A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Ridikül Válogatás

Az idei Design Hét Budapest - bár már néhány napja elstartolt - jócskán tartogat még meglepetéseket a hétvégére.

Fotó: Rácmolnár Milán

A Nyitott Stúdiók és a Design Túrák most is menő programok, mert ezeken nemcsak a tárgyakkal lehet megismerkedni, hanem az alkotóikkal is.

Akik például az elegáns és kifinomult kézműves papírért vannak oda, azoknak ott a helyük a Bomo Art műhelyében, akik viszont a 20. század eleji modern bútorok szerelmesei, és kíváncsiak arra, hogy ha már nekünk nincs szükségünk rájuk, mihez kezd velük egy designer csapat, azoknak a Fabrika fiatal tervezői mutatják meg, hogy egy eldobott bútornak lehet második élete.

Arra is választ kaphatunk, hogyan fér meg egymás mellett 140 négyzetméteren 4 ruha-, 1 táska- és 1 lámpatervező, akik vendégül látnak egy szlovák designert is az Ylka Design Stúdióban. A Design Túrák között talán az egyik legnépszerűbb helyszín a Zeneakadémia, a magyar szecesszió egyik építészeti remeke, ahol vezetővel sétálhatjuk végig az 1900-as évek elejének enteriőrjeit.

És megismerkedhetünk a szociális design fogalmával is, ugyanis az Iparművészeti Múzeumban október 1-jén pop-up kiállítás lesz a látássérültek, a vizuális értékek és a divat kapcsolatáról, ahol kiderül, hogy milyen az ő saját vizuális világuk. Ugyanezen a napon és helyszínen találkozhatnak a LaLuz Visuals fényfestő csapatával, akik vizuális csodáikkal bejárták már Spanyolországot, Izlandot és Vietnámot, és most egy workshopra be lehet ülni hozzájuk.

De workshopolhatunk a tízéves Medence Csoporttal is, akiknek lételemük az újrahasznosítás, miközben összehozzák a designt a praktikummal. Az Iparművészeti Múzeumban egyébként nem érnek véget a design-napok október 2-vel, mert a visegrádi négyek, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország kortárs designereinek legkiemelkedőbb alkotásai még itt maradnak, egészen 2016. november 20-ig.

13. Design Hét Budapest
2016. október 2-ig
designhet.hu 

A Zene Világnapja 2016

A csöndet követő percekben pedig ismét szólaljon meg a zene, de ne csak a koncerttermekben, hanem az utcákon is, mert általa jobban szót értenek egymással az emberek is. A Művészetek Palotájában meglepetéskoncerttel ünnepelnek majd, melyen a Tóth Aladár Zeneiskola hazai és nemzetközi versenyeken győztes tanulói, valamint az iskola együttesei mutatkoznak be klasszikus darabokkal és a jazz műfajában.

A Zeneakadémián a „nagyoké” a koncertterem, mégpedig három kiváló ifjú zongoraművész, Balázs János, Berecz Mihály és Palojtay János lép majd színpadra Keller András karmester meghívására. A világnapi koncertet a Liszt-versenyművek szólói után Bartók Béla Concertója zárja majd.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar Verdi Requiem című művével ünnepel, a Pannon Filharmonikusok pedig egy különleges szaxofonesttel, melyen megszólal Debussy Iberiája és Mendelssohn IV. („olasz”) szimfóniája is, a vendégfellépő pedig a holland szaxofonművész, Arno Bornkamp lesz.

Concerto Budapest koncertje
2016. október 1., 19.30
Zeneakadémia, Nagyterem

Pannon Filharmonikusok: Latin szaxofon
2016. október 1., 18.00
Kodály Központ

Giuseppe Verdi: Requiem
2016. október 1., 19.00
Miskolc, Egyetemi Aula

Meglepetéskoncert
2016. október 3., 11.00–12.15
MÜPA, Fesztiválszínház 

Egy könnyelmű fogadás következményei

Zenés darabbal kezdi az évadot a Centrál Színház, mégpedig egy klasszikus történettel, ami mi másról is szólhatna, mint a nő és a férfi között zajló örök párviadalról. Puskás Tamás egy könnyelmű fogadás hat hónapjának sztoriját George Bernard Shaw Pygmalion című színműve és Gabriel Pascal My Fair Lady című mozifilmje nyomán vitte színpadra, a főszerepben Tompos Kátyával és Alföldi Róberttel.

My Fair Lady
Bemutató: 2016. szeptember 30.
Centrál Színház

Mindent a könyvekről

Kemény Zoltán tervezőgrafikus mindent tud a könyvekről, így hát teljesen természetes, hogy nyomtatványesztétikát tanít mindenhol, ahol csak szóba kerül a tipográfia művészete. Azon sem kell csodálkoznunk, hogy legalább 30 Szép Magyar Könyv-díjat gyűjtött be eddig a művészeti szerkesztő.

Most újabb kiállítása nyílt Szentendrén egy régi barát galériájában, Erdész Lászlónál, aki egyébként már többször rávette a grafikust arra is, hogy legyen részese a Művészkonyhának, amelyhez némi kulináris kalandozás is szokott járni egy hírneves szentendrei séf konyhájában.

IDŐ/RÉTEGEK – Kemény Zoltán kiállítása
2016. október 22-ig
Szentendre, Erdész Galéria

A Picasso-jelenség

Két rajzművész Közép-Európából, akiknek a munkáit és alkotói szemléletét alapvetően meghatározta Pablo Picasso. Sem a magyar rajzművészet zsenije, Szalay Lajos, sem a szlovák grafika enigmatikus művésze, Koloman Sokol nem tudta kivonni magát a Picasso-jelenség hatása alól. 

A kiállítás a két művész sorsát, művészi gondolkodásának hasonlóságait és különbözőségeit mutatja be tizenhárom Picasso-alkotás társaságában.

Szalay–Sokol–Picasso
Várkert Bazár, Testőrpalota
2016. november 13-ig

Hajóskanzen Neszmélyen

Érdemes legalább fejben hajóra szállni a neszmélyi Szent Ilona-öbölnél. A  Neszmély hajón akár aludni is lehet a matrózkabinokban. De hogy a szellemnek is adjunk, az István gőzhajón végigkövethetjük a hajózás történetét, a skanzenben pedig ott áll a sokat látott Vöcsök I., amely a Budapest–Bécs–Budapest útvonalon teljesített szolgálatot.  Ajánljuk a csónakmotor-gyűjteményt is.

Neszmélyi Hajóskanzen
2016. október 31-ig
2544 Neszmély, Fő út 129.

Kétszeres siker

Hajdu Szabolcs legújabb filmje – miközben „letudta” a világpremiert is – kétszeres sikert hozott Karlovy Varyban az alkotóknak: egyrészt simán besöpörte a fesztivál fődíját, másrészt a színész-rendező is díjat kapott az alakításáért. A rendező „családi” mozit forgatott, már abban a tekintetben, hogy a helyszínt berakta a lakásába, és feleségével, Török-Illyés Orsolyával játsszák a főszerepet, sőt, a gyerekeik is megjelennek a filmben. 

Ernelláék Farkaséknál
Rendező: Hajdu Szabolcs
Bemutató: 2016. szeptember 29.

Címkék: budapest, design, programok, 13. design hét budapest, szociális design, design túrák

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!