Szekeres Nóra hattyúmamája
Szárnyait nagy ívben széttárja, óvón védi a hátán utazó három kicsinyét. A szobrocska nem nagy, kényelmesen elfér Szekeres Nóra tenyerén.
„Általában nincsenek kedvenceim. Nem nagyon ragaszkodom a dolgokhoz. Illetve ez nem egészen igaz” – mondja Szekeres Nóra, aki a találkozónkra egyszerű, de rafinált szabású napsárga ruhában érkezik, és olyan, mint egy fiatal lány. Alig hihető, hogy a népszerű műsorvezető nőnek majd’ hároméves fia mellett két nagy gyereke is van: a tizenöt éves Noa és a tizennégy éves Milán.
Éppen azért a kedvence ez az apró szobor, amit tavalyelőtt kapott a lányától. „Karácsonyra ajándékozta nekem Noa ezt a hattyút. Ha ránézek, többet jelent nekem egy kisplasztikánál. Ez a mi összetartozásunkat jelképezi. Nem tudok meghatottság nélkül arra gondolni, hogy kevéssel a legkisebb fiam születése után kaptam ezt a sok mindent szimbolizáló szobrocskát.”
Azért is fontos jelkép a hattyú, mert Nóra nagyobb gyerekei mozaikcsaládban élnek a műsorvezető nő második férjével, Alexander apukájával és kisebb testvérükkel. Így a szárnyait mindhárom fiókája fölé óvón emelő hattyú képe nem szorul magyarázatra, s Szekeres Nóra meghatottsága is érthető.
Ez a kis szobor tehát eljutott a kedvenc szintre, bár a televíziós szakember nem ragaszkodik a tárgyakhoz. Ruhatárát is úgy válogatja, hogy inkább függjön kevesebb darab a gardróbjában, de azok minőségi modellek legyenek: „Nem vagyok gyűjtögető típus. Soha semmit nem halmozok fel. De amim van, arra figyelek és vigyázok. A tárgyak arra valók, hogy használjuk őket.”
Mindez Nóra számára a módiban is érvényes: „Imádom a divatot, nagyon szeretem a jó és szép minőségi ruhákat. Ha veszek valamit, igyekszem olyat megkaparintani, amit két-három év múlva is felvehetek. Ez az én szakmámban nem éppen könnyű dolog. Mindig újabb és újabb ruhákra van szükség. A forgatásokon ez egyszerűbb feladat, ott együtt dolgozom a stylisttal, és a cégek kölcsönadják a modelljeiket.”
Talán éppen ez a lehetőség ihlette meg a csinos műsorvezetőt, hogy barátnőjével egy új vállalkozás ötletét dolgozzák ki: „Állandó ellentmondást érzek. Szeretnék sokféle szép ruhát, ugyanakkor pazarlásnak érzem, hogy egy öltözéket egyszer felvegyek, aztán ott porosodjon a szekrényben.
El is határoztam, hogy olyan céget szeretnék alapítani, amelyik minőségi ruhákat kölcsönöz a lányoknak, nőknek, ahonnan bárki kivehet egy ruhát egy bulira vagy randira. Hiszen az átlagos magyar ember számára elérhetetlen kategória az ötven-hatvan ezer forintos vagy még drágább dizájner darab.
A műsorvezető a gyerekeinek is igyekszik megtanítani, hogy vigyázzanak arra, amijük van, legyenek igényesek a környezetükre: „Elég kritikus ember vagyok, magam iránt is. Nagyok az elvárásaim, és ez a gyerekeimmel szemben is természetes számomra. A lányom és a fiaim állandóan ott vannak a tudatomban, mindig náluk kötök ki: mi van velük, mit csinálnak, hogyan lehetne jobb nekik.
Azt sem rejtem véka alá, ha mást gondolok, mint ők. A nagyoknál most a kamaszkor különben sem könnyű időszakát éljük, hatalmas változáson mennek keresztül, már nem gyerekek, de nem is felnőttek, újra kell értelmezniük a szerepeiket, a viselkedésüket… Bár próbálok önuralmat gyakorolni, hogy ne szóljak, ne okoskodjak, az is bennem van, hogy ki mondja meg nekik, ha nem én.
És sokszor kell mondanom, még akkor is, ha már tudják, mit akarok tőlük. Például talán nem kellene megkérdeznem esténként, hogy mostak-e már fogat, de biztos, ami biztos, azért érdeklődöm, és csak remélni tudom, hogy automatizmussá vált valami mindabból, amit nap mint nap hajtogatok. Hiszek abban, hogy a szülői példa a legjobb nevelési módszer, így én is igyekszem úgy viselkedni, mint amit tőlük szeretnék viszontlátni. Na, ez nem könnyű.”
A saját neveltetéséről azt mondja, a szüleinek vele szemben egyetlen komoly elvárása volt: „Mikor az iskolai színjátszó körrel részt vettünk az azóta is minden évben megrendezett színjátszó fesztiválon, ott találkoztam Takács Vera nénivel, aki elhívott egy válogatásra. Ekkor kerültem a Kölyökidő című műsorba.
A szüleim úgy gondolták, lehet ez a hobbim, az én kis játszóterem, de kikötötték, hogy addig csinálhatom, amíg hozom a kitűnő bizonyítványt. Ehhez kellett tartanom magam. Aztán a televíziózás az életem része lett. Mikor vége lett a Kölyökidőnek, szétszéledt a társaság, de sokan maradtunk a kamera körül, ha nem is mind előtte. Nekem ez tetszett meg, máig örömmel csinálom.“
Arra a kérdésre, hogy mitől néz ki ilyen jól a háromgyerekes anyuka, csak vidám mosoly a válasz: „A gyerekeim tartanak karban, és igyekszem a legjobb verziómat hozni.” Pedig Nóra imádja az olasz konyhát, és máig lelkesedik a nagymamája főzte paprikás csirkéért, házilag szaggatott nokedlivel. A mediterrán világnak nem csak az ételeit szereti, a légkörét is. Most Spanyolországba készülnek nyaralni, ahol az egész család feltöltődhet, és ő is kipihenheti magát.
Még nincs hozzászólás