alatt férfivá válik, miközben egy idegen nővel „felhasítják a főnök úr kanapéját”, aztán férfivá válik másodszor is, mert felrobbantja azt a bizonyos, szigorúan ellenőrzött német szerelvényt. És belehal.

A kaposvári előadásban a színészek ki-be lépkednek a szerepekből, mindenki több figurát játszik, kivéve a Milošt megformáló Fehér Lászlót. A rendező ezt az egy napba sűrített tragikomédiát hol dialógusokkal, hol narrálva, hol pedig dalokkal meséli el – az utóbbiak szövegét Háy János írta.

Bérczes László számára ebben az áldozatokat követelő történelmi tablóban – ahogy ő mondja – az egyik  legfontosabb történés talán az  „…ahogy az alul lévő áldozatok kezet fognak, miközben fölöttük végigdübörög a háború.”

Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Rendező: Bérczes László
Csiky Gergely Színház, Kaposvár
Bemutató: 2015. január 16.

 

Címkék: szigorúan ellenőrzött vonatok, kaposvári színház, bohumil hrabal, ii. világháború, filmtörténet, tragikomédia

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!