A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Pont, mint egy Ridikül

Nincsenek véletlenek! A százötven adást megélt nagy nézettségű beszélgetős műsor a Ridikül - éppen megérett egy új főcímzenére, amikor a Dal 2014 elődöntőjében felbukkant a GroupNSwing zenekar Retikül című dalával.

Fotó: Pitrolffy Zoltán

A szerencsés egymásra találásnak köszönhetően a Retikülből Ridikül lett, és a csapat nagy lendülettel vetette bele magát az új főcím klipjének forgatásába. A Group’N’Swing művészeti vezetője a látványtervező kéréseit figyelembe véve módosította az eredeti koreográfiát, amelyben csak öt fiú szerepelt – hiszen  a dalversenyen egyszerre csak hat előadó lehet a színpadon. Más kérdés, hogy mindenképpen egy emberrel kevesebben lettek volna a szokásosnál, hiszen egyik énekesük, Gájer Bálint ezúttal szóló kategóriában indult A Dal versenyén, és be is került a harmincas elődöntőbe.

A csapat tagjai a forgatás reggelén teljes létszámban (Réka és a kilenc fiú) és nagyon álmosan jelentek meg, hiszen előző este is koncerteztek, de mire a kamera forogni kezdett, a fáradtságnak nyoma sem volt.

Fotó: Pitrolffy Zoltán

Réka már a sminkszobában felélénkült, mikor meglátta milyen ruhákat és kiegészítőket hozott a stylist. A választás végül is egy kék ruhára esett, amely tökéletesen simult Réka hibátlan alakjára, és nagyon jól illett a rózsaszín ridikülhöz. A smink színvilágát szintén a ruhához igazították. Közben a fiúk is kíváncsian be-bekukkantottak, de ez nem okozott gondot, hiszen Réka már profi a „rejtőzködve” öltözködésben: néha megesik, hogy nem jut neki külön öltöző a fellépések alkalmával.

Fotó: Pitrolffy Zoltán

Eközben a stáb is felkészült a forgatásra, és elkezdődhettek a próbák. Mire elhangzott, hogy „Felvétel!”, addigra garantáltan kívülről fújta mindenki a dalt, annyiszor hallottuk. De még mindig tetszett…

A koreográfia gyakorlása kissé megilletődötten indult a fiúk részéről, és nem feltétlenül a szokásos lendülettel – talán hiányzott a törzsközönség bíztatása. Aztán jött az ötlet, hogy szünet nélkül egymás után többször vegyük fel, így végre megérkezett a szokásos magabiztosság, remekül alakult minden.

Fotó: Pitrolffy Zoltán

Hátra volt még egy próbatétel: bele kellett találni a ridikülbe néhány sminkeléshez használt kellékkel. Ezúttal a fiúk nyertek, a fúvós szekció egyik tagjának a dobása sikeredett a legjobbra. Úgyhogy bezárhattuk a ridikült, és befejezhettük a forgatást.

Az eredmény? Pont, mint egy Ridikül!

Egy hozzászólás

  • Nagyon tettszik, jók!!!!!! :)

Szóljon hozzá Ön is!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!