A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Prága kezdőknek és haladóknak

Ha karácsonykor utazunk Prágába, tudnunk kell, hogy a végeláthatatlan Vencel téren nemhogy a vásárlók, a karácsonyi árusok sem csehek. Minden ugyanolyan, mint bárhol a világon: amerikai turista vesz kínai Mikulást meg zenélő, LED-világítású rénszarvast szánnal. Ne oda menjünk!

Fotó: Shutterstock.com

Hiszen  pár száz méterrel arrébb, a Tyn templom előtt már egészen más világot talál az utazó. Az álomszerűn szép vásár olyan, mintha egy filmforgatás díszletei közé cseppennénk, itt minden valóban középkori.

Nyoma sincs a gagyinak, a portéka kifinomult, és annyiba is kerül. Innen csak két perc séta a helyiek karácsonyi piaca, ahol a medencékben úszkáló pontyok kipocskolnak a Havelské tržiště kövére, és a lefagyott jégen az emberek lépten-nyomon hasra esnek. Mindenki nevet, és a nagy ijedtségre iszik egy nagy pohár forralt bort. Megérkeztünk.

Első nap
Prágába el lehet utazni úgy is, hogy semmit sem tudunk a városról, azonkívül hogy már többen mondták róla: látni kell. Nem baj, a tömeg magával sodorja majd az avatatlan látogatót minden jelentős helyre. Rá lehet csodálkozni a sok ismerős látványra, és lökdösődni tovább.

Nem fog kimaradni a sör és kolbászárusokkal teli Vencel tér, a Lőportorony (Jindřišská věž), az Óvárosi téren (Staroměstské náměstí) a halállal riogató hatalmas óra (Orloj), a mindig nyüzsgő életű Károly híd (Karlův most), a fenséges vár, Hradzsin (Hradčany), ott is az Aranyművesek utcácskája (Zlatá ulička). Készül majd selfi az aranytetejű prágai Nemzeti Színház előtt (Národní divadlo), és kis szerencsével a Repre (Obecní dům) sem marad ki. 

A turistákat követve ugyanígy eljuthat az utazó a mesésen elegáns és drága Pařížskára, amelynek egyik mellékutcája, a Široká hirtelen a középkori zsidó legenda, a Gólem világába vezet a Pinkász és a Maisel zsinagógákkal, és a mindenkit elnémító ősi temetővel (Starý židovský hřbitov), amire az utcáról is rákukucskálhat.

Második nap
Az, aki már két napja Prágában van, aligha kergetheti el a gondolatot, hogy ennyi gótikus csodát, reneszánsz palotát, barokk városnegyedet együtt még sehol nem látott, miközben a város nagyon is fiatalos, nyitott és könnyed.

És olyan mintaadó modern csodákra is képes, mint a Táncoló ház (Tančící dům), amit az egész világon másolnak. „Lehet, hogy Prága Európa legszebb fővárosa? A világ legszebb…?”

Ha a szerencsés utazó harmad- és negyednap is marad, már megjárta Prága kis Velencéjét, a Kampát, és a Strachovi kolostor (Strahovsky klaster) lesújtó gazdagsága után kószál a Wallenstein-palota kertjében (Valdštejnská zahrada), a látnivalók listájával kezében elkeseredetten döbben rá, hogy még nem tart sehol.

Pedig Prága készült a csehül nem tudó turisták szórakoztatására: az egész családnak életre szóló élmény a Laterna magika illuzionista-pantomimes előadása, a Viaszmúzeum (Grévin Praha), akárcsak a Speibl a Hurvínek bábszínháza, a Lucerna art deco stílusú kiállítás-mozi-színház-koncertterem palotája, a jazzklubok tucatjai.

Az igazi ínyenc ellátogat a város 1830-as évekbeli, egykorú papírmodelljéhez (Langweilův model Prahy), amit a névadó tizenegy éven át készített végtelen türelemmel és szeretettel. No és persze ott vannak Švejk kocsmái, az U Kalicha meg a kötelező, mindig tömött, de olcsó U Fleků.

Harmadik nap
Közben enni kell a híresen jó prágai sonkából, tömni a hatalmas knédliket omlós marhahússal, savanyú uborkával, hörpölni a Sörfőváros korsóit pácolt sörsajtra (nakládaný hermelín) a legjobb helyeken: a Medvéhez (U Medvídků), az Arany Tigrishez (U Zlatého Tigra), vagy a Két Macskához (U Dvou Koček) címzett sörözőkben.

Kár kihagyni a minden ünnepen más és más selyembe-bársonyba-csipkébe öltöztetett kis Jézust (Pražské Jezulátko): csak ehhez a kis szoborhoz százezrek zarándokolnak el évente.

Nem is volt Prágában, aki nem sétált fel ráérősen a legszebb barokk utcán, a Nerudován, és nem látta a magyar fülnek ismerős nevű főnemesek felfoghatatlanul hatalmas palotáit: a Lobkowiczký, a Schwarzenberský és a Černínský Palác. Jaj, a lista végtelen. Csak ne lenne ennyi turista, hogy lehessen haladni!    

És a többi napon
Azok, akik Jaroslav Hašek, Karel Čapek és Bohumil Hrabal Prágáját keresik, akik kicsit megborzonganának Franz Kafka világában, vagy a nagy cseh fotográfusok, Jan Saudek és Josef Koudelka témáit kutatják 2017-ben, nincs könnyű helyzetük.

A város nem Dvořák zenéjének ritmusára él, az eseményeket nem Věra Chytilová és Jiří Menzel rendezi. Hogyan találkozhatnánk mégis a kisemberi, esendő, és félálomszerűn derűs Prágával?

Hát úgy, hogy felkészülünk. Nem csúcsidőben utazunk, nyáron vagy karácsonykor, hanem például Mikuláskor, és éjjel járjuk a várost… Jóval vastagabban öltözünk, mint idehaza tennénk, és este a belvárosi kocsmák környékén várjuk a gyerekcsapatot.

A fiú krampuszt, aki korommal szórja be a kocsmában üldögélőket azzal, hogy „Ahelyett, hogy a gyerekeitekkel lennétek otthon!”,  és az angyalszárnyas lányokat, akik énekelve gyűjtik be a bűnbánó adományokat…

Ez a Prága itt-ott létezik még! És miénk az éjjel, amikor csak néhány kóbor kísértettel találkozunk a Károly hídon.
Újítanunk kell ahhoz, hogy ismét átélhessük régi élményeinket. Mert aki visszajár ide, annak nem kérdéses, Prága valóban a Városok anyja, a világ egyik legszebb fővárosa. És nagyon közel van.

Prága végig autópályán 522 km, 4 óra 53 perc.

Címkék: utazás, prága, tömeg, sör, turista, károly-híd, knédli, vencel tér, lőpor-torony, óvárosi tér, aranyművesek utcája, gótikus csoda, hrabal

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!