A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Selyemgombóc, törpefüles és a többiek

Kiskoromban nagyon szerettem volna egy testvért, de nem kaptam. Akkor legalább egy kiskutyát! - könyörögtem. Papagájt kaptam. Az is jobb, mint a semmi. De utólag belegondolva, egy nyuszi vagy hörcsög inkább kielégítette volna a kicsi, szőrös és dögönyözhető barát iránti vágyamat.

Fotó: Shutterstock.com

Szőrös mester

A gyermekpszichológusok támogatják, hogy a gyereknek legyen egy minimum rágcsáló szintű haverja, még akkor is, ha az illető szőrmók sík buta. A gyerek számára mégis társsá válik, bátran elmondhatja neki a titkait, egy - mondjuk - tengerimalac biztosan nem szidja meg értük, nem árulkodik, és nem szól közbe.

Ráadásul, bármily hihetetlen, egy csincsilla is képes az empátiára és a szeretetre, ami érzelmi biztonságot nyújt a gyermekünknek, és akár a családi veszekedéseket is jobban átvészeli nyuszival az ölében.

Életre nevel

Kísérletekkel bizonyították, hogy egy puha, szőrös állat simogatása csökkenti bennünk a stresszt és a depressziót. Gyermekünk is megtanul empatikus lenni, hiszen figyelnie kell, mire vágyik a kis barátja, nem éhes-e, nem szomjas-e, szeretne-e játszani, vagy inkább aludna éppen.

Felelősségre nevel, hiszen rendszeres gondozást igényel. A lakásban tartható rágcsálók azonban nem túl hosszú életűek, egy hörcsög 1-2 évig, egy nyuszi 3-6 évig tartható életben, de általában nem végelgyengülésben szoktak kimúlni. A barát elvesztése, még ha fájdalmas is, tanulságos, hiszen a gyerek megtanulja, hogy az élet természetéhez tartozik a halál is, a gyász és az elengedés.

Milyen állatkát vegyünk?

Ha kisállattartásra adjuk a fejünket, mindenképp járjunk utána, melyik rágcsáló legyen a befutó. Mindegyiknek szüksége lesz elzárható ketrecre, mert ha éjjel nekiindulnak, bármit megrághatnak, még az elektromos vezetékeket is.

Nem mindegy, mekkora a ketrec, ez az állat méretétől függ, és attól, párban tartjuk-e őket. Sokkal boldogabbak, ha nincsenek egyedül, ettől még ugyanúgy fognak ragaszkodni a gazdájukhoz is. Vegyük figyelembe sajátos igényeiket is, a csincsilla például imád a homokban hemperegni, a degu pedig nem élhet mókuskerék nélkül.

Selyemgombóc: a csincsilla

Vigyázat, bár fekete szemeivel a legártatlanabbul néz ránk, ha módja van rá, mindent megrág, még a tapétát is lecakkozza a falról. Farkával együtt hossza elérheti a 40 centit, súlya kb. fél kiló.

Nagyon szomorú lenne egyedül, társát egy életre választja. 8-10 évig él, de ha túl nagy nedvességtartalmú eledelt kap, az előbb megölheti. Szüksége lesz egy speciális homokfürdőre, attól boldog és fényes szőrű!

Törpefüles

Ha csak egy helyben ül, akkor is szívmelengetően kedves látvány. De nem ül egy helyben, imád rohangálni a lakásban vagy a szabadban. Ha ügyesek vagyunk, megtaníthatjuk a szobatisztaságra. Sokféle "dizájnban" létezik, súlya 1-2 kiló, és rendületlenül mozgatja az orrát.

Nagyon barátságos és imád játszani. Szeret elbújni, így nagyon boldoggá tenné egy kis odú a ketrecében. Na és az örök lucerna meg friss víz. Ha hosszú a szőre, fésülgetni kell, és a körmét is le kell vágni időnként. Élettartamuk 3-6 év.

Degu, a kis kiváncsi

Néhány éve még azt sem tudtuk, hogy létezik ilyen állat. Az Andokból származik, szereti a föld alatti alagutakat. 10-20 centi hosszú, súlya legfeljebb 30 deka, különös ismertetőjele, hogy a farka végén fekete pamacsot visel.

Ha egyedül van, belepusztul a bánatba, még akkor is, ha folyton foglalkozunk vele. Ha viszont boldog, nagyon szórakoztató a kíváncsisága, rettenthetetlensége és játékos kedve miatt. Fontos számára a megfelelő tér, és egy mókuskerék is szükségeltetik.

Bármit eszik, amit a rágcsálók szoktak, de vigyázat, a krumpli héja megöli. 4-5 évig élnek.

Buta malac!

Tévedés azt gondolni, hogy a tengerimalacnak nincsen egy épkézláb gondolata sem. Igaz, arckifejezése nem sok intelligenciáról tanúskodik, de ez csak olyankor van így, amikor megijed.

Az első napokban képes mozdulatlanul meredni maga elé, úgy tesz, mintha ott sem lenne, ami nem csoda, mert a természetben mindig őt eszik meg. De ha felenged, igazi vicces, mosolygós, szellemes társsá válhat. (Azért ne várjunk csodát.)

A legmókásabb a hosszú szűrű malac, de létezik már teljesen kopasz is. Szereti a kiszámítható napi ritmust, és imádja, ha kieresztjük futkosni egy picit. A huzatra nagyon érzékeny. Élettartama 4-8 év.

Címkék: tengerimalac, kisállatok, degu, csincsilla, törpenyúl,, a gyerek és a kisállat

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!