A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Szeretsz?

Nem kellett kimondani, mert tudtam. Pontosan éreztem minden porcikámban, benne volt minden pillantásában, minden érintésében, ahogy az óvoda kertjében a sok lány közül épp engem kergetett, elkapott, láthatatlan kötéllel a fához kötözött, és arra kényszerített, hogy ebédet főzzek neki fűből. 

Fotó: Shutterstock.com

Ő harcos indián volt, én szende indián lány, igaz, földig érő aranyhajjal (ezt előre kikötöttem). Később a közös vécében, a függöny mögött megkérte a kezem, és én igent mondtam.

Gyűrű helyett megmutatta a legféltettebb titkát: picike, kunkori fütyi volt, engedte, hogy alaposan megnézzem, még sose láttam fütyit azelőtt, bevallom, kicsit csalódtam, igaz, az én aranyhajam sem létezett valójában, hanem kétcentis volt és barna, a fogaim is pont kipotyogtak elöl, de azt mondta, nem érdekli, mert szeret.

Egy évvel később, immár az iskolában, egy másik fiúnak megírtam az első levelet, összehajtogatott kis cetlin, gyöngybetűkkel.

Három zokogó szó: KÖNYÖRGÖM, VARGA, SZERESS!

Ó, hányszor aludtam el arany álmokba ringatva magam, hogy szalad felém a szakadó esőben, pörget, ölel, felemel, erős karjaiban bevisz a házba, de jött a levél, tőle, tőle, tőle, ugyanazon a gyűrött cetlin, ám rusnya ákombákomokkal: LÓSZART SZERETLEK.

Azóta óvatosabb lettem, a gimiben például már csak azért sem könyörögtem, legfeljebb puhatolóztam, szintén cetlin, az uzsonnaszünetben. Szeplős volt, és kissé kajla, viszont matekzseni és focisztár: SZERETSZ?

A válasz csak másnap érkezett, a világ leghosszabb éjszakája után, de végül lángba borította a szívemet: JA.

Tíz hónapig tartott, aztán jött a többi kajla, sem nem zseni, sem nem sztár, már kérdeznem sem kellett, mondták maguktól is: BÍRLAK, CSÍPLEK, CSIPÁZLAK, most meg itt vagyok csordultig, tessék, ennyi rengeteg felderengő szerelemmel, és már rég nem kérdezem, mert jobb adni, mint kapni, inkább mondom én, írom, súgom, üzenem, hogy SZERETLEK!

És verssorok villannak eszembe, hogy „…mint mélyüket a hallgatag vermek, …mint fényt a termek, lángot a lélek…”

És már jön is a felelet, az áhított üzenet, pillangók reppennek szét a gyomromban, ereimben zsibong a vér, hát íme a legszebb vallomás: DETTÓ.

„…Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.”

(A versidézetek szerzői: József Attila, Nemes Nagy Ágnes)

Címkék: szerelem, gyerekszerelem, kijózanodás, reménytelenség

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!